Marhalegelő

Tiszaújváros — Nemzeti  Sportváros — Virág(os)város — Fürdőváros — Triatlonváros —, s a következő stáció — Börtönváros?!
Ez itt a kérdés! Ezt a kérdést kell eldöntenie Tiszaújváros polgárainak szeptember 14-én. Döntsön a nép arról, „hogy munkahelyteremtő beruházás részeként az Ipari Park területén büntetés -végrehajtási intézet létesüljön?” Ez egy ördögi árucsere így leírva is elképesztő, hát még ha meg is valósul — háromszáz munkahelyért cserébe egy börtönt! Most tehát népszavazás következik a velejáró izgalmakkal és költségekkel (csaknem 3 millió forint). Mindez elkerülhető lett volna, ha az Igazságügyi Minisztérium „megkeresésére”, egy udvarias, de határozott elutasító választ ad az Önkormányzat. Valahogy így: Köszönjük, hogy ránk gondoltak, de az Ipari Parkunkat ipartelepítésre hoztuk létre, és azon fáradozunk, hogy ipari nagybefektetőket hozzunk városunkba. Városfejlesztési koncepciónk pedig más irányú, nem szerepel benne Büntetés – végrehajtási intézmény létesítése.  Azonban  ettől merőben eltérő válasz született. Kár.
Jelen helyzetben az elutasító válaszhoz úgy látszik önkormányzati, hogy nemondjam polgármesteri kurázsi szükségeltetne, de hát tudott dolog, hogy „hátszéllel” szemben nem érdemes… Elvárhatjuk-e ezek után az önkormányzat „erős” embereitől, hogy a kedvünkért tudathasadásos állapotba kerüljenek? Mert bevallva vagy be nem vallva ők mégis csak börtönpártiak! K. L. alpolgármester úr „racionális gazdasági érvek miatt támogatja”, úgy tűnik, számára a börtön csak matematika, gazdasági számítás — játék a számokkal, s játék a szerencsével. – A népszavazás is játék, méghozzá kétesélyes játék mert ha a „Nem” győz, az önkormányzat veszít, közel 3 milliót, ha az „Igen” győz, akkor viszont nagyot „kaszál”. Nagyot kaszál úgy, hogy még csak bele sem izzad! Magyarán, könynyen jött, „talált” pénzre tesz szert. A „talált” pénznek pedig ismerjük a sorsát…
A pénznek nincsen szaga ( “Pecunia non olet”)  a pénz elmegy, de a börtön marad! Várhatóan a cél érdekében megkezdődik a puhítás, a gyúrás, mint ahogy olvashattuk is már „az elkövetkező másfél hónap erről fog szólni”.
A Tisza TV már el is kezdte az ez irányú ténykedést egy propaganda filmmel — amelyet az új veszprémi börtönről forgatott —, csupa jó hírrel! Megtudhattuk, hogy a veszprémi börtönben alkalmaznak mérnököket, orvosokat, pedagógusokat és minden bizonnyal — bár erről nem esett szó :— talán börtönőröket is! Az önkormányzatunk tehát gondolkodhat újabb iskolabezárásról, hogy a háromszázas létszámot feltöltse jobb sorsot érdemlő pedagógusokkal.
Amint azt a népszavazásra feltett kérdésből tudjuk, a börtön helyét az Ipari Parkban jelölték ki. Pontosabban az Ipari Park Szederkény felé eső részében. A közel nyolcszáz esztendős múltra visszatekintő település nyugalmát zavarta már a századok folyamán tatár, török, labanc, német, orosz. Most az MSZP-s többségű önkormányzat akaratából kockát vetnek, s ha úgy fordul a kocka: börtönnel sújtanak bennünket! Szégyen! Ez igazi zöldmezős beruházás! Lehet, hogy kevesen tudják, ezért elárulom, ezen a zöld mezőn nem is oly rég még  szederkényi tehehenek (marhák) legelésztek — szegény marhák…
Komolyabbra fordítva a szót, én, mint a közügyek iránt fogékony állampolgár, nem tartom alkalmasnak ezt a helyet büntetés – végrehajtási intézet létesítésére! Mert mit látna a fogva tartott, ha kikönyökölne a rács nélküli ablakon?! Egyik oldalon látna egy futballpályát háló nélküli kapukkal, másik oldalon pedig hatalmas olaj és gáztartályokat, megtetézve percenként többszöri villanófénnyel a szemében.
Meglehet — ilyen környezet láttán — a lakókat előbb-utóbb elfogja a bezártság érzése, s talán felmerül a szökés gondolata is…
Ezért alternatívaként egy másik helyszínt javasolnék. Épüljön például a Kertvárosban, ott is van zöldmező és jó rálátás a virágoskertekre, és a szebbnél szebb házakra. Igaz, hogy a másik oldalon a gát emlékeztetheti őket a szabadság korlátaira is.
Ha ez sem tetszene az illetékeseknek, van még egy ötletem: A POSTA épülete, amelyet annak idején kis Bastille-nak is nevezett a népnyelv. Apróbb átalakítással — néhány rács eltávolításával — ideális börtön lehetne. S ha valaki ezután azt gondolja, hogy fölöttébb vicces kedvemben vagyok, az nagyon téved. Mert mitől volnék vicces?! Attól, hogy hazudták: – az Ipari Parkban munkahelyeket teremtő ipar lesz, -vagy attól, hogy ha megépül a börtön, a befektetők és a turisták is elkerülnek bennünket,  a szederkényi ingatlanok pedig elértéktelenednek!?2003. augusztus

Éles Mihály

” Ha még egyszer, azt üzeni…”

“Ne feledd a tért, hol ők elestek,

Az utósó s a legjobb vitézek;

Mind elmentek és kedves reményeink

Velök mentek, egy sírban enyésznek.”

(Thomas Moore után angolból fordította: PETŐFI  SÁNDOR)

Az őszi – borongós kedvem már a múlté, mert jön a varázslatos tavasz, mert közeleg március 15- ike s emlékezhetünk a tavaszi megújhodásra, a kikeletre s a “népek  tavaszára”. Igaz lehet a tétel, mely szerint ahány ember annyi március 15- ike. Gyermekkorom már-már ködbevesző emlékeiből próbálom előhívni az akkori ünnepeket, keresve kutatom mit is jelentettek nekem  –  a kis mezítlábasnak  –  azok a régi  március tizenötödikék, ott a Demecser-Vártanyai Népiskolában az 1947/48/49 -es  tanévekben? Bizony nem   jelenthtett  mást,  mint a szikrázó márciusi napsütést, a talpamat bizsergető forró homokot, a kokárdát,   Gábor Áron rézágyúját s jelentette Kossuth Lajos üzenetét , hogy elfogyott a regimentje, de mindenekfelett Csordás Szabó Mari felső tagozatos tanuló önfeledt,  lelkesült szavalatát: ” Oh szabadság , hadd nézzünk szemedbe! “…  Megvallom gyermeki lelkemet  csak a külsőségek ejtették meg, ám a felnőtt énem már  kigyógyult  e gyermekbetegségből s nemcsak azért mert megértettem március tizenötödike  üzenetét, lényegét,jelentőségét, hanem azért mert már nem voltak külsőségek! Nem voltak külsőségek, merthogy  gróf  Klebelsberg Kunó javaslatára 1927 – ben nemzeti ünnepé nyilvánított napot, 1951-ben fekete betűs munkanappá minősítette át a diktatúra. A diktátorokat bizonyosan zavarták,kellemetlenül érintették az 1948-as centenáriumi ünnepségeken látottak, hallottak. Megijedtek a tekintetekből sugárzó üzenettől  –  a szabadságvágy, a nemzeti együvé tartozás élményétől – s amint eljött az idejük, tettek is ellene! Diktátori logika: zárjuk karanténba a nemzet emlékezetét, írjuk át, töröljük el a múltját, s majd jön az idő amikor már a jövője sem érdekli! A későbbi diktatúra sem volt rest taposni még egyet a szabadság napján, amikor március 21-ike, és április 4-ike mellé silányította s Forradalmi Ifjúsági Napok összefoglaló névvel címkézte fel. A diktatúráknak immár vége s aki egészséges lélekkel élte túl, annak március 15-ike az,   ami volt. Annak azt jelenti amit a “márciusi ifjaknak” és a forradalom névtelenjeinek: a forradalom tisztaságát, nagyszerűségét!   Azt, hogy  a nemzet kiegyenesítette gerincét   felemelte fejét s szembe nézett a gyarmattartóval!  Ehhez  kellett kovásznak az ifjúság, a maga vehemenciájával,  a 12 ponttal, a sajtó lefoglalásával, Táncsics kiszabadításával és a Helytartó tanács máris ” reszketni méltóztatott”!  De kellett  a nemzet függetlenségéért a legdrágábbat is feláldozni  kész  hazafiak sokasága , akik tették amit tenniük  kellett…   –   “Habent sua fata  libelli” a latin mondás szerint :  a könyveknek megvan a maguk sorsa, története. Elmondható ez  a magyar forradalmak utóéletéről is  . Forradalomra emlékezni  magyarhonban sosem volt veszélytelen cselekedet. Az  ötvenedik  évfordulón  1898-ban  azonban már megengedőbb  a hatalom s megengedi  a  nagyszabású, méltóságteljes ünneplést. A szervezők s a résztvevők között szép számmal találhatók olyanok , akik  ama nagy napnak is cselekvő részesei voltak. De voltak  verekedést provokálók s Marsailles-t éneklők, voltak olyanok is akiket kardlapozott a rendőrség.  Erről a korabeli Budapesti Hírlap tudósítója így ír: – ” A sokaság a rendőrök kordonát valósággal széjjel szórta, mire azok kardot rántottak s lapjával ütve a népet, verték el a kaputól amelyet erre bezártak. Csak később nyitottak meg újra a kapuk s már most föltartózhatatlanul tódult be a nép. Az elsők futva rohannak a Múzeum lépcsőjéig. Elfoglalják az egész teret megmásszák Arany szobrát”  . Ma már tisztán látjuk, hogy gyönyörű felejthetetlen nap  1848. március 15 -ike s az is ami utána következett! Az a  tiszta forradalom s a dicsőséges honvédő csaták megannyi hősiessége! S mégis minden, minden  hiába, mégis minden összedőlt! A hatalmas számú orosz hadsereggel szemben már nem volt elég a mindent feláldozó hősiesség. Góliát legyőzte Dávidot! Petőfi Sándor félelmetes, látomásos előérzete  beteljesedett rajtunk:

” A Kárpátoktul le az Al-Dunáig

Egy bősz üvöltés,egy vad zivatar!

Szétszórt hajával, véres homlokával

Áll a viharban maga a magyar.”

És   bekövetkezett  Világos  és    Arad!

“Ima kivégzésem előtt, 1849. október 5 -ről 6 – ra virradóra”

“Mindenség ura! Hozzád fohászkodom! Te erősítettél engem a nőmtől való elválás borzasztó óráiban, adj erőt továbbra is, hogy a kemény próbát: a becstelen, gyalázatos halált erősen és férfiasan állhassam ki. Hallgasd meg, ó, Legfőbb Jó, vágyteli kérésemet! Te vezettél, Atyám,a csatákban és ütközetekben   –  Te engedted, hogy azokat kiállhassam, és a Te védelmező karod segített némely kétes küzdelemből sértetlenül kilábolni  –  dicsértessék a Te neved mindörökké!

Oltalmazd meg, Mindenható, az én különben is szerencsétlen hazámat a további veszedelemtől! Hajlítsad az uralkodó szívét kegyességre a hátramaradó bajtársak iránt, és vezéreld akaratát a népek javára! Adj erőt, ó, Atyám, az én szegény Emíliámnak, hogy beválthassa nékem adott ígéretét: hogy  sorsát hitének erejével fogja elviselni.

Áldd meg Aradot! Áldd meg a szegény, szerencsétlenségbe süllyedt Magyarországot! Te ismered, ó, Uram, az én szívemet, és egyetlen lépésem sem ismeretlen előtted: azok szerint ítélj fölöttem kegyesen, s engedj a túlvilágon kegyes elfogadást találnom. Ámen.  – Damjanich”

Elvégeztetett!!! – Legyen áldott az emlékük!                                                                                                     Gondolat -Tiszaújvárosi szemle 2010.március 11. Éles Mihály

Szóljon hozzá!

Bejelentkezve: Éles Mihály. Kijelentkezés.

” Ha még egyszer, azt üzeni…”

“Ne feledd a tért, hol ők elestek,

Az utósó s a legjobb vitézek;

Mind elmentek és kedves reményeink

Velök mentek, egy sírban enyésznek.”

