Szoboravatás elé
„A közműveltség szent ügyének Terhét hordá a női váll…”
Tompa Mihály: Lorántfi Zsuzsánna emlékezete
A magunk mögött hagyott évszázadok egyike sem mondható örömszerző századnak, különösen nem a most búcsúzó, a két világégéssel és a legázolt forradalommal. Az utolsó hónapjaiban azonban mégis hozott valami jót, valamit, amitől jobb kedve kerekedik az embernek. Tiszaszederkény megkapta történelme első köztéri szobrát! Most hangsúlyosan jó Szederkényinek lenni, a század- és ezredfordulót megérve, részesévé válni – egy ember életében ritkán adódó szertartásnak a szoboravatásnak. A szobor – nekem a szobrok szobra – Lorántffy Zsuzsannának állít emléket. Róla elmondhatjuk megmásíthatatlanul, hogy a magyar művelődés- és oktatástörténet nagyasszonya, korának egyedül álló jelensége. Szellemiségének lenyomatai fellelhetőek nálunk éppúgy, mint némely szomszédos településen: mélyen vallásos hitben gyökerezik, „támasztógyökerei pedig tudomány, rend, szellem, erkölcs …”. A rend (a külső és belső rend harmóniája), a jellemtisztaság, a cselekvő jóság mára már, jobbára felejtett fogalmak! Mégis azt gondolom, hogy a szobrot és épített környezetét annak a szellemiségnek kell körüllengenie. Kegyhellyé kell válnia most és mindörökké, hogy aki közel kerül hozzá vagy megérinti érezze: megújul, megigazul. Tekintsünk a szoborra úgy mintha élne(!), simogató, féltő szeretettel s e ragaszkodó, óvó szeretet kísérje át a jövő évezredbe is. Jöjjenek hát, örvendezzünk együtt, legyünk várakozó tanúi ama meghitt, szép pillanatnak amit a költő, Tompa Mihály így villant elénk: „S most – a dicsőnek képmásáról Hulljon le a rejtő lepel!”
Éles Mihály
Tiszaújvárosi Krónika, 1999. augusztus.