Birtalan 90.
Akit most köszöntök, kivül-belül egyenes.
Nem fogott az idő rajta, csak a haja lett deres.
Született ezerkilencszázhuszonhétben,
a”Hepehupás”Szilágy megyében.
A Jó Isten tudta,
mire lesz jó a fiúcska!
Adott neki talentumot, hogy sáfárkodjon vele,
s kiteljesítse életét az ének és a zene…
Nemcsak tanulta a zenét, de Ő maga volt a zene,
lényéből mint “ősforrásból”áradtak a melódiák,
születtek a kórusművek, a lélekemelő harmóniák.
Bartók és Kodály nyomában járva,
rálelt hamar a “tiszta forrásra”…
E tiszta forrás – a néplélek,
innen jön: mi dal, mi ének!
Gyűjtött dalt a néptől, bejárva Erdélyt s a csángók honát,
s visszajutatta a néphez, hangversenytermeken át.
Zenébe álmodta Mikes búját – a”tenger mormolását”
s Reményikkel siratta a “Templom és iskola”pusztulását.
Szolgálatosként állt a strázsán, akár sorstársai
Kós Károly,Tamási, Sütő András vagy Kányádi.
Szétszóratásban, szétszaggatottságban jelszavuk:megmaradás!
S reménytelenül reménykedve várták, hogy lesz feltámadás.
A Jó Isten a Reformáció napját úgy igazította,
hogy az legyen Juditka születése napja!
A Józsi bácsiét pedig úgy intézte,
az essen november tizedikére,
mert e napon született Luther Márton,
aki a Reformációt kigondolta, e világon!
Így Bírtalan József születése – s a Reformáció,
az eleve elrendelés: a predesztináció!
Így lett – amire kiszemelte teremtője: –
a zsoltároskönyv is, ihletője.
Nagyívű a pálya,amelyet befutott,
a kapott talentummal jól sáfárkodott.
Még nincs lezárva a pálya, csak az első kilencven éve,
majd meglátjuk, mivé lesz kétezerhuszonhétre!
Kilencven esztendő – sok avagy kevés –
a mindenséggel mérve egy elszálló pillanat,
de mindig az a fontos, hogy utána mi marad…
Hogy teljesüljön ebbéli kívánságunk
kétezerhuszonhétig már nem kell sokat várnunk!