(Thomas Moore után angolból fordította Petőfi Sándor )

 

Az őszi – borongós kedvem már a múlté, mert jön a varázslatos tavasz, mert közeleg március 15- ike s emlékezhetünk a tavaszi megújhodásra, a kikeletre s a “népek  tavaszára”. Igaz lehet a tétel, mely szerint ahány ember annyi március 15- ike. Gyermekkorom már-már ködbevesző emlékeiből próbálom előhívni az akkori ünnepeket, keresve kutatom mit is jelentettek nekem  –  a kis mezítlábasnak  –  azok a régi  március tizenötödikék, ott a Demecser-Vártanyai Népiskolában az 1947/48/49 -es  tanévekben? Bizony nem         jelenthetett  mást,  mint  szikrázó márciusi napsütést, a talpamat bizsergető forró homokot, a kokárdát,   Gábor Áron rézágyúját s jelentette Kossuth Lajos üzenetét , hogy elfogyott a regimentje, de mindenekfelett Csordás Szabó Mari felső tagozatos tanuló önfeledt,  lelkesült szavalatát: ” Oh szabadság , hadd nézzünk szemedbe! “…  Megvallom gyermeki lelkemet  csak a külsőségek ejtették meg, ám a felnőtt énem már  kigyógyult  e gyermekbetegségből s nemcsak azért mert megértettem március tizenötödike  üzenetét, lényegét,jelentőségét, hanem azért mert már nem voltak külsőségek! Nem voltak külsőségek, merthogy  gróf  Klebelsberg Kunó javaslatára 1927 – ben nemzeti ünnepé nyilvánított napot, 1951-ben fekete betűs munkanappá minősítette át a diktatúra. A diktátorokat bizonyosan zavarták,kellemetlenül érintették az 1948-as centenáriumi ünnepségeken látottak, hallottak. Megijedtek a tekintetekből sugárzó üzenettől  –  a szabadságvágy, a nemzeti együvé tartozás élményétől – s amint eljött az idejük, tettek is ellene! Diktátori logika: zárjuk karanténba a nemzet emlékezetét, írjuk át, töröljük el a múltját, s majd jön az idő amikor már a jövője sem érdekli! A későbbi diktatúra sem volt rest taposni még egyet a szabadság napján, amikor március 21-ike, és április 4-ike mellé silányította s Forradalmi Ifjúsági Napok összefoglaló névvel címkézte fel. A diktatúráknak immár vége s aki egészséges lélekkel élte túl, annak március 15-ike az,   ami volt. Annak azt jelenti amit a “márciusi ifjaknak” és a forradalom névtelenjeinek: a forradalom tisztaságát, nagyszerűségét!   Azt, hogy  a nemzet kiegyenesítette gerincét   felemelte fejét s szembe nézett a gyarmattartóval!  Ehhez  kellett kovásznak az ifjúság, a maga vehemenciájával,  a 12 ponttal, a sajtó lefoglalásával, Táncsics kiszabadításával és a Helytartó tanács máris ” reszketni méltóztatott”!  De kellett  a nemzet függetlenségéért a legdrágábbat is feláldozni  kész  hazafiak sokasága , akik tették ami tenniük  kellett…   –   “Habent sua fata  libelli” a latin mondás szerint :  a könyveknek megvan a maguk sorsa, története. Elmondható ez  a magyar forradalmak utóéletéről is  . Forradalomra emlékezni  magyarhonban sosem volt veszélytelen cselekedet. Az  ötvenedik  évfordulón  1898-ban  azonban már megengedőbb  a hatalom s megengedi  a  nagyszabású, méltóságteljes ünneplést. A szervezők s a résztvevők között szép számmal találhatók olyanok , akik  ama nagy napnak is cselekvő részesei voltak. De voltak  verekedést provokálók s Marsailles-t éneklők, voltak olyanok is akiket kardlapozott a rendőrség.  Erről a korabeli Budapesti Hírlap tudósítója így ír: – ” A sokaság a rendőrök kordonát valósággal széjjel szórta, mire azok kardot rántottak s lapjával ütve a népet, verték el a kaputól amelyet erre bezártak. Csak később nyitottak meg újra a kapuk s már most föltartózhatatlanul tódult be a nép. Az elsők futva rohannak a Múzeum lépcsőjéig. Elfoglalják az egész teret megmásszák Arany szobrát”  . Ma már tisztán látjuk, hogy gyönyörű felejthetetlen nap  1848. március 15 -ike s az is ami utána következett! Az a  tiszta forradalom s a dicsőséges honvédő csaták megannyi hősiessége! S mégis minden, minden  hiába, mégis minden összedőlt! A hatalmas számú orosz hadsereggel szemben már nem volt elég a mindent feláldozó hősiesség. Góliát legyőzte Dávidot! Petőfi Sándor félelmetes, látomásos előérzete  beteljesedett rajtunk:

” A Kárpátoktul le az Al-Dunáig

Egy bősz üvöltés,egy vad zivatar!

Szétszórt hajával, véres homlokával

Áll a viharban maga a magyar.”

És   bekövetkezett  Világos  és    Arad!

“Ima kivégzésem előtt, 1849. október 5 -ről 6 – ra virradóra”

“Mindenség ura! Hozzád fohászkodom! Te erősítettél engem a nőmtől való elválás borzasztó óráiban, adj erőt továbbra is, hogy a kemény próbát: a becstelen, gyalázatos halált erősen és férfiasan állhassam ki. Hallgasd meg, ó, Legfőbb Jó, vágyteli kérésemet! Te vezettél, Atyám,a csatákban és ütközetekben   –  Te engedted, hogy azokat kiállhassam, és a Te védelmező karod segített némely kétes küzdelemből sértetlenül kilábolni  –  dicsértessék a Te neved mindörökké!

Oltalmazd meg, Mindenható, az én különben is szerencsétlen hazámat a további veszedelemtől! Hajlítsad az uralkodó szívét kegyességre a hátramaradó bajtársak iránt, és vezéreld akaratát a népek javára! Adj erőt, ó, Atyám, az én szegény Emíliámnak, hogy beválthassa nékem adott ígéretét: hogy  sorsát hitének erejével fogja elviselni.

Áldd meg Aradot! Áldd meg a szegény, szerencsétlenségbe süllyedt Magyarországot! Te ismered, ó, Uram, az én szívemet, és egyetlen lépésem sem ismeretlen előtted: azok szerint ítélj fölöttem kegyesen, s engedj a túlvilágon kegyes elfogadást találnom. Ámen.  – Damjanich”

Elvégeztetett!!! – Legyen áldott az emlékük!

Gondolat -Tiszaújvárosi szemle  2010.március 11.                                                                                               Éles Mihály

„A költő, ha visszatér”…?!

“Hol a szem, szemével farkasszemet nézni?”

(Babits Mihály: Petőfi koszorúi)

Petőfi Sándor szelleme valóban visszatért néhány meghitt pillanatra, a tiszaszaderkényi művelődési házba március 13-án, a forradalom évfordulóján. Az emlékműsor nézői joggal hihették, hogy ez a megemlékezés valóban Petőfiről szól. Aki  motorja, éltetője volt annak a – békésen forrongó – március 15-ének.
Ez a garabonciás kamasz-zseni, ez a világcsodája, akiben a szavak és tettek olyan harmóniában voltak egymással, aki költészetével égbe tudta emelni az egyszerű, elnyomott embert és porig tudta alázni a dölyföt, a zsarnokságot. Ezt a lángelmét a mindenkori hatalom – lett légyen az kemény zsarnokság vagy puha diktatúra – megsejtve a nagy lehetőséget a manipulálásra , lobogó fáklyaként emelte magasba, csak éppen szellemétől irtózott, félt – joggal!
“Csak a vak Megszokás, a süket Hivatal hozza koszorúit” — írja Babits Mihály, a fent már idézett versében.
Petőfi és társai által megfogalmazott és képviselt eszme, mindenkor erősebbnek bizonyult, átsütött, átfénylett az elsötétítő fortélyokon, mindig megtalálva azokat, akiknek szólt az üzenet! Ez a tiszta,igaz üzenet jutott most el hozzánk is, ezt idézte meg Závori Andrea előadóművésznő és tizenéves társai.
Závori Andrea művészi tisztességgel, komolysággal (és nem rutinnal), segítői, szereplőtársai  pedig – élettapasztalat híján félszegen, gátlásokkal küszködve, de fegyelmezetten működtek közre. Itt meg kell néhány gondolatra állnom, mert volna a témától eltérő, de valahol mégis összefüggő megjegyzésem;
Ezek a félszeg, gátlásos gyerekek nem gyengébb képességűek a hasonló korú, de más környezetben nevelkedő társaiktól, csak éppen, ha a könyv után nyúlnak – a polcon nem találnak könyvet, lexikont, vagy hanglemezt. Örvendetes azonban, hogy elindult valami… Vannak akik nem nyugszanak bele a jelen helyzetbe – ami valljuk be, az elmúlt évtizedek terméke – változtatni akarnak. A homályt eloszlató lámpások kívánnak lenni; de nemcsak fényt, hanem melegséget is árasztva magukból. Ebben jó partnerra találtak Závori Andrea művésznőben.
A megemlékezés a templom előtti térre volt tervezve — a Jánosi népzenei együttes “toborzójával” indult volna a műsor – de az időjárás közbeszólt. Így korlátozódott az előadás, a kicsiny színpadra és a kicsi, de megtelt nézőtérre.
A vezérmotívum, amely vissza-visszatért a műsor folyamán: A költő visszatér című rockopera részletei felvételről. A gyermekektől hangzott el a magyar nemzet kívánsága: “Legyen béke, szabadság és egyetértés / Egyenlőség, Szabadság, Testvériség.”

Majd elhangzott a Nemzeti dal s a XIX. sz. költői  –  a mához is szóló üzenetekkel. Ady, Vörösmarty, Kölcsey intelmei hangzottak el a művésznő és a gyerekek tolmácsolásában. S Szilágyi Domokos megrendítő sorai: a Végről!  Drámai kép a futó civil őrnagyról, ahogyan szembefordul- a kozák pikával – sokáig nem feledhető!…

“/Civil őrnagy,/Nincs lova se./ S reménytelen szerelmese a szabadságnak./

„…lihegve fordult vissza. Már / ha itt vagy: hát szemből Halál”

Hallottuk Kossuth lelépését a kormányról, átruházva a hatalmat Görgei tábornokra – a tábornok kétségeit, tépelődéseit a nemzet jövőjét és persze egyéni sorsát illetően : “…milliók árulással fognak vádolni.”
A tavasz, az öröm, az ifjúság forradalmi mámora odalett. A megszeppent, gyáva, osztrák térdre alázkodott Varsóban a zsarnoktársa előtt. Hogy aztán kegyetlen bosszút álljon azon a nemzeten, amelyik megelégelte az önkényt és fel merte emelni a fejét, ki merte egyenesíteni a gerincét …

„A cölöpök nem voltak magasak, a kivégzettek lába alig volt harminc centiméternyire a földtől …messzebbről nézve, úgy tetszett, mintha csak sorban állnának …
Egyiknek az arcán sem volt a félelemnek, vagy a kétségbeesésnek legkisebb nyoma sem.”   BEVÉGEZTETETT!
A megemlékezést a Jánosi együttes zárta, a megveretés után, az elnyomás éveiben keletkezett dalokkal, majd zárószámként a Rákóczi-indulónak  a magyar változatát adták elő, amelyet még Liszt Ferenc játszott!

“De tudjátok, míg magyar él, Petőfi visszatér.” ( Páskándi Géza)

1992. március

ÉLES MIHÁLY

Köszöntő

VADRÓZSA PIROSKÁNAK                                                                                                                                                                                                                                    Viruljon százszor is a “tövises” Vadrózsa,                                                          amely alcímként blogod névadója.                                                                              A blogod rózsája nem vad s tövise nem ejt sebet,                                                      mert tolladat nem a kéz vezeti hanem szeretet.                                                         Nyíljon ki blogod rózsája, alkoss nagyon szépeket,                                                 ezt kívánja Neked az öreg suszter miseles.                                                       2012.január 25.

Kedves János!  A képek 1961 – ben készültek , Bajusz Győző tanulótársunk közreműködésével. Öt barakk  -lakó műszerésztanonc néptácosruhában! A vállon ülők balról jobbra: Kulcsár Mihály és Popovics István. A tartók Joó János, Putnoki István, Éles Mihály.

