Bikaballada ( a Rímhányó Romhányi stílusában)
Egy fiatal tehén világra hozta fiát,
a négy lábon is csak csetlő-botló bikát!
A kis bikácska olyan aranyos,
színe barna,orra meg fitos.
Kiskamaszként eszes volt, jól tanult a bikaiskolában,
örült is a sok barom – lesz értelmiségi a családban!
“Nagy” bika lett a kis bikából,
és elege lett a tudományból!
Belezüllött az éjszakába
ahol, beteljesült minden vágya!
Megkapott minden marhát, tisztességest és szajhát,
nőttön nőtt egója , fönn hordta az orrát.
Amerre járt fű nem zöldellt, fa lehullatta lombját,
megrezzent ember s állat ha hallatta a hangját!
Gyakran állt a tükör előtt illegetve magát,
kis csorbulásnál is, már köszörülte szarvát!
Így pörgette éveit öntelt bikasága,
mígnem egyszer betévedt a nagy arénába.
Nézzünk hát be az arénába
ott zajlik a véres dráma!
Tíz marcona legény, éppen akkor:
vért kívánt venni egy virgonc bikából!
Őbikasága nem tűrhette, ahogy fajtáját alázták,
szikrát szórtak szemei s kardként döfte szarvát!
A mozdulat végzetes mert elhamarkodott,
amint tíz torreádorral tengelyt akasztott!
Nem cifrázom tovább elmondom a valót:
Harcolt vitézül a felbőszült, hatalmas bika,
de a túlerővel nem bírt: el kellett buknia …
Tíz tőrdöféstől rogyott térdre – szól a krónika
minden idők bikáinak legbikábbika!
Éles Mihály
2010