Névadó: Vásárhelyi Pál (1795-1846)
“Magyarország rosszul volt, meglehetősen van, de jól lesz!”
( Gróf Széchenyi István)
A história szerint már a 17. század emberét is foglalkoztatta a Tisza ármentesítése, azonban a történelmi helyzet a technika fejletlensége akkor még nem tette lehetővé a beavatkozást. A 19. század első felének viszonylagos békéje, háborúmentes évei kedvező alkalmat kínáltak arra, hogy megoldják azokat az évszázados, nyomasztó – fejlődést gátló – gondokat, amelyeket a Tisza kiöntései okoztak. A gyakori kiöntések után lassan húzódott vissza a víz, elmocsarasítva, elláposítva a Tiszavölgyet, számos gyógyíthatatlan betegség táptalaja lett, nem beszélve arról, hogy a művelés alól is óriási területeket rabolt el. A magyar történelem nagy korának — amelyet reformkornak szokás nevezni – kellett eljönnie, hogy a régen óhajtott szabályozási munkákat megtervezhessék, a munkálatokat elkezdhessék. Ez a kor , melyet ha csak egyetlen ember – gróf Széchenyi István – neve fémjelez akkor is NAGY KOR, de mellette és mellé felnőttek , hozzá méltó , cselekvő a nemzet felemelkedését ügynek tekintő hazafiak. — ” … E nagyszabású, az ország gazdasági fejlődésére évszázadokra kiható működésben egy szerény, de nagytudományú férfiút látunk Széchenyi mellett lankadatlanul dolgozni, eszméi megvalósításán fáradozni, nemes hévvel, hazafias lelkesedéssel és korát meghaladó nagy szakértelemmel. Ez a férfiú Vasárhelyi Pál a legnagyobb magyar mérnök; tudásban, lelkesedésben és érdemekben méltó társa a legnagyobb magyarnak …” Az idézett mondatok Vásárhelyi Pál századik születésnapján hangzottak el.
Ki is volt ez a puritán jellemű férfiú, a jó ügy odaadó, önfeláldozó harcosa?! Bevallhatjuk , a mindennapok embere keveset tudhat róla. Merüljünk el tehát, mártózzunk meg lubickoljunk kedvünk szerint abban a korban, amelyet naggyá tettek ezek az oly ritkán születő csodálatos elmék.
1795. március 25-én született, a ma oly kedvelt síparadicsomban, Szepesolasziban, a Hernád folyó északi oldalán. Édesapja Vásárhely Mátyás kántortanító, amiből talán következtethető, hogy a család nem volt egy helyhez kötve. Így történhetett meg, hogy a 9 éves Pál már Miskolcon járt algimnáziumba, mert a család időközben odaköltözött. Filozófiai tanulmányait viszont Eperjesen fejezte be s utána ” …akkoriban nem éppen kecsegtető mérnöki pályára szánta magát…” A pesti egyetem mérnöki intézetében a két éves tanfolyamon minden tantárgyból kitűnő minősítést kapott. Az első évben úrbéri és erdőmérésekkel foglalkozott, majd a Tisza és Körös – Berettyó folyók vízrajzi felmérésében vett részt napi – díjas mérnökként. Itt jó alapokat szerzett a későbbi nagy munkákhoz. 1821. március 25 – én, éppen születésnapján feleségül vette Szentmiklósy Sebők Máriát a Jász – Kun – Szolnok megyei főorvos leányát. Kiegyensúlyozott, szép családi életet éltek, két gyermekük született. A család volt az a sziget, ahol kipihenhette testi, lelki fáradalmait, mert bizony nagy vállalásaiban volt mindkettőben része. Első nagy munkája a felső Duna vízrajzi feltérképezése. Ide a Körösön végzett munkától helyezték 1826 – ban. Jó szervező, határozott, ” boncoló elméjű” és még sok, rátermettségre utaló jel amelyre felfigyeltek felettesei, és 