Kedves János! Az elküldött írást 2016 – ban írtam. Az elküdés után döbbentem rá, hogy ez a dátum a város születésének ötvenedik évfordulója! Újra elolvasva találtam benne apróbb javítani valókat. Ha nincs ellenére elküldeném javított példányt.

Tekintve  Hamvas Béla jelenlétére az írásban, javasolnék néhány fényképet Hamvas Béláról is.

A reformáció genfi emlékműve előtt

Száznegyvenhármat léptem: ez a hossza

a szobor-sornak. Hírnök, ki megölt

milliók végső tisztelgését hozza,

úgy mentem el a szobor -sor előtt.

 

Kálvin, Knox, Farel, Béza! S bika-fővel

a hadrakelt hit zord hadnagyai,

a Vilmosok! és Coligny és Cromwell

– ők néztek rám – s a szablyás Bocskay!…

(…)

Kik ott álltatok, “nem tehetve másképp”,

mert ez vagy az, de megalkuvás nincsen,

mert a langyosat kiköpi az Isten,

kik után tárgyként maradt fönn a szándék,

mennyi az igazság még öklötökben,

mely négy százada oly nagy esküt markolt,

mely kőbe s öröklétbe görcsösödten

tartja ma is a bibliát s a kardot?

Mit adott, melyre fölgerjedt szerelmes

dühével törtetek, a cél, ahogy

elértétek?

Ti kérditek?

S ha nem lesz

örömötökre meghallanotok?

Elmondom. Épp mert nékem is keserves.

 

Álltatok égve az Úr igazától;

állt szemközt épp oly tűzzel teli tábor;

aztán dönteni kezdett ezredegyszer

az ész helyett a fegyver

s a láng.

Hogy várja örök üdv a lelket:

rángtak milliószám kínban a testek

csatamezőn, bitófán, vérpadon,

karón, keréken, meg a fájdalom-

szerzés új mestergépein; növesztett

egymással szemben erdőnyi keresztet

Jézus példája, végig Európán;

égtek, hogy égjen itt a kép s a “bálvány”,

ott a “csalárd könyv” – városok és falvak,

hol újra emberhúst faltak a félvad

zsoldosok, eladdig míg tűz a tűzzel,

nem állt egymással szemben bűn a bűnnel,

eladdig, míg nem jött – a győzelem?

Az idő. Okosan, türelmesen

s némi humorral.

A kétféle had

és hit várai szemközt állanak

ma is, az én hazámban is:

a zordon fehér-falú s arany-cifrázta templom

vén tornyai még ágyúként vitáznak

minden beharangozáskor, vasárnap

papjaik bent még ősimód dörögnek,

de kijövet az utcán átköszönnek

s ujjon mutatják, hogy hány órakor

s kinél lesz ferbli-kör vagy harcsa-tor

s egy kis ital.

Szép. Magam is helyeslem;

ha pap vagyok, magam is így cselekszem:

“értsük meg egymást!”

De nem volt nagy ár

mégis a harminc évi döghalál,

d’Aubigné dühe, Coligny halála,

Szent Bertalan bosszútlan éjszakája,

fél Németország, a ketté törött

Európa s hogy itt volt a török

százötven évig és a mi hazánk… –

Ez lett a “győzelem”! Ezt küldte ránk

Isten azzal, hogy “napként kimutatta”:

nem érte folyt a harc, hanem miatta;

ilyen volt, mit díjul szánt, a jövő:

mert volt-e vajon győztes, kit nem ő

rendelt eleve győzni?

Győztetek.

Maga a Sátán győzött veletek!

Balekok voltatok, mind! Hátra arc!

Nincs jogotok egy lépés sem előre.

Törlődjetek be kőbe és időbe.

Elveszett – eleve! – a harc!

mondtam keményen, mint aki magára

támad először is az igazával;

majd:

Megbuktatok! A haddal simára

törölt kontinens – e fekete tábla –

közepére mi iratott eredmény?

Egy betű, egy már tréfának sem új

buta betű s az is csak magyarul:

mért több a keresztyén, mint a keresztény?

Értelmet annyi millió halott

véréből ennyit párolhattatok,

midőn – feledve, kinek mi a dolga –

karddal csaptatok ti is a Csomóba:

a Föladatba, mely épp a kötés

kibogozásával szép és merész.

Ez az “eredmény”!

És ha – ez se volna?!

– kondult bennem is, ahogy várható volt,

a tulsó torony az innen valóra

(és attól fogva mind a kettő bongott)

s kelt ezredszer is – alig finomodva –

bennem a két ős ádáz szó-birokra:

a mindig úrhitű tolnai pásztor

s a csupa dac sárréti prédikátor.

Mert mi szorította kézbe a fegyvert?

Nem a Rossz ellen támadt, aki felkelt?

S ha annyi sem lett volna harc? Ha szótlan

“hal el a hit” a “római mocsokban”?

Ha arra tart eszme s világ, amerre

a “tiarás templom-kufár” vezette,

ha nincs, ki a bűnnek ellenszegül

s – ha úgy fordul, hát reménytelenül,

de csak annál szebb önfeláldozásképp –

odavágja, hogy “nem tehettem másképp!”,

ma hol vagyunk?! Akkor tán elmarad

a kín, a vér, akkor nincs áldozat,

nincs – inkvizició?!

Ha – bár “hiába” –

Gusztáv Adolf nem ül harci lovára,

jobbágy-iga helyett nem vágynak inkább

fegyvert ölteni a toulouse-i tiszták,

valdeusok, husziták, Bocskay

írást-imát se tudó hajdui,

hiszed, hogy lett volna béke, olyan bár,

amilyet az imént lemosolyogtál?

Hiszed, hogy volna olyan-amilyen

magyarság, ha nincs – Kálvin?

Nem hiszem.

 

Vagy mást mondok: szobádban volna villany,

ha nem lép Giordano Bruno a tűzbe?

Hol kezdődött, hogy atomerő is van

S holnap rakétán repülsz ki az űrbe?

Övék az érdem, kiket sem a máglya

nem riaszthatott vissza, sem a gálya –

sem harcaik bukása,

a léptenként fölmeredő “hiába”!

Látták, vagy nem a céljuk,

azt jól látták, hogy nincs visszafelé út;

a mult, ahogy füst-vetve összeomlott,

úgy lökte őket, mint lőpor az ólmot:

előre! és ők vállalták e sorsot –

Mondd hát velem, hogy dicsőség reájuk!

 

Álltam némán, hírhozó katonájuk,

már azt forgatva, hogy én mit kapok,

nem is őtőlük magyarázatot:

a tettektől, melyek – akár a gyermek –

magukért csak felnőttsorban felelnek.

Végül, ezt mondtam, önvigasztalásképp:

volt bárkié a szándék,

maga az Isten se tudhatta másképp.

 

1955

Október 23. Emlékezzünk…

Október 23. Emlékezzünk…

Csak a Petőfi – lángragyújtotta tömeg érezhette azt, amit mi. Mindenki esküre emelte a kezét és felujjongva, megrészegülve a szabadság első leheletétől, ami hosszú évtizedeken át nem volt levegője a magyar égboltnak, megrészegülve a nagy mámorító merészségtől, hogy mit merünk és hogy merhetjük mindezt ha akarjuk és ha van bátorságunk – könnyekre fakadva esküdtünk: Rabok tovább nem leszünk!” –  A fenti idézet Váci Mihály 1956 -os naplójából való.   –

Veres Péter pedig ezt írta naplójába  :

1956. október 23. Ezt a napot külön is feljegyzem: részt vettem a történelemben. Az Írószövetség megbízásából elmentünk a magyar ifjúság felvonulására, és felolvastam a Petőfi- szobornál, aztán a Bem- szobornál az Írószövetség kiáltványát. Azután pedig magával vitt, sodort az ifjúság az Országház elé,  ahol ott állt nehány százezer ember 4-5 órától este tízig. Maga az ifjúság sodrása felejthetetlen, csuda nap, csuda esemény: íme a forradalom. Petőfi : Feltámadott a tenger!  … Nem szervezte senki, nem tudott beszélni órákig senki, mert nincs hangszóró, és beláthatatlan a tömeg. Hullámzó néptenger és áradó lelkes zaj (…) Ezt írtam be október 24 -én reggel, a nagy éjszaka után.  –  Ma október 28-a, reggel 8 óra .  A legcsodálatosabb forradalom, a villanyvilágítás, víz, telefon működése mellett lefolyt népfelkelés véget ért.  Még néhány csapat tartja a fegyvert,mert  nem hisz semmiféle hivatalos ígéretnek és felszólításnak. Több szavam most nincs. Én erről a csodáról sem írni, sem beszélni nem tudok még most. Elszorul a szívem, és eláll a szavam.

Eddig Veres Péter mindent elsöprő, már már mámoros lelkesültsége.  Két vallomás. –  Két eufórikus hangulatú beszámoló ugyanarról! A márciusi ifjak lelkesedése vibrál az akkor egy híján 60 éves Veres Péter és a 32 esztendős Váci Mihály naplójából.  – ” Ilyen nagy dolog a Szabadság?” – kérdi Márai Sándor a “Mennyből az angyal” című versében.  Bizony nagy dolog a szabadság – ha nincs!!!

hol zsarnokság van,
mindenki szem a láncban;
belőled bűzlik, árad,
magad is zsarnokság vagy;

(…)

mert ott áll
eleve sírodnál,
ő mondja meg, ki voltál,
porod is neki szolgál.

Illyés Gyula a diktatúrában  1950-51 -ben írta ezeket a sorokat, megrajzolva ezzel  a mindenkori zsarnokság általános természetrajzát. Ám míg 1848-ban “a helytartótanács reszketni méltóztatott” , de nem lövetett  a márciusi ifjakra, addig  1956. októberében a “Központi Bizottság” szintén  reszketett(!)  és lövetett!
Lövetett a Magyar Rádiónál, lövetett a Magyar Parlament előtt tüntetőkre, sortüzek fogadták a fegyvertelen tüntetőket Mosonmagyaróváron, Egerben, Tiszakécskén, Salgótarjánban, Esztergomban és  sok más helyen. Ez volt  a zsarnok  válasza a szabadságot akaróknak!
Ismét Márai Sándort idézem: –   “Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.” – Mélységes mély csend, teszem hozzá … Úrrá lett  az intézményesített szadizmus, a hatalmi téboly!  A kivégzettek jeltelen gödrökbe kaparása, a megaláztatások legalantasabb formái! Bosszú, bosszú, bosszú!  – Ez lett  kéthétnyi, csak tizennégy napnyi szabadság ára!  Iszonyú ár!  – Aligha van Európában s talán azon túl is még egy ilyen nép, mely századokon át ennyi véráldozatot hozott volna a szabadságáért!   S MINDIG MINDEN HIÁBA …

Egy ezredév alatt sok zivatar verte nemzetünket, de a zivatarok borújában is két fény mindig hű maradt hozzá. Az egyik a nemzet csillaga, mely vészek idején is áttört fényével a homályon, a másik pedig virrasztó költőink fáklyafénye, mely a magyarság számára ma is tanítás.
Számunkra több is ennél, mert kötelező örökség hűséggel szeretnők ezt az örökséget hordozni. Nehéz, de megtennünk mégis az egyetlen út, mert nincs feloldás.
Itt állunk a számadás és vallomás erkölcsi kényszere alatt. Itt állunk az októberi szabadságharc véres halmán, melyet egy nép reménye ostromolt. Ha egy évtizedre visszatekintünk erről a halomról, szenvedőnek és vágyakozónak látjuk a népet. Szenvedett, mert korának eszméit, melyeket tíz év előtt reménnyel üdvözölt, idegen formában és zsarnoki módon akarták életévé tenni. A hosszú kényszer alatt kiújultak természetesen a történelmi sebek, és nemzeti függetlenségét veszendőnek látta. Szenvedő és igaztalan sorsában gyógyulásra áhítva vágyakozott, s nemzetté lenni sóvárgott.
Ebben a vágyban és sóvárgásban van a forrás, mely október 23-án feltört a mélyből.” (Tamási Áron: Gond és Hitvallás).

Befejezésül álljon  itt egy részlet  Albert Camus, Nobel-díjas francia író 1957 – ben megjelent A Magyarok vére című  írásából:

A legázolt bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben.  Ahhoz, hogy ezt a történelmi leckét megértse a fülét betömő, szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett elhullnia – s ez a vérfolyam most már alvad az emlékezetben.  A magára maradt Európában, csak úgy maradhatunk hívek  Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok életüket adták, és  soha, sehol, – még közvetve sem – igazoljuk a gyilkosokat!

