” Ahogy lehet”
” Alig van ember, kinek keblében a jó és a szép magvai a természettől hintve ne lennének…”
( Kölcsey Ferenc : Parainesis )
Az elmúlt két évben az eddig sorszámozott iskolák sorra vették fel történelmünk nagyjainak a nevét, ügyelve arra , hogy ezek a nevek már “időtállók” legyenek. Ehhez a folyamathoz csatlakozott az Általános Művelődési Központ is amikor felvette Vásárhelyi Pál nevét. A névadó persze rengeteg apró és nagy munkával jár, amelyet csak egy jól szervezett csapat tud maradéktalanul elvégezni. Immár a végeredmény ismeretében mondhatjuk, hogy jó munkát végzett a csapat. A cél az volt, hogy egy méltóságteljes, a névadó személyiségét, példa erejű életútját hangsúlyozva, hivalkodástól mentes, igaz ünnep legyen. Mindez azonban hiteltelen lett volna az iskolások, óvodások tevékeny, mozgékony közreműködése nélkül. Egy tárlatra való szebbnél szebb festmény készült a Tiszáról és a környezetről, sport és szellemi vetélkedő tette mozgalmassá az előkészítés időszakát. Öröm volt látni az örömöt a lexikonban búvárkodó gyermekek arcán, amikor az első,bizonytalan, tapogatózó keresés után rátaláltak a helyes válaszra. Jó érzés volt látni és hallani az iskola volt növendékeit, akik megtiszteltetésnek vették, hogy a névadón szerepelhettek. És eljött a várva – várt nap november 20. Az ünnepi műsor bájos kezdete: a kiscsoportos óvodás “székre állt” és boldog szülinapot kívánt. Ezután a Tisza eredet mondája következett. Majd az óvodások nem kis teljesítményt nyújtó, énekelve táncoló csoportja citeraszó mellett: ” ..Tiszapartján nem jó lefeküdni..” – azt mindenki tudja miért. A műsor további részének a főmotívuma, gerince a Tisza és a Haza szeretete az irodalom tükrében. A Tisza, a táj a Haza szeretete késztette Vásárhelyi Pált is és korát nagy tettekre. Nem tudni, hogy Bessenyei Györgytől kiindulva Petőfin, Adyn, Gárdonyi Gézán, szép Ernőn és Juhász Gyulán át ki mindenki írt még a Tiszáról verset, vagy prózát olyan szeretettel, simogatással, mely felér akárhány szerelmi vallomással!
És a Haza?! “…az alanyi és a tárgyas ragozás, a hangrendi illeszkedés és az ikes igék, melyeket a külföldi olyan nehezen tanul meg, nagyjából ez az , amit sohasem lehet elvenni tőlünk, amitől nem tudunk és nem is akarunk megszabadulni és amit a legtöbbször meghamisított, leggyakrabban félrehangsúlyozott szóval úgy szoktak jelölni: Haza! ” – írja Bálint György.
Szeresd a hazát! A Himnusz költőjének intelmei a “Parainesis unokaöcsémhez, Kölcsey Kálmánhoz” ( aki 24 évesen halt hősi halált a szabadságharcban) a hazáról és a hazaszeretet értelmezéséről. ” …Sohasem tudtam megérteni: kik azok, kik magokat világpolgároknak nevezik? Az emberi tehetség parányi lámpa, mely egyszerre keskeny kört tölthet meg fényével; s ha egy helyről másra hurcoltatik, setétséget hagy maga után. Bizonyos helyhez kell azért kapcsoltatnunk, hogy azt jótékony világítással állandóul boldogíthassuk. Minden, ami szerfeletti sok részre oszlik, önkicsinységében enyészik el. Így a szeretet. Hol az ember, ki magát a föld minden országainak szentelni akarván, forró szenvedelmet hordozhatna irántok kebelében? Leonidás csak egy Spártáért, Regulus csak egy Rómáért, Zrínyi csak egy Magyarországért halhatott meg. Nem kell erre hosszú bizonyítás; tekints szívedbe, s ott leled a természettől vett tudományt, mely szerelmedet egy háznéphez s ennek körén túl egy hazához láncolja.” Szeresd a hazát! — teszem hozzá Reményik Sándort idézve: – “Ahogy lehet” –
“Fogcsikorgató türelemmel,
Összeszorított szájjal –
Krisztus- követő bús próbálkozással
Majd daccal, lobbanóval,
Fojtott igével és visszanyelt szóval
Tenyérrel,mely sima örökké,
Csak a zsebben szorul ököllé –
Keserű, tehetetlen nevetéssel,
Békülve meg akármi rendeléssel –
Nem csodálkozva már – és csodálkozva mégis,
Hogy rajtunk ez is, az is megesett;
Hordozzuk, testvéreim ezt a hordhatatlan,
Kínszenvedés virágzó életet.
Ahogy lehet…”
Locsi – fecsi Tiszaszederkény, 1993. március 7. Éles Mihály