Várakozás…
Internetes naplóbejegyzés, 2012. október.
Várakozás – valamire – ami ismeretlen, amiben még soha nem volt részem, ami akár életminőség változást is hozhat a nekem szánt maradék években. Várakozás… Műtét előtti türelmetlen várakozás – hetek, hónapok gördülnek egymás után, a várólista pedig mintha egyre hosszabb – hosszabb lenne… Én pedig egyre nyugtalanabbul várom az Időt, de nem feltartott kézzel, hanem erős hittel! Vergődő gondolataim csaponganak, mi lesz ha a műtét – a szívműtét… de nem gondolom tovább , bízom az Isteni Gondviselésben! Bízom a modern orvoslásban. Aztán mégis – morfondírozom tovább : ezt nem lehet megkerülni végig kell gondolni, még ha százszor keserves is. Most van itt az idő, mert ahogy a Biblia is figyelmeztet a Prédikátorok könyvében: – “mindennek megszabott ideje van – Megvan az ideje a hallgatásnak, és megvan az ideje a beszédnek” . Ha tehát számot kell adni akkor számot kell adni, leltárt kell készíteni földi pályámról, mit végeztem! Mit végeztem – jól avagy rosszul. Van-e takargatni vagy szégyellni való az életemben?! Ártottam-e valaha is embertársaimnak, törekedtem-e hittel a jóra? – Ezek a kérdések, ezek a gondolatok lüktetnek, kergetik egymást agyamban, szívemben heteken át. – Végig gondolva az önmagamnak feltett kérdéseket s a kérdésekre adandó válaszokat, kétségkívül a szerencse fiának vallhatom magam mert paraszt őseimtől olyan géneket, olyan “iránytűt” örököltem, amellyel jó irányba navigálhattam életem hajóját. Mi vezérli e különös iránytűt ?! Mi lehet ennek az “iránytűnek” a titka? A titkot nem keresem – mert nincs titok. Gyermekkoromban sem tettem mást mint figyeltem és megértettem, a hazug szónak nincs becsülete a családomban, az adott szónak viszont nagy az értéke. Ez tehát a titok nyitja! A családunkban ( egy lány öt fiú) én voltam a legfiatalabb, a kis kedvenc én voltam a Mihályka , de ez nem adott felmentést, a szabályok rám is vonatkoztak.Egyszer botlottam (!) tizenegy – tizenkét évesen . Emlékeimben, túl a hetvenen is éget a szégyen de nem a botlásom súlya , hanem a drága jó Anyámnak okozott szomorúság miatt! Tekintetében mélységes csalódást, keserűséget láttam. Ma már tudom ekkor vált hitelessé egy életre az én iránytűm! Az a tekintet, jelölte ki az irányt, jelölte ki az utat amelyen járnom kell, amelyen járnom érdemes! Így kerültem el a “zátonyokat” s nem szenvedtem hajótörést soha. – Kedvelt költőmnek Dsida Jenőnek a harmincegy évet élt erdélyi költőnek a sírfeliratát idézném : ” Megtettem mindent, amit megtehettem/ kinek tartoztam, mindent megfizettem./ Elengedem mindenki tartozását,/ felejtsd el arcom romló földi mását.” – Talán én is megtettem mindent – gondolom magamban s tiszta lelkiismerettel nyugodtan alhatok – ám mégis hiányérzetem van, hajt a kíváncsiság a bizonyosság felé! Kérdések tolulnak elém ! Vajon mi következik a földi lét után, van -e élet a halál után? Vagy lesz a nagy semmi, az áthatolhatatlan sötétség, vagy mennyei fényesség , amely mentes minden földi hívságtól?! Milyen lesz “arcom romló földi mása”? – A keresztény kultúrkörben és nyilvánvalóan a kereszténységet megelőző időkben is ezek a kérdések lehettek az emberiség örök dilemmái ! – Nos ezeket a kérdéseket én sem tudom és nem is akarom megkerülni. Félek azonban, félresiklik, okoskodásnak tűnik minden amit ezzel kapcsolatban mondani tudnék hiányos ismereteim okán. Éppen ezért ismert természettudósok és filozófusok gondolataival próbálok majd szembesülni, s elfogadni azt ami számomra is elfogatható, magyarázható. Most azonban a jövőbeni kórházi elfoglaltságom miatt egy időre abba hagyom az elmélkedést, azzal az elszánt optimizmussal, hogy folytatni fogom…
Éles Mihály, Tiszaszederkény