 

Kölcsey és a zsidóság

Kölcsey és a zsidóság

Kölcsey Ferenc: “Ahol a zsidóság elszaporodik, végromlásba kerül az ország”  A II. zsidótörvény tárgyalása az Országgyűlés képviselőházában (15. rész) “A nyersterményekkel, főkép dohánnyal, gyapjúval való kereskedés csaknem egyedül kezükben van és a szegény adózókat a zsidók fortélyos csalárdságától nem ritkán a törvényhatóságoknak kell megvédeniök. A pálinkafőzést és ennek kimérését szinte kirekesztőleg gyakorolják és a köznépet hiteladás által a szeszesitalok könnyelmű ivására csábítva, ezt testileg, erkölcsileg és vagyonilag megrontják.” A Turul Szövetség Lord Rothermere-hez utazó küldöttsége; elnök: Dr. Végváry József [Végváry József]: Hazánknak a múlt század elején égető problémája lett a zsidókérdés. Kölcsey Ferenc, akire a liberalizmus annyira hivatkozik, aki századának egyik legfennköltebb szelleme volt, már Szatmár megye egyik közgyűlésén felemelte a szavát és látnoki erővel mondotta, hogy »ahol a zsidóság elszaporodik, végromlásba kerül az ország«. 1785-ben a II. József-féle összeírás szerint 75.089 zsidó volt Magyarországon a 8.700.000 lakosból. Ez a szám 1805-ben már 127.816-ra szökik fel. 1830-ben 11 millió lakosból már 241.632 zsidó van, 1910-ben 20.744.740 lakosból 932.458 a zsidó. Tehát 1840-től 1910-ig Magyarország lakossága nem kétszereződött meg, ellenben a zsidóság száma négyszeresére emelkedett. 1840-ig a bányavárosokon kívül egész sor tilos város volt Magyarországon, ahol zsidóknak még meghálniuk sem volt szabad, mint például Debrecen, Kassa, Székesfehérvár, Esztergom, Léva, Losonc, Érsekújvár, Cegléd, Rozsnyó, Rimaszombat, Eger, Kalocsa, Szatmárnémeti, Budapestet külön kell venni, mert Budából, Pestből és Óbudából állott. Pesten József- és Ferencvárosban, Budán pedig Krisztinavárosban egyáltalán nem telepedhettek le zsidók. Budának 1840-ben 29.704 lakosából 705 volt a zsidó, Pestnek 66.738 lakosából 6031, Óbudának 8217 lakosából 3530, tehát összesen 104.659 lakosból 10.266 (Rajniss Ferenc: Óbuda volt az őshaza!) Budapest lakossága 1930-ig tízszeresére, míg a zsidóság száma huszonkétszeresére növekedett, de valószínű, hogy még többre. Fényes Elek mondja az 1849. évben kiadott statisztikai könyvének magyarázatában, hogy 55 esztendő alatt a zsidóság többel növekedett háromannyinál, ami iszonyú nagy szaporaság, nagyobb, mint amilyennel Egyiptomban kérkedhettek. Sok zsidó vándorolt be különösen Lengyelországból, ellepik az északi vármegyéket, mondja Fényes Elek 1780-ban: Pest és Buda is zsidómentesek voltak, csak Adelsberger és Liebner nevű két zsidónak volt meg a joga, hogy a budai és pesti vásárokat látogathassa. A következőket mondja még Fényes (olvassa): »A szaporaság oka a jókori házasság és a súlyosabb kézimunkának kerülése.« Életükről a következőket mondja: »A nyersterményekkel, főkép dohánnyal, gyapjúval való kereskedés csaknem egyedül kezükben van és a szegény adózókat a zsidók fortélyos csalárdságától nem ritkán a törvényhatóságoknak kell megvédeniök. A pálinkafőzést és ennek kimérését szinte kirekesztőleg gyakorolják és a köznépet hiteladás által a szeszesitalok könnyelmű ivására csábítva, ezt testileg, erkölcsileg és vagyonilag megrontják. A házalás, vagyis a kalmári dolgok házról-házra hordása által a rendes kereskedőknek ártanak, egyszersmind ez a házalás a legjobb alkalom egyes családok állapotának kikémlelésére, amiből a fortélyos zsidó ész különféle jövedelmeket tud megnyitni.« T. Ház! Nem érdektelen Polónyi Gézának annakidején összeállított statisztikája, amely szerint 1890-ben Magyarországon 725.222 zsidó volt, ebből katona volt 5120. 1900-ban 856.257 zsidó volt, ebből katona volt 5124. Tehát a tíz év alatt több mint százezres lélekszám-szaporulatból mindössze négy zsidó került ki összesen a magyarhonvédelem számára. 1910-ben a zsidó lakosság száma 900.000 körül mozgott, ebből katona csak 3837, tehát az 1890-es évvel szemben 203.309-cel szaporodott a zsidó lakosság száma, ezzel szemben a zsidó katonák száma 1273 fővel alábbszállott. (Schmidt Lajos: Legalább megmaradt a honvédség jóhírneve!) Ebből ás látható, hogy a honvédelemből milyen nagy igyekezettel vette ki a zsidóság a részét. Ezzel szemben a közép- és nagybirtokok közül az 1919-es adatok alapján a zsidóság kezén volt 2,116.279 katasztrális hold, bérletben pedig 2,715.189 katasztrális hold. (Rajniss Ferenc: A derék jó arisztokrácia odaadta a földjét a zsidóknak!) összesen tehát 4,831.468 katasztrális hold. Az összehasonlítás kedvéért érdemes megemlíteni, hogy a magyarországi összes hitbizományok területe 2,360.000 katasztrális hold volt az összes római katolikus, görögkatolikus, görögkeleti egyházi, főpapi, káptalani és szerzetesi javak területe pedig nem éri el az 1,300.000 katasztrális holdat. Jól megjegyzendő azonban, hogy ez a statisztika kizárólag a 17 millió katasztrális holdat kitevő közép- és nagybirtokra vonatkozik. Nincs benne az a 19.000 hold, mely a kisbirtokokhoz és a törpebirtokokhoz tartozik, ennek a statisztikája nincs nálam, de valószínű, hogy ezek tulajdonosai között is nagyon sok volt a zsidó. Legtisztábbak voltak a zsidóktól a magyar szabad kerületek: a Jászság, a Nagykunság és a Kiskunság és a Hajdú-kerületek. 1840-ben a Jászságban és a Nagykunságban alig volt néhány zsidó. A Kiskunságban 85, a Hajdúságban 64. Debrecenben 1840-ben 48.840 lakosból nem volt egy zsidó sem, mert tilos város volt, de 1910-ben 92.729 lakosából már 8406 volt zsidó. A magyar lakosság 70 év alatt meg sem kétszereződött. Minthogy Debrecen város lakosságának egyharmada mezőségeken lakik, a város belterületén a zsidóság száma sokkal ijesztőbb, mint ahogyan a statisztika mutatja. A zsidók a többi városokat is így elözönlötték. Kassán 1840-ben 3 zsidó volt, 1910-ben csaknem 7000. Miskolcon 1840. évi 29.679 lakosából 1096 volt zsidó. 1910-ben 51.459 lakosa volt, tehát 70 év alatt meg sem kétszereződött, ellenben a zsidóság 10.291 főre, tehát a tízszeresre emelkedett. Szatmárnémeti 1840-ig tilos város volt, 12.038 lakosa közt nem volt egy zsidó sem. 1910-ben 34.892 lakos között már 6943 zsidó lakos volt. Nagyváradon 1840-ben 18.091 lakosból 817 volt zsidó, 1910-ben 64.169 főből 15.755, tehát az előbbi alig 5 százalék, felugrott 25 százalékra. Máramarossziget városának 1840. évi 5008 lakosából 296 zsidó volt, tehát alig 6 százalék, 1910-ben 21.370 lakosából 7981 volt zsidó vagyis 37 százalékon felül. 1840-ben még Munkácson is csak 16 százalékot tett ki a zsidóság, ma pedig már 48 százalékot vagy még ezen felül is van. Nem is beszélek a galíciai kapunál lévő vármegyék adatairól és azokról a területekről, amelyek nagyrészt megszállás alatt vannak és amelyeket 1895-től tömegével árasztottak el a galíciaiak. Ma már a Dunántúl, Győr, Sopron hemzseg a kaftánosoktól. A pesti doktorok és kormány-főtanácsosok egyrésze is ezekből került ki. Nem felel meg a valóságnak, hogy az antiszemitizmust a germán mentalitás táplálja. Az 1880-as években Magyarországon számbajövő antiszemitapárt volt. 1884. október 10-én az antiszemitapárt még külön feliratot is intézett a trónbeszédre az uralkodóhoz. Ebben nemcsak a zsidókérdés komolyságát hangsúlyozta, hanem több olyan problémára is rámutatott, amelyeknek megoldása csak két vagy három évtized múlva következett be, vagy amelyeknek – mint például a földbirtok – kérdése még a mai napig sincsen megoldva. Ezt a feliratot 11 képviselő írta alá: Andreánszky Gábor, Ónody Géza, Rácz Géza, Ráth Ferenc. Vadnay Andor, Zimándy Ignác, Istóczv Győző, Komlóssy Ferenc, Csúzi Pál, Margittay Gyula és Neudtwicih Károly. De a magyar fajta sorsának megjavításáért a zsidóság félreszorítására irányuló küzdelmekben többen képviselték az országgyűlésen a legintranzigensebb antiszemita mentalitást, együtt harcoltak többen az antiszemitapárttal, így például a függetlenségi 48-as pártból: Szalay Imre, Békássy Gyula, Vidovich György, Verhovay Gyula, Hentaller Lajos, Széll György, Tóth Antal, a mérsékelt ellenzék tagjai közül pedig Simonyi Iván, sőt a Tisza Kálmán vezérsége alatt állott liberális kormánypártból is Lázár Lajos és Jánossy János. Nem igaz tehát, hogy a magyar néptől mindig távol állott az antiszemitizmus. Ellenkezőleg: az itt felsorolt képviselők legnagyobb része csupa színmagyar kerületből került be a parlamentbe. Az is zsidó mese volt, hogy klerikális tendenciák vezették volna őket, mert hiszen több mint a fele kálvinista volt; például Ónody Gézát Hajdúnánás, Verhovay Gyulát pedig Cegléd küldte be a parlamentbe. A keresztény egyházi férfiak ebben az időben sokkal erősebben szemben álltak a zsidósággal, mint ma. 1883-ban hozta szőnyegre Tisza Kálmán a keresztények és zsidók között köthető polgári házasságra vonatkozó javaslatot. (Rajniss Ferenc: Világosan beszélt a hercegprímás!) Ezt a képviselőház el is fogadta, de a főrendiházban megbukott: az első alkalommal 109:103, a második alkalommal 200:191 volt a szavazatok aránya. Simor János, az akkori hercegprímás, aki pedig nem igen hajlott a szélsőséges emóciókra, (Rajniss Ferenc: De világosan beszélt!) nagy beszédet mondott Tisza törvényjavaslata ellen; többek között azt mondotta, hogy a zsidóság beolvadása csak úgy következhetnék be, ha a kereszténység megszűnnék kereszténynek lenni vagy az izraelita izraelitának. Tisza Kálmán és a zsidóság kirekesztették a magyar antiszemitapártot a parlamentből, sajtóját is tönkretették és így 1889-ben kezdődött a zsidók nagy kiugrása a magyar parlamentben. (Rajniss Ferenc: Talán beugrása!) A parlamentbe sok zsidó képviselő került be, akiknek nagyrésze a mindenkori kormánytól szerzett leltári kerületeket, vagy telekvásárlással, etetéssel és itatással szerezte mandátumát. Rothadt kerületeknek hívták régen ezeket a kerületeket, ahol a szavazók kis száma folytán le lehetett pénzelni a választókat és ahol a választásból maguk a szavazók is üzletet csináltak. Sok ilyen rothadt kerület volt Erdélyben, ahol jelentéktelen városkáknak, sőt nagyközségekké degradált városoknak is önálló képviselőküldési joguk volt; de sok olyan vidéki kerület volt, ahol csak néhányszáz volt a választók száma. Nem véletlen, hogy ezeken a helyeken mindenütt zsidók lettek a honatyák. A 230 választóval bíró Abrudbányán Rosenberg Gyula, Berecben, ahol 187 volt a választók száma, Neumann Ármin, a 180 választójú Vízaknán Sámuel Lázár, a nagyajtai kerületiben, ahol 630 volt a választók száma, Weiss Berthold, az oklándi kerületben pedig, ahol 810 volt a választók száma, Heltai Ferenc volt a képviselő. (Rajniss Ferenc: Erről miért nem írnak!) Másutt is zsidó volt a jelölt, ahol kevés volt a választók száma s az ilyen helyeken gőzölgött a pálinka és folyt a lélekvásárlás. A Mandel Pál és Vadász Lipót-féle nyírbátori és a Megyesi-Krausz-féle választások undorítóak és hírhedtek voltak. Legkiválóbb volt azonban Erdélyben a széki kerület, ahol a magyarokat teljesen elrontották. Ebben a kerületben, amelyben másfélszáznál nem volt több a választók száma, úgy csinálták a választást a jó magyarok, hogy a választók fele és még négy-öt ember összeállt, kimondották a taksát, a többit pedig félreállították, hogy szívják a fogukat; úgy okoskodtak, hogy ha 80 ember kapja a pénzt, akkor több jut egyre, mintha 150 kapja. Természetesen itt is akadt egy jobb kisgazdaképviselő-jelölt, Révay Mór személyében. A zsidók a közigazgatásba is beférkőztek. Tisza István Biharban főszolgabíróvá választotta a zsidó Wertheimstein Henriket, az északi, a keleti és az erdélyi megyékben pedig szaporodtak a zsidó jegyzők, mert a jegyzőválasztási rendszer megkönnyítette azt, hogy egyes főszolgabírók behozhassák őket. Tanulságos kiemelni, hogy Szolnok-Dobokán 18, Szilágyban 14, Szatmáriban 20, Sárosban 14 zsidó jegyző volt. (Rajniss Ferenc: Azt mondták ezek a jegyzők annak, aki keresztényre szavazott, hogy guggoljon le és ott tartották addig, amíg összeesett!) Máramarosban, a legnagyobb zsidó fészekben 9, ami aránylag kevés, Sáros egyik járásában a giráltiban kilenc jegyzőiből négy volt zsidó; különben ebben a vármegyében zsidó volt a vármegyei tisztifőorvos, valamint mind a hét járási tisztiorvos. Még színmagyar vidékeken is voltak hitsorsos jegyzők, Zemplén megye bodrogközi járásában öt volt. A nép, akár magyar, akár más nemzetiségű, a jegyzőben látja az államhatalom megtestesítőjét és bizony nem használt a magyar állam tekintélyének, hogy Bluott Márkusok, a Lebovics Mórok és a Lőwi Samuelek személyesítették meg a magyar államhatalmat. Ennek a zsidó jegyzői betódulásnak segítségével, de mindenesetre faji elnézésével szivárogtak be a szennyes galíciaiak és a bukovinaiak az országba. 