Zene csak,zene csak,zene…
“zene csak,zene csak,zene (…)
egy jobb világba emelő zene”
Illyés Gyula:Bartók
Van-e ma komoly zenei élet Tiszaújvárosban? A kérdés azonnal megválaszolható, igenis van komoly zenei élet csak éppen komolyzenei élet nincs.Pedig volt! Volt bizony a Leninről elnevezett városban, a hetvenes évek közepétől. (Szeretném az elején tisztázni: a komolyzene számomra nem minőségi megkülönböztetés hanem csak kategória. Magam is azt vallom, hogy nincs könnyű és komolyzene, csak zene van, és az vagy jó, vagy rossz.) Nyomban jöhet a további kérdés,miért nincs ma komolyzenei élet, egy negyvenegy éve zeneiskolát működtető városban?! A kérdés egyszerű, azonban a válasz rá minden bizonnyal összetettebb! A jelen helyzet taglalása helyett, térjünk vissza a múltba,ahhoz az időszakhoz amikor még évente négy-öt komolyzenei hangverseny volt a városban. “Az iparosított nagyvárosok úgynevezett munkás hangversenyeket szerveztek (Leninváros,Kazincbarcika,Ózd) . – (…) ugyancsak ekkor indult meg az ipari és szakmunkás tanulók számára rendezett hangversenysorozatok szervezése” (áll az Országos Filharmónia megalakulásának ötvenedik évfordulójára megjelent írásban). Természetesen mindez az Országos Filharmóniával együttműködve.
Nem gondolom az akkori szervezőkről,hogy azt hitték a munkástömegek egyik napról a másikra zeneértőkké válhatnak.
Azt se gondolom, hogy Kodály Zoltán szállóigévé vált mondása: – “Legyen a zene mindenkié!” inspirálta őket, merthogy éppen Kodálytól tudjuk, a zenei nevelést gyermekkorban az óvodában, sőt már “kilenc hónappal a születése előtt” kell elkezdeni. A jó szándékot azonban nem kérdőjelezhetjük meg az nem vitatható ,( a zenekultúrát el kellett juttatni azokhoz is akiktől addig el volt zárva) mert, – most ismét Kodály Zoltánt idézem -“A zene lelki táplálék és semmi mással nem pótolható. Aki nem él vele: lelki vérszegénységben él és hal.” E gondolat jegyében tehát mindenkinek joga van “egy jobb világba emelő” zenéhez ! S ha az emberek éltek ezzel a felkínált lehetőséggel, és befogadókká, zeneértőkké váltak ,már nem volt hiábavalóság ez a kezdeményezés.
E tisztességes szándékú kezdeményezők között találjuk Hegymegi Ernőt is , aki sajnos már nincs közöttünk. Álljon most itt egy hosszabb idézet Szatmári László Hegymegi Ernőtől búcsúzó, – emlékező írásából.
“1968-ban Leninvárosban (ma Tiszaújváros) szervezte meg a zeneiskolát, melynek 1985-ig igazgatója volt. Az ő nevéhez fűződik az Országos Zeneiskolai Fafúvós Versenyek kezdeményezése, megszervezése és magas színvonalú lebonyolítása. Tevékenysége mintaképül szolgált arra, hogy egy zeneiskola milyen meghatározó szerepet tölthet be egy város művészeti életének szervezésében, formálásában. Az Országos Filharmóniával együttműködve hangversenyek sorozatát szervezte, melyeken kiváló bel- és külföldi művészek működtek közre.” Igen, bizony így volt! A teljesség igénye nélkül: itt volt az azóta világhíressé lett japán Kobajasi Ken-Ichiro, aki 1974-ben, az MTV által rendezett I. Nemzetközi Karmesterverseny győztese volt. Vajon hányan emlékeznek még erre a pótszékes előadásra, vagy Kocsis Zoltán Kossuth-díjas zongoraművész szólóestjére? De megfordult itt a Liszt Ferenc Kamarazenekar Rolla János vezetésével, gyakori vendég volt a debreceni- és a miskolci szimfonikus zenekar is… Aztán ki tudja miért, egy idő után apadni kezdett a hangverseny látogatók tábora, egyre kevesebben lettünk majd teljes érdektelenségbe fulladt, megszűnt létezni. Tegyük hozzá gyorsan, nem a szervezők hibájából, ők megtettek minden tőlük telhetőt.Nekik csak köszönet jár, Hegymegi Ernőnek holtában is és azoknak, akik vele együtt tették a dolgukat. S most ejtsünk néhány szót külön is Hegymegi Ernőről, nem a hangverseny szervezőről hanem a hegedűtanárról és zeneiskola igazgatóról. A fent már idézett emlékező írást folytatva: “Hegedűtanárként számos növendéke került zenei pályára”. Ezt megerősítve kiegészíthetem azzal, hogy igazgatói minőségében is sok gyereket juttatott a pályára. Számukat nem ismerem ugyan de egyről bizonyosat tudok: arról, aki immár húsz éve a Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar megbecsült tagja,a zenének a zenéért élő boldog ember és nem mellesleg két leányunokám édesapja. Sokan hajthatnak fejet tehát hálával, Hegymegi Ernőre emlékezve. Talán van abban valami fátumszerű, hogy életútja épp e város közelében szakadt meg (2003.július 7-én) ahol aktív életének jelentős részét töltötte el. Vajon van -e kézzelfogható nyoma, tárgyi megtestesülése itt jártának,az itt eltöltött tizenhét esztendőnek? – Nem tudom, de nem is tisztem kutatni utána. Tisztem most csakis az , hogy én is fejet hajtsak emléke előtt, emlékezzek és emlékeztessek másokat is. Hamvait ugyan szétszórták a fiumei úti sírkert szóróparcellájában, de amíg leszünk akik emlékezünk ,addig itt marad közöttünk!
Éles Mihály
(Megjelent: Gondolat – Tiszaújvárosi Szemle, 2009. június 25.)