Új honfoglalás kell!
“Ki mondja meg, mit ád az ég?”
Vörösmarty Mihály: Jóslat
Mély gödör szélén állunk – most minden romokban van, mert az országot egy sunyi, hamiskártyásokból álló, országrontó társaság vezette, akiket csak a jó “lapjárás” érdekelt, és “itt a piros, hol a piros” össznépi becsapós játékot játszattak velünk. S elbizakodott gátlástalansággal próbálták kiforgatni maradék jussából is az évtizedek alatt “gyermekké” tett népet! A blöffölés nagymesterei “összezártak” – a választott képviselőkkel – s együtt hazudták le a csillagot is az égről. Aztán Feri bohóc “őszödi igazságbeszédének” szándékos kiszivárogtatásával tesztelték, majd gumilövedékkel lövették, az Istenadta népet! Közös bűnük, s a “zsiványbecsület” tartotta együtt őket nyolc hosszú éven át s ez alatt csaknem sikerült teljesen kifosztaniuk, szellemi és fizikai állapotában tönkretenniük a nemzetet. Bűnösök akkor is, ha nem tudták mit cselekszenek de még inkább bűnösök, – ha tudták, – hogy hazát árulnak! Akár így van, akár úgy van – boldogabb népeknél ezt nemzetárulásnak nevezik! – “Merjünk kicsik lenni!” hangzott el a külügyminiszteri kinyilatkoztatás. És mertek kicsik lenni! Kormánytagok, élükön a miniszterelnökkel elmentek a Kempinski Hotelbe a román miniszterelnökkel együtt örülni, évfordulót ünnepelni, koccintani arra, hogy Erdélyt Romániához csatolták. És mertek kicsik lenni a kettős állampolgárság megtagadásánál, mertek kicsik lenni és mertek riogatni huszonhárommillió román munkavállalóval. És mertek egy eszement miniszterelnöknek többször is bizalmat szavazni. Mertek kórházat bezárni, ágyszámot csökkenteni, vizitdíjat szedni, a betegeknek gyógyszer helyett széfet adni. Merték a világszínvonalú magyar iskolarendszert lenullázni. Mertek csalni, lopni, hazudni. Merték önfeledten, két kézzel szórni az adóforintokat ( kormánynegyed, végkielégítések stb. ) . És merték a falusi kis postákat, kis iskolákat, gyógyszertárakat bezáratni, a közbiztonságot, a vasútvonalakat megszüntetni. Ördögi eszközökkel – az ördögi cél eléréséhez! A huszonnegyedik órában vagyunk, mérhetetlenül eladósodva állam és állampolgár egyaránt – s most a megmaradásunk a tét! Mert már komoly igény merült fel az ország felvásárlására, ( egy “nagyhatalom” első embere ugyanis önkívületében, gőgös elragadtatásában jelentette be, hogy “fölvásároljuk Manhattant, Lengyelországot és Magyarországot” ) mert van ivóvize, van folyója, és födje jó, legelőin a fű kövér! Jól látható jelei vannak, hogy ez az úr nem a levegőbe beszélt. Ezt a népet sokszor akarták már elveszejteni, szemtől szemben: kardokkal, ágyúkkal, tankokkal – ám bankokkal, sunyin, alattomosan még sohasem! Már tapasztalhatjuk is, hogy a pusztításnak ez a formája a legveszedelmesebb . – A tatárdúlás után lehetett ilyen állapotban az ország. – Ám IV. Béla királyunk tudta mit kell tennie. Itt és most új honfoglalás – pontosabban honvisszafoglalás kell! Vissza kell “perelni” ami a mienk! – Persze felvetődhet a kétségbeesett és történelmietlen kérdés, ha így túl lehet adni az országon, annullálni – ezerszáz évet, akkor érdemes volt – e idejönni itt letelepedni? Nem lett volna bölcsebb ha őseink mindent feladva, visszafordítják lovaikat, szekereiket s a besenyők, bolgárok nyilaitól rogynak össze a senki földjén?! Legalább férfias, hősi küzdelemben jött volna el a vég s nem hosszan agonizálva, szégyenteljes körülmények között. Játszadozhatnánk a gondolattal, hogy mi lett volna ha… Ha egy merész jós transzba esve megmutatja a Vezérnek a jövőt! Az ezerszáz esztendőt, kegyetlen vérfolyamaival, testvérharcaival. Láttatva Koppány felnégyelt testét, a Dózsa égett húsából lakmározókat, Hunyadi László, majd a jakobinusok fejehullását, Muhit, Mohácsot, Nagymajtényt, Madéfalvát, Világost, 1849 és 1956 mártírjait, vértanú miniszterelnökeit! – És megmutatva mi jutott a mérleg másik serpenyőjébe : mi vethető össze az iszonyattal. – Hallhatta volna a Vezér, hogy papok érkeznek majd napnyugatról elhinteni a hit magvait, valláserkölcsi tilalomfákat felállítani, kezelhetővé, kezessé tenni az addig oly rakoncátlan lovas népet. Hallhatott volna Szent István király művéről arról, hogy a kereszténység megtartó erővé vált, amely itt fogta,ide kötötte Árpád népét. Megjelenhetett volna lelki szemei előtt a tatár áradat után újraéledő, újjáépülő ország s, hogy Hunyadi János bástyaként védelmezi az országot és a nyugati civilizációt. Láthatta volna lelki szemeivel felemelt fejű, szabadságszerető népét hosszabb – rövidebb ideig karddal a kézben. De ne játszadozzunk tovább, térjünk vissza a valóvilágba s tegyük fel a kérdést Vörösmarty Mihállyal: Ki mondja meg, mit ád az ég? A hátborzongatóan mai választ is költő adja meg: “Fut, fárad a sok idegen. / Miért? hogy tápja meglegyen, / S mi tőlük várjuk a csodát / Fölékesíteni e hazát? / E jog nekünk / Szent örökünk.” Igen ez a maradék haza – a mi jussunk. Bánjunk is vele hűséggel, óvjuk, védelmezzük szeretettel. – Az írás szerint, Árpád honfoglaló népének száma – asszonyostól,gyermekestől, öregestől – talán ha negyed millió lehetett. Ma ennek a számnak többszörösével nem veszíthetjük el az eddig megőrzött örökséget!
2010.július. Éles Mihály