1888-ban 10.246, 1890-ben már 20.582 volt azoknak a galíciaiaknak a száma, akiknek illetőségű ügye aktába került. Itt látjuk tehát a zsidó jegyzőknek nagy faji előnyét. Nem volt értelme eddig sem a zsidóság nagyobb részét magyar anyanyelvűeknek mondani. 1890-ben még 62 százaléknál több nem is vallotta magát magyarnak. Majd később a magyarkodás divat lett, üzlet lett, de a galíciai beözönléssel együtt a magyarlakta vidékeken is teljes visszafejlődés mutatkozott ebben a tekintetben. Szabolcs, Szatmár és Hajdú megyékben még 40–50 évvel ezelőtt utánaszaladtak egy-egy kaftános zsidónak, ma már ezeken a helyeken a régebben lakó zsidóság egyrésze is elkaftánosodott. Ezek a külsőségek is elevenen mutatnak rá arra, hogy ők megjelenésükben is elszigetelődtek a magyarságtól. Az orthodox rabbi mind Máramarosból, Beregből, vagy egyenesen Galíciából kerülnek be hozzánk nyugatra. Magyarul meg sem tanulnak, de úgy belsőleg, mint külsőleg visszataszító fatalizmusba süllyesztik hitsorsosaikat. Nyírbátorban a szélsőséges zsidók külön imaházat építettek, mert az orthodox templomba borotválkozó zsidók jártak, akikkel az előbbiek nem akarták együtt imádni Jehovát. A zsidó kereskedők szombaton sok helyen nem merik nyitvatartani üzleteiket, mert félnek a rabbi átoktól. 1883-ban az antiszemita párt már követelte a rabbik megrendszabályozását, kérte annak kimondását, hogy a hitközségeket csak teológiát végzett rabbik vezethessék, az orthodoxoknál pedig ilyen nincsen. Ilyen rendelkezés sok szemét zsidót indítana Palesztinába, vagy annál nyugalmasabb helyekre. Fel kell oszlatni minden bócheriskolát, minden jesivát, a talmudistákat, mint munkakerülőket kell kezelni, internálni és munkára szorítani és ott kell tartani őket mindaddig, amíg a munkát meg nem tanulják. Numerus clausust kell kimondani az egyetemeken és a főiskolákon, az állami és felekezeti középiskolákban az országos arányszám szerint. Itt különben a Turul Szövetség Debreceni-kerületi vezértanácsának egy határozatát hozom az igen t. Ház elé, amely szerint (olvassa): »Követeljük a numerus nullust az egyetemeken és a főiskolákon 1943-ig. Határozatunkat a következőkkel indokoljuk: A második zsidótörvény-javaslatban a kamarai zártszámokra, a közhivatalokra vonatkozó más rendelkezések következtében a zsidó fiatalságnak egyetemi képesítésével semmi reménye nem lehet, végzettségének megfelelően elhelyezkedésre, így egy igen ártalmas és destruktív, idegenfajú, zsidó szellemi proletariátus termelődnék ki. Az államot már előre mentesíteni akarjuk az állástalan zsidó diplomások gondjától. Ezáltal az egyetemen biztosíthatjuk a tartós nyugalmat és a komoly tudományos munkát, mert ellenkező esetben ez nem biztosítható. Követeljük a külföldi képesítések nosztrifikálásának megszüntetését.« (Helyeslés jobbfelől.) Nem érdektelen megemlíteni, hogy az 1918–19. egyetemi évnek második felében a budapesti tudományegyetemre beiratkozó egyetemi hallgatók összlétszáma 13.171 volt. Ebből az 5%-os zsidó számarány ellenére a zsidó hallgatók száma nem kevesebb, mint 6014 főt tett ki. E kérdésnél vegyük figyelembe azt is, hogy a budapesti tudományegyetemen egy zsidómentes hittudományi kar is működött, amely tehát benne volt a fenti számban. Dr. Hoór Károly egyetemi nyilvános rendes tanár 1923-ban megjelent »A numerus clausus a szegedi és pécsi egyetemen« című munkájában már rámutat arra, hogy az 1920/21. tanévben, amikor a numerus clausus név alatt közismertté vált 1920:XXV. törvénycikk csak az első évfolyam első és második felére volt érvényes, a pécsi egyetemen, amelynek akkor még csak orvosi fakultása működött Budapesten, ennek a fakultásnak második évfolyamában 77 és 80, a harmadik évfolyamában 81 és 87. negyedik évfolyamában 84 és 81 százalék, ötödik évfolyamában 75 és 81 százalék volt a zsidó hallgatóknak számaránya. Tájékozódásképpen megemlíti Hoór azt is, hogy a pécsi egyetem orvoskarára az 1922/23. tanév első felében az összes évfolyamokra – amelyek közül a numerus clausus már három teljes évfolyamra kötelező volt – beiratkozott 1276 hallgató, ezek közül pedig 896, azaz 70,16°/o volt zsidó. Azt sem érdektelen megemlíteni, hogy az 1922/23. tanév alatt a pécsi egyetem orvoskarán május hónap első napjáig orvosdoktorrá avattak 65 egyént. Ezek közül magyar és egyéb nemzetiségű 5, kikeresztelkedett zsidó 7, zsidó vallású 53 volt; összesen tehát 60 zsidó, ami 92,30%-nak felel meg. A legszigorúbb numerus clausust kell végrehajtani az egyetemi és klinikai tanszemélyzetnél, azonkívül a docenturára jelentkezésnél is. Ki kell rekeszteni a középiskolákból és .a főiskolákból a zsidó tankönyveket. A sajtóban a numerus clausus behozatala szükséges. Viszont nem elég a zsidóktól teljesen megtisztítani a sajtót, hanem szükséges és azt is keresztül kell vinni, hogy az újságírókat és írókat becsületesen megfizessék, mert egy közvélemény-irányító rétegnek életszínvonalat és erkölcsi színvonalat csak így lehet adni. Azonkívül nevelni kell az újságírópályára az embereket, megfelelő kvalifikációhoz kell kötni azt, hogy ki foglalkozhassék újságírással. Ma több lapnál van egy újságíró fajsúlyán és teljesítményén felül fizetve, a többséget pedig éhbérért dolgoztatják. Az ipari és kereskedelmi életben túltengő zsidóság statisztikájával nem óhajtok foglalkozni egyrészt az idő előrehaladottsága miatt, másrészt azért sem, mert előttem már többen is kimerítették ezt a tárgykört. (Rajniss Ferenc: Nincs zsidó a teremben!) Csupán azt a kívánságomat óhajtom előterjeszteni, hogy törvényes intézkedéseket kérek arranézve, hogy minden zsidó gazdasági vállalat köteleztessék a cégnév mellett a tulajdonjog alapján a faji hovatartozást is feltüntetni. Ugyanez vonatkozzék a társascégeknél a társtulajdonosokra is. Ha a társascégeknél, a részvénytársaságoknál, a szövetkezeteknél az igazgatóság egyharmada zsidó, a vállalatot zsidó vállalatnak kell minősíteni. Minden vállalat eddigi üzletmenetét legalább 10 esztendőre visszamenőleg felül kell vizsgálni, állandó ellenőrzés alatt kell tartani, mert csak ez lehet biztosítéka a sorozatos példátlan gazdasági visszaélések elleni védekezésnek és általában a nemzetgazdasági érdekek tiszteletbentartásának is. Mindezeket az ellenőrzéseket egy anyagilag is független revizori intézmény lássa el, amely intézmény fenntartásához az egyes vállalatok üzleti forgalmukhoz mérten járuljanak hozzá. Az állam külföldi hitelét, valamint gazdasági egyensúlyát veszélyeztető és támadó visszaélések, valamint valutasíbolások radikális eszközökkel büntetendők. (Helyeslés jobbfelől. – Malasits Géza: De keresztényt, zsidót egyaránt!) A teljes vagyoni elkobzáson felül a bűncselekmény elsőízbeni elkövetőjére 5 esztendei, másodízbeni elkövetőjére pedig 10 esztendei szabadságvesztés állapíttassák meg. (Malasits Géza: Helyes! Keresztényt, zsidót egyaránt!) Az állami monopóliumokat a zsidóktól azonnal el kell venni. Közszállítást zsidó ne kaphasson, de viszont kimondandó, hogy a közhivatalok és közintézmények részére történő szállításoknál a közület nyolc napon belül köteles fizetési kötelezettségének eleget tenni. Eddig a közszállításokban a zsidók éppen azért is tudtak számarányukon felül részt venni, mert megfelelő forgótőkével és hitellel rendelkeztek, míg a keresztény kereskedők és iparosok nem tudták nélkülözni azt a párezer pengőt, amelyet hosszú időre kellett volna kihitelezniük és amely párezer pengő egész üzleti tőkéjüket jelentette. Állíttassék fel országosan névszerinti felsorolással közhasználatra bocsátott zsidókataszter, amellyel a zsidók számaránya mindenki által községenként megállapítható, kontrollálható lenne és az a zsidó, aki a kéthónaponként kiadandó névsorban nem szerepel, mint illegális beszivárgó, hatóságilag azonnal kitoloncolandó az országból. Földbirtokos, földbérlő zsidó ne lehessen. A magyar földnek lelke van és azt a zsidó, mint nomád nép, soha meg nem értheti, csak visszaélhet vele. A zsidóktól megszabadított birtokokat az állam hosszúlejáratú törlesztés ellenében örök tulajdonul földműveseknek és gazdasági iskolát végzett magyaroknak juttassa. Állástalan gazdatiszteknek is bőségében vagyunk, adjunk földet nekik, hogy mintagazdaságokat rendezhessenek be a környékbeli gazdák okulására. A zsidó orvosok és ügyvédek csak zsidó pácienseket, illetőleg klienseket láthassanak el. Nyissunk rést itt is a magyar orvos- és ügyvédgeneráció előtt. Legyen kötelező a magyar kereskedéseknek feltűnő helyen való megjelölése. Minél előbb terjessze be a kormány a már oly sokat ígért és – úgy tudom – már kidolgozott részvényjogi törvényjavaslatot. A részvények névreszólók legyenek. A zsidótörvény-javaslat végrehajtása tekintetében megállapított időt túl hosszúnak tartom, ami szerintem nagy gazdasági pangást eredményezhet. Evvel a törvényjavaslattal még korántsem tartom véglegesnek a zsidókérdés megoldását, ha nem gondoskodunk a zsidóság zavartalan kivándorlásáról. Ez a meghozandó törvény, ha bizonyos mértékig ki is elégít bennünket, csak akkor ér valamit, ha pénzügyileg és gazdaságilag teljes mértékben, 100 százalékig alá van támasztva. Mielőtt befejezném beszédemet, még azokhoz a kivételekhez szólanék hozzá, amelyeket az együttes bizottságban javasoltak. Ha a titkos tanácsosok kivételek, akkor mennyire nagy kivétel az a három zsidó, akik közül egy Csongrádon kubikos, egy béres Szegváron, egy pedig juhász Alsószabolcsban? Ezt az utóbbit Gottdiener Hermannak hívják és ugyanúgy jár, mint a többi juhász, csak éppen szakálla van. A titkos tanácsosok helyett inkább ennek a három embernek a számára találjon a t. Ház kivételt, mert ezek tényleg nagy kivételek a magyarországi zsidóság életében. (Helyeslés a jobboldalon.) Amikor tisztelettel bejelentem, hogy a javaslatot hiányai ellenére is általánosságban készséggel elfogadom, legyen szabad a miniszter úrnak leszögeznem, hogy a javaslat nyomán az új magyar élet körvonalait látom ugyan kirajzolódni, de tisztában kell lenni azzal is, hogy a régi liberális, kapitalista nemzetközi módszerekkel magyar nemzeti munkaállamot nem lehet felépíteni. Az őrségváltás nem elég, sürgősen rendszerváltozás szükséges. (Éljenzés jobbfelől.) Elnök: T. Ház! A napirend tárgyalására megállapított idő letelt, ezért a vitát félbeszakítom. (…) (Folytatjuk) Kapcsolódó: Az asszimilációra képtelenek csak bomlasztani tudnak
Forrás: https://kuruc.info/r/6/79958/