1829 – ben megbízzák a munkálatok irányításával. Az akkori országos építési főigazgató így értékel: “… a fölvételek pontossága, a kidolgozás helyessége, a földolgozott adatok teljessége, megbízhatósága és világossága és az egésznek nagy terjedelme tekintetében bátran nevezhető a világ első folyami térképének. ” A munka neheze azonban még ezután következett. Az Al – Duna sziklás, zátonyos, zuhatagos szakaszainak, valamint a Vaskapunak vízrajzi feltérképezése, majd a sziklás meder lerobbantása. Széchenyi István javaslatára őt nevezik ki e hatalmas munka irányítására is. A munkát 1833 – ban kezdik el kitűnő hazai mérnökgárdával, fegyelmezett, hozzáértő munkatársakkal. A tejesség igénye nélkül ezek a nevek: Kecse Ferenc, Wolfram József, Waisz József, Werter Károly, Todor Miklós. Hogy milyen embertelen, embert próbáló körülmények között végezték ezt a nagyfontosságú munkát, arról álljon itt egy idézet Kecse Ferenc magánleveléből: ” … nagy részént őszi időt, egy falombokkal összve font kunyhóban töltvén el, a lég minden viszontagságának, egészségünk nem csekély veszélyeztetésével, s léterőnk érezhető fogyatkozásával ki valánk téve…Vaskapu zuhatagain legféltőbb kincsünkkel, életünkkel játszottunk…”
Ezekkel a munkákkal egyidőben mintegy “pihenésképpen” kezdték el Vásárhely Pál tervei alapján a Duna bal partján a hajóvontató út építését. Olyan sziklameredélyeken vágtak utat -( …ahol egy zerge sem tudott volna elmenni!!”) az akkori robbantási technikával, hogy mai szemmel nézve is csoda. Mindezekért a nem mindennapi munkákért megkapták az erkölcsi elismerést, csakhogy az anyagi elismeréssel, a fizetséggel már akkor is szűkmarkúan bántak. Majdnem hihetetlen de igaz, hogy Vásárhelyi családja is szükségben élt. Hiábavaló volt Széchenyi kérelmező levele, levelei. Idézet a királyi kancelláriához írt levélből: ” Ha Kegyelmes Ur kérésemet átfutni méltóztatik, látni fogja, mi keveset kiván e férfiu, ki eddig is már többet érdemel; de most dunai munkámban jobb kezem lévén rövid idő alatt még több érdemeket szerezhetend…” A nagy diplomáciai érzékkel is megáldott Széchenyi szót értett az orsovai pasával, a szerb fejedelemmel és a románokkal a dunai munkálatokkal kapcsolatban, de a kancellárián süket fülekre talált, kérését elutasították. Vásárhelyit azonban – az óriási fizikai megterhelés alatt testileg legyengülve és immár megalázva – fogva tartotta az ügy, amelyet felvállalt. A medermélyítést és a vontató út építését nagy nehézségek közepette 1837 -ben befejezték és ezzel Vásárhelyi dunai működése is megszűnt. Az országos építési igazgatóságra ” első hajózási mérnökké” nevezték ki, és ez a beosztás már a fővároshoz kötötte. Nyugalmasabb évek következtek. A család, a szellemi közeg amelybe visszatért feledtették vele a korábbi csalódásokat, aktív közreműködője a közéletnek. Erre az időszakra esik tudományos munkásságának kiteljesedése is, a felhalmozott gyakorlati és elméleti ismereteket közkinccsé teszi. Ezek közül néhány: A budapesti állóhíd tárgyában, Néhány figyelmeztető szó a Vaskapu ügyben, A Berettyó vizének hajózhatóvá tételéről a Bega vizének példájára, A sebesség fokozásáról folyóvizeknél. Ez utóbbi munkájában olyan törvényszerűségeket fedez fel, amelyeket előtte