Kórus született
Jött két varázslatos ember
tettvággyal, lendülettel,
a Gondviselés vezérelte őket,
a mindig, mindenütt, kórusépítőket.
Erdélyországból jöttek…
Szusszanásnyit ha pihentek,
tekintetük körbejárt e kies tájon
– s már hallották is:
miként zeng majd itt a zsoltár és a kánon!
A gondolatot követte a tett;
a Református Kórus így született!
A toborzóra jöttek sokan
össze is állt a négy szólam.
Kicsi volt az énektudás,
de nagy volt az akarás!
Magasan volt a mérce,
a kórus kapaszkodott,hogy elérje!
Nem tudtuk mi a kis vagy a nagy terc,
mégis öröm volt minden áténekelt perc.
Azóta eltelt tíz esztendő
melyben több a jó, mint a felejtendő.
S, hogy mi az ami felejthető lehet,
amit kihullathat rostáján az emlékezet!?
Talán az út amely verejtékes lehet,
de mindig az öröm forrásához vezet:
ahonnan az ének, lélektől lélekig száll!
Melyről így írt,száz éve Babits Mihály:
“Mindenik embernek a lelkében dal van,
És a saját lelkét hallja minden dalban,
És akinek szép a lelkében az ének,
Az hallja mások énekét is szépnek.”
Már tízéves a repertoár
elhangzott népdal, népdalzsoltár,
énekeltünk himnuszt, örömódát
magunknak is szerezve sok – sok örömórát!
És, hogy mi az öröméneklésünk titka?!
– elárulom –
öröméneklésünk titka:
az maga JÓZSI BÁCSI és JUDITKA.
Éles Mihály