Híres emberek véleménye a zsidókról

Híres emberek véleménye a zsidókról

Ki szereti őket? Megszokhattuk már, hogy aki bármilyen formában kritikával meri illetni a zsidókat, abból azonnal első számú közellenség válik, és rásütik a homlokára a nagy, antiszemita feliratú billogot, hogy mindenki jól láthassa, micsoda alávaló, hitvány gazember is ő. Természetesen utána elkezdődnek a pártatlan, és nyilván a politikától teljesen mentes, mélyreható pszichológiai elemzések, amelyek rendre megállapítják, hogy a vizsgált alany bizonyítottan az antiszemitizmus betegségében szenved, valószínűleg ordas, náci eszméket vall, ráadásul roppant egyszerű gondolkodású, mondhatni primitív, agresszív jellem, aki pusztán a saját sikertelensége miatt felgyülemlett dühöt zúdítja rá egy, általa kitalált ellenségképre, nevezetesen a zsidókra. Nos, ezen írásban szereplő híres emberekről sokféle dolgot el lehet mondani, egyet kivéve:mégpedig azt, hogy ők a zavaros, zsidó definíció szerint antiszemiták lettek volna. Hiszen ezek az emberek nem tettek mást, csak nyíltan és őszintén beszéltek egy létező, valós problémáról, amely manapság talán még nagyobb tabu témaként kezelendő. Íme tehát a történelem nagy gondolkodóinak, híres személyiségeinek véleménye a zsidókról (természetesen kivonatos, rövidített lista formájában, hiszen a zsidókérdés kapcsán megnyilvánulók sokkal-sokkal többen vannak): LUTHER MÁRTON: „A zsidók olyan megátalkodottak, hogy semmire sem figyelnek. Esküdözéseik senkit sem győznek meg. Ők egy ártalmas faj, mindenkit kiuzsoráznak és kirabolnak. Ha egy herceg vagy elöljáróság ezer forintot kap tőlük, 20 ezret csikarnak ki a fizetéskötelestől. Óvakodnunk kell tőlük.” (Asztali beszéde) LUTHER MÁRTON: „Emellett sok zsidó van az országban, akik sok kárt okoznak. Ismernetek kell a zsidók gyalázkodását és erőszakra való hajlamát a Megváltó nevében napról napra. Emiatt Uraim, a hatalom nevében ne tűrjék őket el, hanem utasítsák ki őket. Ők a mi nyilvános ellenségeink, akik szakadatlanul gyalázzák Urunkat, Jézus Krisztust, Szűz Máriát kurvának nevezik és szent fiát fattyúnak, és minket a fattyú és a torzszülött jelzővel illetnek. Ezért bánjatok keményen velük, mivel mást sem tesznek, mint kínzó módon káromolják Urunkat, Jézus Krisztust, és megpróbálnak minket életünktől, egészségünktől, becsületünktől és javainktól megfosztani.” (Prédikáció Eislebenben, pár nappal a halála előtt, 1546. februárjában) AQUINOI SZENT TAMÁS: „Nem lenne szabad megengedni, hogy a zsidók megtartsák, amit mások kiuzsorázásával szereztek. Legjobb lenne munkára kényszeríteni őket, hogy maguk keressék kenyerüket meg, ahelyett hogy semmit sem tesznek és kapzsi módon élnek.” (A zsidók uralma c. művéből) LISZT FERENC: „El fog jönni az a nap, amikor minden olyan népnek, akik között zsidók laknak, fel kell tennie a kérdést, hogy mindannyiukat kiutasítja; ez a kérdés az élet és halál kérdése lesz, az egészség vagy krónikus betegség kérdése, a békés létezés vagy az állandó szociális láz kérdése.” LISZT FERENC: „A zsidó folytatja a pénz kisajátítását, és az állam torkát pénzeszsákja szájának a szorosabbra vagy lazábbra engedésével fojtogatja. A sajtó minden eszköze a kezében van, hogy a társadalom alapjait szétzúzza. Ő az alapja minden olyan vállalkozásnak, amely a trón ledöntésére, az oltár széttörésére és a polgári jog megszüntetésére irányul.” (Die Israeliten) HILAIRE BELLOC: „A kommunista propaganda világszerte szervezés és irányítás tekintetében zsidó ügynökök kezében van. Ha valaki nem tudja, hogy az oroszországi bolsevik mozgalom zsidó, arról csak azt tudom mondani, hogy ő a mi siralmas sajtóelhallgatásaink áldozata.” (G.K. Hetilapjában 1937. február 4-én) MÁRIA TERÈZIA: „A továbbiakban egy zsidó sem maradhat itt, mindegy milyen indoklással, írásos engedélyem nélkül. Nem ismerek még egy ilyen kellemetlen kártevőt az államon belül, mint ezt a fajt, amely csalásával, uzsorájával és pénzkölcsönzésével elszegényíti az embereket és semmitől sem riad vissza, amit egy tisztességes ember nem csinál. Következésképpen amennyire csak lehet, meg kell szabadulnunk tőlük.” GEORGE WASHINGTON: „Ők hatásosabban dolgoznak ellenünk, mint az ellenség hadserege. Százszor veszélyesebbek szabadságunkra és nagy ügyeinkre. Sokat sopánkodhatunk azon, hogy miért nem pusztította ki őket minden állam már régen, mint a társadalom pestisét és Amerika boldogságának legnagyobb ellenségeit.” (George Washington életelvei, A.A. Appleton & Co. kiadásában) THOMAS JEFFERSON: „A szétszórt zsidók ma is államot alkotnak, amely idegen államot alkot az államon belül, ahol élnek.” (D. Boorstin, The Americans). HENRY FORD: „A zsidók mindig is az üzletet irányították. (…) A filmipart az USA-ban és Kanadában 100%-ig ők irányítják, erkölcsileg és gazdaságilag, a közvélemény zsidó manipulálói.” (The Dearborn Independent, 1921. február 12-19) MARK TWAIN: „Az USA gyapotállamaiba a polgárháború után a zsidók szinte erőszakkal települtek be, üzleteket alapítottak a gyapottermelés szükségleteire, kielégítették a négerek hiteligényeit és a szezon végén ők voltak a néger idei termésének tulajdonosai és részben a jövő évinek is. Valaha a fehérek megvetették a zsidókat. A zsidókat törvényekkel tiltották ki Oroszországból. Ennek az oka nem titok. A mozgalom amiatt indult meg, mert a keresztény parasztnak nincs esélye a zsidó kereskedelmi képességeivel szemben. A zsidó mindig hajlandó a termék ellenében hitelezni. Aratás idején övé volt a termés – a következő évben övé volt a farm. Angliában János király idejében mindenki tartozott a zsidónak. Minden nyereséget ígérő vállalkozás az ő kezében volt. Ő volt a kereskedelem királya. Ki kellett űzni az államból. Hasonló okokból száműzte őket Spanyolország 400 éve és Ausztria pár évszázaddal azután. A keresztény Európa története során mindig szabályozni kellett a tevékenységét. Ha ő belépett a kereskedelembe, a kereszténynek ki kellett belőle lépnie. Ha orvosként dolgozott, ő csinálta az üzletet. Ha mezőgazdasági termeléssel foglalkozott, a többi farmernek másra kellett átállni. A törvénynek kellett azért működnie, hogy a keresztény ne kerüljön a szegényházba. Annak ellenére, hogy szinte minden foglalkozástól eltiltották, mindig megtalálja annak a módját, hogy pénzhez jusson. Sőt, hogy meggazdagodjon. Ennek a történetnek van egy nagyon mocskos és gyakorlati kereskedelmi oldala. Vallási előítéletek lehetnek egy részéért felelősek, de nem a többiért. Protestánsok üldözték a katolikusokat, de nem vették el tőlük a megélhetésüket. Katolikusok üldöztek protestánsokat, de nem zárták le előttük a mezőgazdaság és a kézművesség lehetőségét. Meg vagyok győződve arról, hogy a keresztre feszítésnek nincs sok köze a világ álláspontjával, a zsidókkal szemben. Annak az okai sokkal régebbre nyúlnak vissza. Meg vagyok győződve arról, hogy zsidók üldözésének nincs sok köze vallásos előítélethez. Nem, a zsidó egy pénzkapó. Ezt tette élete végső céljává. Ezt csinálta Rómában. Ezt teszi azóta. Sikere az egész emberiséget ellenségévé tette. Azt fogod mondani, hogy a zsidók száma mindenütt csekély. Amikor az Encyclopedia Britannicában azt olvastam, hogy a zsidók száma az Egyesült Államokban 250 000, írtam a szerkesztőnek, és azt írtam, hogy én személyesen több zsidót ismerek ennél, és hogy az ő számai bizonyosan hibásak és a valódi szám 25 000 000. Emberek mondták nekem, hogy nekik jó okkal az a gyanújuk, hogy sok zsidó üzleti okokból nem adja ki magát zsidónak. Ez kézenfekvőnek tűnik. Meg vagyok arról győződve, hogy nekünk Amerikában hatalmas zsidó lakosságunk van. A téma ismerői meggyőztek róla, hogy a zsidók növekvő számban aktívak a politikában.” (A zsidókról, Harper’s Monthly Magazine, 1899. szeptember) VOLTAIRE: „Miért utálják a zsidókat? Ez az ő törvényeik elkerülhetetlen következménye: vagy mindenkit uralni akarnak, vagy azt akarják, hogy az egész emberi nem gyűlölje őket…” VOLTAIRE: „A zsidó nép engesztelhetetlen gyűlöletet mutat minden nép iránt. Minden uralom ellen lázad. Mindig uralkodni akar, mindig kapzsi mások jólétét illően, mindig barbár – alázatos, ha szegény, dölyfös, ha gazdag.” VOLTAIRE: „Úgy tűnik, hogy ti vagytok a legbolondabbak. A kafferek, a hottentották, a guineai négerek sokkal okosabb és becsületesebb emberek, mint a ti őseitek, a zsidók. Túltesztek minden népen szemtelen mesék kiagyalásában, rossz viselkedésben és barbarizmusban. Megérdemlitek büntetéseteket, mert ez a ti végzetetek.” (Egy zsidóhoz írt leveléből, aki azért írt neki, hogy az antiszemitizmus miatt panaszkodjon.) VOLTAIRE: „Csak a zsidók tudatlan és barbár nép, akik a régóta egyesítik a legpiszkosabb dölyfösséget, a legutálatosabb babonákat, a leglegyőzhetetlenebb utálatát minden népnek, akik eltűrik, és gazdaggá teszik őket.” (Juif, Dictionnaire Philosophique) VOLTAIRE: „Ők mind a szívükben dühöngő fanatizmussal születnek, éppúgy, ahogy a bretonok vagy a németek szőke hajjal születnek. Egy csöppet sem lennék meglepve, ha ezek az emberek halálos veszéllyé válnának az emberiség számára.” (Lettres de Memmius a Ciceron, 1771) KÖLCSEY FERENC: „Az adózó nép szegénységének veszedelmesebb forrása nem lehet, mint a zsidók szemlátomást való szaporodása. Mely országban a zsidók megszaporodnak, az vagyoni végromlás szélén áll.” WILLIAM MITCHELL PLÉBÁNOS: „Ha a történelemben van hálátlan, akkor az a zsidó. Ebben az országban, amely őt támogatta, ő összeesküdött, gonosz terveket sző, aláaknázza, megrontja, korrumpálja és (elrejtőzve más népek tisztességes árnyékéban) cselszövéseket eszel ki minden keresztény alapelv megsemmisítésére, amely eddig őt védte.” (A titkos világ c. könyvének 194. oldaláról) ISRAEL SHAMIR, izraeli író: „A zsidó kultúrát áthatja