Időutazás…

 

A nyár első hónapjának első fele az ünnepekké. Ünnepeljük a tanítókat, a tanárokat mert kitartanak s még állnak a vártán! De a búcsúzók, ballagók ideje is ilyenkor jön el.  – ” Mi búcsúzunk és elmegyünk, a mi időnk lejárt…”  hangzik fel ilyenkor  országszerte az ismert dallam és szöveg a  távozók, szomorúan-vidám énekhangjain. A ballagó-búcsúzó elköszön óvodájától, elköszön iskolájától,  s vár rájuk az  ismeretlen, az óvodásra iskola, az iskolásra pedig még (!) egy másik iskola! Újabb és újabb kihívások folytonos láncolata, a megmérettetések sokasága mint ama bizonyos nagybetűs életben. S ki-ki viszi magával, hordozza egy életen  át a ballagótarisznyát a belerakott útravalóval. A családi fészek melegéből hozott  értékrendet, értékeket, kiegészítve  tanult  hozzáadott értékekkel-  így lesz kerek egésszé a batyu.

Magam is ballagtam egykoron ifjonti hévvel, lelkesedéssel akárcsak a maiak, mert a ballagások hangulata, természete sohasem változik   –   az bizony örök! Először ezerkilencszázötvenhatban , másodszor ezerkilencszázhatvanban.  Igen ennek    éppen ötven esztendeje… Erre emlékezni jöttünk össze –  a huszonnégyből már csak tizenhatan – május elsején, a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium egyik osztálytermében. Az igazgatóasszony  egy- egy szép oklevelet adott át mindenkinek névre szólóan , kézfogás kíséretében. Az oklevélen a következő szöveg olvasható:  –  ” A Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium szeretettel és megbecsüléssel adja ezt az arany emléklapot Éles Mihály öregdiákja részére, aki 1960-ban érettségizett az Alma Mater falai között. –  Nyíregyháza,2010.május 1.”

A most kétszáznégy esztendős   ” Alma Mater ” ódon falai között mi emlékezők pedig időutazást tettünk – ha csak órákra is – visszafiatalodva ötven, hatvan évet. E virtuális időutazás után –   kedvem támadt a valóság látására is. Visszatértem hát a múltamhoz, a kezdethez, oda ahol elkezdődött emberi arculatom formálódása. Vissza  boldog  gyermekkorom helyszínére, fényképeket készíteni, olyan képeket rögzíteni amelyek már réges -rég  beégették magukat lelkembe s csak velem együtt enyészhetnek el.  Fényképek az egykori házunk helyén zöldellő kukoricatábláról, s egy torzó    ( négy fal)  az ELSŐ ISKOLÁM helyéről!  Ez az iskola egy volt az ötezerből amelyet a húszas-harmincas években építettek, éppen a magamfajták felemelésére! Házunk kőhajításnyira állt az iskolától, mondhatom szerencsés közelségben. Ám szerencsétlenül nagy távolságra az osztály és iskolatársaktól. Ők voltak csak  az igaz hősök, ők akik a környező tanyákról  (Bessénytanya, Kolbárttanya,Fellegvártanya, Zsidótanya, Mikótanya)  bejárva naponta három-négy kilométert tettek meg  oda is  vissza is . Jöttek gyalog  – tavasszal,  nyárelőn, – vállukon a házilag szőtt vászonból készült tarisznyával (bakóval), mintha egyenesen Váci Mihály tolla alól sorjáztak volna: – ” A búzafények áramló mennyében / szinte dudolva jött a gyalogút / ezerfelől – és vezetgette kézen /  a tarisznyába botló kisfiúk, / s a pipacskendős kislányok hadát.”       – S jöttek ősszel s télen is tűzrevaló fával,  lábukon – a testvértől kölcsönvett – csizmával…

Nézegetem az első népiskolai értesítőmet  (fedőlapján az  angyalos címer )  amelyet a Demecser -Vártanyai iskolában állított ki a szép arcú, szép nevű   – Mennyei Katalin tanítónéni.  Ám az első tanítónénim nem ő hanem a Tiszaszentmártonból származó Orbán Irénke volt. Ő az a halk szavú, kedves mosolyú tanítónéni, aki arra is rá tudott venni, hogy  az első osztályt képviselve szavaljak az évzárón.  – No bele is sültem rendesen mert  a vers közepetáján elsírtam magam s lerohantam a  világot  jelentő tanári katedráról.  Ez az   élmény annyira elbizonytalanított, hogy  már csak nyugdíjasként merészkedtem vissza a versmondók táborába. Aztán tanított Szűcs Mihály tanító úr Pócspetriből, rá is szívesen emlékszem. Fiatal ember létére rendet, fegyelmet tartott, nem sajnálta a körmöket sem -mármint a tanulók körmeit  –  körmöseivel kikozmetikázni. Szakított arra is időt, hogy tengernádpálcájával   kiporolja az arra érdemesültek nadrágját. Természetesen úgy, hogy a delikvens a nadrágban tartózkodott! Harmadik tanítóm még ott a tanyai iskolában, Bodnár Györgyné sz. Kopjási Erzsébet, aki a felvidékről jött hozzánk. Az ő jóhiszemű naivitásával gyakran éltek vissza a nagyobbak. Gyakorlattá vált, hogy egyenként kéredzkedtek  ki, kis vagy nagy dolog elvégzésére ám elfelejtettek visszajönni s mikor összejött egy kártyapartihoz elegendő létszám, osztották a lapot! S közben a  teremben maradtak végezték a dolgukat példának okáért így : az első osztályosok  rajzoltak, a másodikosok  írtak, a negyedikesek olvastak, a hetedikesek számoltak… Számomra  négy évig tartott ez az “idilli” állapot, mert lebontatták a tanyai házakat s velük az iskolát is. A következő év  már minőségi  változást  hozott, merthogy a falusi iskolában  volt villanyvilágítás is! Itt ismét találkoztam Orbán Irénke tanító nénivel aki időközben férjezett lett, nekem pedig osztályfőnököm. S amikor gyermekágyas lett a kis fiával egyedül engem hivatott be,hogy nézzem meg a kicsi Gyuszit !-  Örök adósságom marad most már vele szemben s sajgóan fáj is, hogy sosem kerestem meg mikor otthon jártam! Nem tudom  –  talán a paraszti génjeimmel öröklött szemérmesség, visszafogottság ,  ami visszahúzhatta a kezemet  ajtaja kilincsétől. Sajnálom, nagyon sajnálom! Sorsom aztán úgy fordult, hogy a nyolcadik osztályt már Újpesten az Erzsébet úti iskolában fejeztem be. Itt ballagtam először s meg se álltam a székesfehérvári József Attila gimnáziumig, ahol október huszonharmadikával számomra be is fejeződött a tanév! Innen kerültem vissza a már ismert kiindulóponthoz, második ballagásom helyszínéhez. S lettem az akkori elnevezés szerint a Nyíregyházi Állami Kossuth Lajos Általános Gimnázium diákja. –  A kör itt be is  zárul mert,   az időgép lassan földet ér…

–   Tanítóim,tanáraim, ballagótarisznyáim megtöltői   –   átlépve időhatáron, múló időn –  ,  itt vannak  most is velem.  Fogják a kezem…

GONDOLAT – Tiszaújvárosi Szemle III.évfolyam2.szám, 2010.június 24. Éles Mihály

Szóljon hozzá!

Kötelező

Kötelező, Nem nyilvános