még senki sem. A magyar tudományos élet azonban még annyira zárt, hogy ez a felfedezés sem jut a külföld tudomására, így a dicsőség később más nemzet fiaira száll. A Nemzeti Tudós Társaság ( Akadémia) elismeri tevékenységét, 1835 – ben levelező, 1838 – ban rendes taggá választják. És ismét eljött a nagy kihívás, a nagy kísértés! Széchenyi régi álma megvalósításához hívja segítségül Vásárhelyit. Ez az álom nem más mint a Tisza – szabályozás. “… Nyilvános életemnek, s minden politikai működésemnek alphája s legmélyebb talpköve soha nem volt egyéb és soha nem lesz más, mint azon nemzetiség kifejtésének és nemesbítésének minden tehetségem szerinti előmozdítása, mellynek körében világot látnom rendelt a Végzés. Hogy lehetett volna tehát uj hatáskörömben bármilly előbbi gondolatom, mint a Tiszavölgy, melyben legtöbb és legeredetibb magyar lakik, s melly naprul napra inkább közelít a végpusztuláshoz …” vallotta Gr. Széchenyi István. Széchenyi a szervezéshez Vásárhelyi pedig a tervezéshez lát, lázas buzgalommal. A komplett Tisza – szabályozási tervet, amely minden adatot tartalmaz az időközben alakult Tiszavölgyi Társulat vitatja. Az érdekelt birtokosok sokallják a költségeket s így a terv használhatóságát is kétségbe vonják. Ezt az önző vakságot Vásárhelyi már nem tudta elviselni, a vita hevében rosszul lett , 1846. április 8 – án a szíve megszűnt dobogni! Vajon rádöbbentek – e valamikor is a halálba kergetők, hogy ki járt közöttük?! (” … ki századokra szóló nagy művek alkotója volt, meghalt szegényen, itthagyva támasz nélkül rajongva szeretett nejét és gyermekeit, nem hagyva rájuk egyebet nevének fényénél, nagy alkotásai hideg emlékénél…” hangzott el születése századik évfordulóján.) A megrendült Széchenyi még jobban sürgette – talán saját végzetét is sejtve – a munkálatok megkezdését. 1846. augusztus 27 – én ő maga végezte el a jelképes kapavágást a dobi Urkomi dombnál , itt épült meg az első gát Dob és Szederkény között.8 km hosszúságban. Egy évtized múlva aztán rádöbbentek, hogy Vásárhely Pál terve kikezdhetetlenül jó. Csakhogy akkor már Vásárhelyi régen halott, Széchenyi pedig élőhalottként a döblingi intézet lakója. A két “legnagyobb” magyar úgy látott munkához, – ahogyan a diófát ültető öregember – hogy tudta egy emberöltő nem elegendő a munka befejezéséhez. Tudták, nem fogják látni munkájuk “gyümölcsét”! Ez a gyümölcs pedig szépre, jóra sikeredett, olyanra amilyenről álmodtak. A kortársak második honfoglalást emlegettek (kb. 3 millió kataszteri hold került vissza mezőgazdasági művelésbe) a legnagyobb magyart és a legnagyobb magyar vízépítőmérnököt pedig új honfoglalóknak! Jó sorsom és szerencsém úgy fordult, hogy a névfelvétel kapcsán kalandozhattam a régmúltban s e múltidézés döbbentett rá arra, hogy az általam eddig alig ismert Vásárhelyi Pál tulajdonképpen eszményeim megtestesítője. – A tiszaszederkényi Általános Művelődési Központ november 23 – tól, Vásárhelyi Pál Általános Művelődési Központ lesz. Viseljük méltósággal, féltő szeretettel ezt a nevet, mert mi Tisza – menti emberek nem kevesebbet köszönhetünk neki, mint nyugodt álmunkat és a megzabolázott, megszelídült örök TISZÁT.
Locsi – fecsi kiadvány. Tiszaszederkény, 1992. november.
Éles Mihály