a bosszú gondolata. (…) Amerikai zsidók hozták létre Hollywoodot, és Hollywood fő témájának a bosszút tette. Lényegében az amerikai filmipar a zsidó kollektív tudat kifejeződése, és ez volt az amerikai psziché létrehozásának fő tényezője. Hollywoodból a bosszú szétáramlott a Földön és egyértelműen segítette annak a világnak a létrehozását, amelynek most lakói vagyunk. Más szavakkal: nincs szükség és nem volt szükség összeesküvésre. Inkább arról van szó, hogy az éretlen Amerika nem tudott ellenállni a zsidó mentalitás hatásának és zsidó állam lett, Izrael nagy testvére. A trieri rabbi egyik unokája, Karl Marx már az 1840-es években megjósolta, hogy Amerika zsidó állam lesz, és a kapzsiság és elidegenedés zsidó ideológiáját öleli magához. Ez magyarázza a zsidók sikerét: teljesen természetes, hogy a zsidó államban a zsidók inkább sikeresek. E magyarázat lehetővé teszi, hogy a kérdésre válaszoljunk: vajon Amerika a zsidó lobbi miatt támogatja Izraelt vagy az amerikai nagyvállalatok valódi érdekei miatt? A válasz: a zsidó lobbi (…) felesleges testület, míg Amerika egészében véve egy nagyobb zsidó állam, amelynek a Közel-Keleten kívül is vannak érdekeltségei.” ADRIEN ARCAND: „A kommunizmus semmi más, mint egy zsidó összeesküvés azért, hogy a világot a kezébe kaparintsa. A világon egy intelligens ember sem találja azt másnak, kivéve a zsidók, akik maguk között a földi paradicsomnak hívják. A zsidók mohón terjesztik a kommunizmust, mivel tudják hogy mi az és mit jelent. Ez azért van, mert a kommunizmus elleni küzdelem nem az ellen küzdött, ami a kommunizmus valójában – egy a zsidók által kitalált cselszövés – amely minden ellenzőjét leküzdötte. Mi harcoltunk a zsidó ködösítés ellen, amelyet a zsidó dialektikusok és újságírók mutattak nekünk, és visszautasítottuk a harcot a kitaláló, a hasznot húzó és az irányító ellen. Mivel a keresztények és nemzsidók félnek a zsidóktól, félnek az igazságtól és meg vannak bénulva a zsidók által kiabált hihetetlen jelszavak hallatán.” (New York-i beszéde 1937. október 30-án) ALFRED LILIENTHAL: „A zsidó kapcsolatok leghatásosabb része a média ellenőrzése. Jól ismert, hogy az amerikai közvéleményt régóta egy tucat, nagy példányszámú újság alakítja ki, mint a New York Times, a Washington Post, és a St. Louis Post-Dispatch, melyek a Sulzbergerek, a Meyerek, és Pulitzerek tulajdonai (mind zsidó családok).” (The Zionist Connection II, 1978, pp. 218-219) HARRY S. TRUMAN: „Minden zsidó tökéletes reklámfigurája egy következő holokausztnak.” ADRIEN ARCAND: „Az ő (a zsidók) hírügynökségein keresztül úgy formálják az agyunkat, hogy a világot ne úgy lássuk, mint amilyen, hanem úgy, ahogy ők akarják, hogy lássuk. A film segítségével ők fiatalságunk oktatói, és csak egy két órás filmmel kisöprik egy gyerek agyából mindazt, amit 6 hónap alatt otthon, a templomban vagy az iskolában tanult.” BEAMISH HENRY: „A búr háború 37 éve volt. A búr szó farmert jelent. Sokan kritizálták, hogy Nagy-Britannia, egy nagyhatalom ki akarta a búrokat söpörni. Vizsgálatom kiderítette, hogy Dél-Afrika valamennyi gyémánt,- és aranybányája zsidó tulajdonban volt. Rotschildeké volt az arany, Samueleké az ezüst, Baumé a többi bányászat és Mosesé az alapvető fémek. Bármit érintenek meg ezek az emberek, azt elkerülhetetlenül beszennyezik.” (New York-i beszéde, 1937. október 30- án) II. VILMOS, NÉMET CSÁSZÁR: „Egy zsidó nem lehet igaz hazafi. Ő valami más, olyan, mint egy káros rovar. Őt el kell különíteni, olyan helyen tartani, ahol nem csinálhat bajt, akár pogromok alkalmazásával, ha ez szükséges. A bolsevizmusért a zsidók felelősek Oroszországban és Németországban is. Én uralkodásom alatt túl elnéző voltam velük, és ma keserűen bánom azokat a szívességeket, amelyeket prominens zsidó bankároknak tettem.” (Chicago Tribune, 1922. július 2.) VIII. CLEMENS: „Az egész világ szenved a zsidók uzsorája miatt, monopóliumai miatt és csalásuk miatt. Sok szerencsétlen ember elszegényedett miattuk, különösen a farmerek, a dolgozó osztály tagjai és a nagyon szegények. Időnként újra emlékeztetni kell a zsidókat arra, hogy mióta Palesztínát és az arábiai sivatagot elhagyták, jogokat élveznek minden országban, következésképpen mind etikai mind erkölcsi tételeik, valamint tetteik jogosan kritikát váltottak ki minden országban ahol éppen élnek.” THE JEWISH ENCYCLOPEDIA, Vol. VI, (1904): „A szellemi fogyatékosság és a visszamaradottság arányosan többször található meg zsidóknál, mint nemzsidóknál. (…) A mongolidiotizmus is gyakoribb zsidóknál. Zsidóknál százalékosan nagyon magas az elmebetegek aránya. (…) A zsidók hajlamosabbak fiatalkori akut elmezavarra, mint nemzsidók.” MAURICE SAMUELS: „Mi, zsidók vagyunk a pusztító erő, és maradunk a pusztító erő. Semmit olyat sem tehetsz, ami igényeinknek megfelelne.” (You Gentiles) (Yorick blogja)
Forrás: https://kuruc.info/r/9/41635/
Híres emberek véleménye a zsidókról Reklám Ki szereti őket? Megszokhattuk már, hogy aki bármilyen formában kritikával meri illetni a zsidókat, abból azonnal első számú közellenség válik, és rásütik a homlokára a nagy, antiszemita feliratú billogot, hogy mindenki jól láthassa, micsoda alávaló, hitvány gazember is ő. Természetesen utána elkezdődnek a pártatlan, és nyilván a politikától teljesen mentes, mélyreható pszichológiai elemzések, amelyek rendre megállapítják, hogy a vizsgált alany bizonyítottan az antiszemitizmus betegségében szenved, valószínűleg ordas, náci eszméket vall, ráadásul roppant egyszerű gondolkodású, mondhatni primitív, agresszív jellem, aki pusztán a saját sikertelensége miatt felgyülemlett dühöt zúdítja rá egy, általa kitalált ellenségképre, nevezetesen a zsidókra. Nos, ezen írásban szereplő híres emberekről sokféle dolgot el lehet mondani, egyet kivéve:mégpedig azt, hogy ők a zavaros, zsidó definíció szerint antiszemiták lettek volna. Hiszen ezek az emberek nem tettek mást, csak nyíltan és őszintén beszéltek egy létező, valós problémáról, amely manapság talán még nagyobb tabu témaként kezelendő. Íme tehát a történelem nagy gondolkodóinak, híres személyiségeinek véleménye a zsidókról (természetesen kivonatos, rövidített lista formájában, hiszen a zsidókérdés kapcsán megnyilvánulók sokkal-sokkal többen vannak): LUTHER MÁRTON: „A zsidók olyan megátalkodottak, hogy semmire sem figyelnek. Esküdözéseik senkit sem győznek meg. Ők egy ártalmas faj, mindenkit kiuzsoráznak és kirabolnak. Ha egy herceg vagy elöljáróság ezer forintot kap tőlük, 20 ezret csikarnak ki a fizetéskötelestől. Óvakodnunk kell tőlük.” (Asztali beszéde) LUTHER MÁRTON: „Emellett sok zsidó van az országban, akik sok kárt okoznak. Ismernetek kell a zsidók gyalázkodását és erőszakra való hajlamát a Megváltó nevében napról napra. Emiatt Uraim, a hatalom nevében ne tűrjék őket el, hanem utasítsák ki őket. Ők a mi nyilvános ellenségeink, akik szakadatlanul gyalázzák Urunkat, Jézus Krisztust, Szűz Máriát kurvának nevezik és szent fiát fattyúnak, és minket a fattyú és a torzszülött jelzővel illetnek. Ezért bánjatok keményen velük, mivel mást sem tesznek, mint kínzó módon káromolják Urunkat, Jézus Krisztust, és megpróbálnak minket életünktől, egészségünktől, becsületünktől és javainktól megfosztani.” (Prédikáció Eislebenben, pár nappal a halála előtt, 1546. februárjában) AQUINOI SZENT TAMÁS: „Nem lenne szabad megengedni, hogy a zsidók megtartsák, amit mások kiuzsorázásával szereztek. Legjobb lenne munkára kényszeríteni őket, hogy maguk keressék kenyerüket meg, ahelyett hogy semmit sem tesznek és kapzsi módon élnek.” (A zsidók uralma c. művéből) LISZT FERENC: „El fog jönni az a nap, amikor minden olyan népnek, akik között zsidók laknak, fel kell tennie a kérdést, hogy mindannyiukat kiutasítja; ez a kérdés az élet és halál kérdése lesz, az egészség vagy krónikus betegség kérdése, a békés létezés vagy az állandó szociális láz kérdése.” LISZT FERENC: „A zsidó folytatja a pénz kisajátítását, és az állam torkát pénzeszsákja szájának a szorosabbra vagy lazábbra engedésével fojtogatja. A sajtó minden eszköze a kezében van, hogy a társadalom alapjait szétzúzza. Ő az alapja minden olyan vállalkozásnak, amely a trón ledöntésére, az oltár széttörésére és a polgári jog megszüntetésére irányul.” (Die Israeliten) HILAIRE BELLOC: „A kommunista propaganda világszerte szervezés és irányítás tekintetében zsidó ügynökök kezében van. Ha valaki nem tudja, hogy az oroszországi bolsevik mozgalom zsidó, arról csak azt tudom mondani, hogy ő a mi siralmas sajtóelhallgatásaink áldozata.” (G.K. Hetilapjában 1937. február 4-én) MÁRIA TERÈZIA: „A továbbiakban egy zsidó sem maradhat itt, mindegy milyen indoklással, írásos engedélyem nélkül. Nem ismerek még egy ilyen kellemetlen kártevőt az államon belül, mint ezt a fajt, amely csalásával, uzsorájával és pénzkölcsönzésével elszegényíti az embereket és semmitől sem riad vissza, amit egy tisztességes ember nem csinál. Következésképpen amennyire csak lehet, meg kell szabadulnunk tőlük.” GEORGE WASHINGTON: „Ők hatásosabban dolgoznak ellenünk, mint az ellenség hadserege. Százszor veszélyesebbek szabadságunkra és nagy ügyeinkre. Sokat sopánkodhatunk azon, hogy miért nem pusztította ki őket minden állam már régen, mint a társadalom pestisét és Amerika boldogságának legnagyobb ellenségeit.” (George Washington életelvei, A.A. Appleton & Co. kiadásában) THOMAS JEFFERSON: „A szétszórt zsidók ma is államot alkotnak, amely idegen államot alkot az államon belül, ahol élnek.” (D. Boorstin, The Americans). HENRY FORD: „A zsidók mindig is az üzletet irányították. (…) A filmipart az USA-ban és Kanadában 100%-ig ők irányítják, erkölcsileg és gazdaságilag, a közvélemény zsidó manipulálói.” (The Dearborn Independent, 1921. február 12-19) MARK TWAIN: „Az USA gyapotállamaiba a polgárháború után a zsidók szinte erőszakkal települtek be, üzleteket alapítottak a gyapottermelés szükségleteire, kielégítették a négerek hiteligényeit és a szezon végén ők voltak a néger idei termésének tulajdonosai és részben a jövő évinek is. Valaha a fehérek megvetették a zsidókat. A zsidókat törvényekkel tiltották ki Oroszországból. Ennek az oka nem titok. A mozgalom amiatt indult meg, mert a keresztény parasztnak nincs esélye a zsidó kereskedelmi képességeivel szemben. A zsidó mindig hajlandó a termék ellenében hitelezni. Aratás idején övé volt a termés – a következő évben övé volt a farm. Angliában János király idejében mindenki tartozott a zsidónak. Minden nyereséget ígérő vállalkozás az ő kezében volt. Ő volt a kereskedelem királya. Ki kellett űzni az államból. Hasonló okokból száműzte őket Spanyolország 400 éve és Ausztria pár évszázaddal azután. A keresztény Európa története során mindig szabályozni kellett a tevékenységét. Ha ő belépett a kereskedelembe, a kereszténynek ki kellett belőle lépnie. Ha orvosként dolgozott, ő csinálta az üzletet. Ha mezőgazdasági termeléssel foglalkozott, a többi farmernek másra kellett átállni. A törvénynek kellett azért működnie, hogy a keresztény ne kerüljön a szegényházba. Annak ellenére, hogy szinte minden foglalkozástól eltiltották, mindig megtalálja annak a módját, hogy pénzhez jusson. Sőt, hogy meggazdagodjon. Ennek a történetnek van egy nagyon mocskos és gyakorlati kereskedelmi oldala. Vallási előítéletek lehetnek egy részéért felelősek, de nem a többiért. Protestánsok üldözték a katolikusokat, de nem vették el tőlük a megélhetésüket. Katolikusok üldöztek protestánsokat, de nem zárták le előttük a mezőgazdaság és a kézművesség lehetőségét. Meg vagyok győződve arról, hogy a keresztre feszítésnek nincs sok köze a világ álláspontjával, a zsidókkal szemben. Annak az okai sokkal régebbre nyúlnak vissza. Meg vagyok győződve arról, hogy zsidók üldözésének nincs sok köze vallásos előítélethez. Nem, a zsidó egy pénzkapó. Ezt tette élete végső céljává. Ezt csinálta Rómában. Ezt teszi azóta. Sikere az egész emberiséget ellenségévé tette. Azt fogod mondani, hogy a zsidók száma mindenütt csekély. Amikor az Encyclopedia Britannicában azt olvastam, hogy a zsidók száma az Egyesült Államokban 250 000, írtam a szerkesztőnek, és azt írtam, hogy én személyesen több zsidót ismerek ennél, és hogy az ő számai bizonyosan hibásak és a valódi szám 25 000 000. Emberek mondták nekem, hogy nekik jó okkal az a gyanújuk, hogy sok zsidó üzleti okokból nem adja ki magát zsidónak. Ez kézenfekvőnek tűnik. Meg vagyok arról győződve, hogy nekünk Amerikában hatalmas zsidó lakosságunk van. A téma ismerői meggyőztek róla, hogy a zsidók növekvő számban aktívak a politikában.” (A zsidókról, Harper’s Monthly Magazine, 1899. szeptember) VOLTAIRE: „Miért utálják a zsidókat? Ez az ő törvényeik elkerülhetetlen következménye: vagy mindenkit uralni akarnak, vagy azt akarják, hogy az egész emberi nem gyűlölje őket…” VOLTAIRE: „A zsidó nép engesztelhetetlen gyűlöletet mutat minden nép iránt. Minden uralom ellen lázad. Mindig uralkodni akar, mindig kapzsi mások jólétét illően, mindig barbár – alázatos, ha szegény, dölyfös, ha gazdag.” VOLTAIRE: „Úgy tűnik, hogy ti vagytok a legbolondabbak. A kafferek, a hottentották, a guineai négerek sokkal okosabb és becsületesebb emberek, mint a ti őseitek, a zsidók. Túltesztek minden népen szemtelen mesék kiagyalásában, rossz viselkedésben és barbarizmusban. Megérdemlitek büntetéseteket, mert ez a ti végzetetek.” (Egy zsidóhoz írt leveléből, aki azért írt neki, hogy az antiszemitizmus miatt panaszkodjon.) VOLTAIRE: „Csak a zsidók tudatlan és barbár nép, akik a régóta egyesítik a legpiszkosabb dölyfösséget, a legutálatosabb babonákat, a leglegyőzhetetlenebb utálatát minden népnek, akik eltűrik, és gazdaggá teszik őket.” (Juif, Dictionnaire Philosophique) VOLTAIRE: „Ők mind a szívükben dühöngő fanatizmussal születnek, éppúgy, ahogy a bretonok vagy a németek szőke hajjal születnek. Egy csöppet sem lennék meglepve, ha ezek az emberek halálos veszéllyé válnának az emberiség számára.” (Lettres de Memmius a Ciceron, 1771) KÖLCSEY FERENC: „Az adózó nép szegénységének veszedelmesebb forrása nem lehet, mint a zsidók szemlátomást való szaporodása. Mely országban a zsidók megszaporodnak, az vagyoni végromlás szélén áll.” WILLIAM MITCHELL PLÉBÁNOS: „Ha a történelemben van hálátlan, akkor az a zsidó. Ebben az országban, amely őt támogatta, ő összeesküdött, gonosz terveket sző, aláaknázza, megrontja, korrumpálja és (elrejtőzve más népek tisztességes árnyékéban) cselszövéseket eszel ki minden keresztény alapelv megsemmisítésére, amely eddig őt védte.” (A titkos világ c. könyvének 194. oldaláról) ISRAEL SHAMIR, izraeli író: „A zsidó kultúrát áthatja a bosszú gondolata. (…) Amerikai zsidók hozták létre Hollywoodot, és Hollywood fő témájának a bosszút tette. Lényegében az amerikai filmipar a zsidó kollektív tudat kifejeződése, és ez volt az amerikai psziché létrehozásának fő tényezője. Hollywoodból a bosszú szétáramlott a Földön és egyértelműen segítette annak a világnak a létrehozását, amelynek most lakói vagyunk. Más szavakkal: nincs szükség és nem volt szükség összeesküvésre. Inkább arról van szó, hogy az éretlen Amerika nem tudott ellenállni a zsidó mentalitás hatásának és zsidó állam lett, Izrael nagy testvére. A trieri rabbi egyik unokája, Karl Marx már az 1840-es években megjósolta, hogy Amerika zsidó állam lesz, és a kapzsiság és elidegenedés zsidó ideológiáját öleli magához. Ez magyarázza a zsidók sikerét: teljesen természetes, hogy a zsidó államban a zsidók inkább sikeresek. E magyarázat lehetővé teszi, hogy a kérdésre válaszoljunk: vajon Amerika a zsidó lobbi miatt támogatja Izraelt vagy az amerikai nagyvállalatok valódi érdekei miatt? A válasz: a zsidó lobbi (…) felesleges testület, míg Amerika egészében véve egy nagyobb zsidó állam, amelynek a Közel-Keleten kívül is vannak érdekeltségei.” ADRIEN ARCAND: „A kommunizmus semmi más, mint egy zsidó összeesküvés azért, hogy a világot a kezébe kaparintsa. A világon egy intelligens ember sem találja azt másnak, kivéve a zsidók, akik maguk között a földi paradicsomnak hívják. A zsidók mohón terjesztik a kommunizmust, mivel tudják hogy mi az és mit jelent. Ez azért van, mert a kommunizmus elleni küzdelem nem az ellen küzdött, ami a kommunizmus valójában – egy a zsidók által kitalált cselszövés – amely minden ellenzőjét leküzdötte. Mi harcoltunk a zsidó ködösítés ellen, amelyet a zsidó dialektikusok és újságírók mutattak nekünk, és visszautasítottuk a harcot a kitaláló, a hasznot húzó és az irányító ellen. Mivel a keresztények és nemzsidók félnek a zsidóktól, félnek az igazságtól és meg vannak bénulva a zsidók által kiabált hihetetlen jelszavak hallatán.” (New York-i beszéde 1937. október 30-án) ALFRED LILIENTHAL: „A zsidó kapcsolatok leghatásosabb része a média ellenőrzése. Jól ismert, hogy az amerikai közvéleményt régóta egy tucat, nagy példányszámú újság alakítja ki, mint a New York Times, a Washington Post, és a St. Louis Post-Dispatch, melyek a Sulzbergerek, a Meyerek, és Pulitzerek tulajdonai (mind zsidó családok).” (The Zionist Connection II, 1978, pp. 218-219) HARRY S. TRUMAN: „Minden zsidó tökéletes reklámfigurája egy következő holokausztnak.” ADRIEN ARCAND: „Az ő (a zsidók) hírügynökségein keresztül úgy formálják az agyunkat, hogy a világot ne úgy lássuk, mint amilyen, hanem úgy, ahogy ők akarják, hogy lássuk. A film segítségével ők fiatalságunk oktatói, és csak egy két órás filmmel kisöprik egy gyerek agyából mindazt, amit 6 hónap alatt otthon, a templomban vagy az iskolában tanult.” BEAMISH HENRY: „A búr háború 37 éve volt. A búr szó farmert jelent. Sokan kritizálták, hogy Nagy-Britannia, egy nagyhatalom ki akarta a búrokat söpörni. Vizsgálatom kiderítette, hogy Dél-Afrika valamennyi gyémánt,- és aranybányája zsidó tulajdonban volt. Rotschildeké volt az arany, Samueleké az ezüst, Baumé a többi bányászat és Mosesé az alapvető fémek. Bármit érintenek meg ezek az emberek, azt elkerülhetetlenül beszennyezik.” (New York-i beszéde, 1937. október 30- án) II. VILMOS, NÉMET CSÁSZÁR: „Egy zsidó nem lehet igaz hazafi. Ő valami más, olyan, mint egy káros rovar. Őt el kell különíteni, olyan helyen tartani, ahol nem csinálhat bajt, akár pogromok alkalmazásával, ha ez szükséges. A bolsevizmusért a zsidók felelősek Oroszországban és Németországban is. Én uralkodásom alatt túl elnéző voltam velük, és ma keserűen bánom azokat a szívességeket, amelyeket prominens zsidó bankároknak tettem.” (Chicago Tribune, 1922. július 2.) VIII. CLEMENS: „Az egész világ szenved a zsidók uzsorája miatt, monopóliumai miatt és csalásuk miatt. Sok szerencsétlen ember elszegényedett miattuk, különösen a farmerek, a dolgozó osztály tagjai és a nagyon szegények. Időnként újra emlékeztetni kell a zsidókat arra, hogy mióta Palesztínát és az arábiai sivatagot elhagyták, jogokat élveznek minden országban, következésképpen mind etikai mind erkölcsi tételeik, valamint tetteik jogosan kritikát váltottak ki minden országban ahol éppen élnek.” THE JEWISH ENCYCLOPEDIA, Vol. VI, (1904): „A szellemi fogyatékosság és a visszamaradottság arányosan többször található meg zsidóknál, mint nemzsidóknál. (…) A mongolidiotizmus is gyakoribb zsidóknál. Zsidóknál százalékosan nagyon magas az elmebetegek aránya. (…) A zsidók hajlamosabbak fiatalkori akut elmezavarra, mint nemzsidók.” MAURICE SAMUELS: „Mi, zsidók vagyunk a pusztító erő, és maradunk a pusztító erő. Semmit olyat sem tehetsz, ami igényeinknek megfelelne.” (You Gentiles) (Yorick blogja)
Forrás: https://kuruc.info/r/9/41635/