Viták kereszttüzében az új városnév 2.
Kedves Éles Minály!
Mondandóm bevezetÅ‘jeként meg kell köszönjem olvasói levelének bár elkeseredett, de tisztességes hangját, ami nem mindig volt jellemzÅ‘je az MDF-beli állásfoglalásoknak. Igy például kedvetlen emlékként még ma is Å‘rzöm a tavaszi választásra átÃrt SZDSZ-plakátok egyikét amelyen MDF-ügyködÅ‘(k) azzal vádolt(ak), hogy annak idején, mint újdonsült város tanácstagja, a Leninváros név szülÅ‘je én voltam. Akkoriban az Ãzléstelen hazugságokra nem válaszoltam, most is csak e levélváltás ürügyén emlÃtem meg, hogy ama elsÅ‘ városkeresztelÅ‘ után – igaz, gyávaságból más indokkal, de a valóságban az új városnév miatt – akkori, és esetleges késÅ‘bbi tanácstagságaimról lemondtam.
Továbbá azt is meg kell emlÃtenem, hogy 26 éven át Tiszaszederkény állatorvosa voltam, és hiszem, hogy e hosszú idÅ‘ alatt érzékelhetÅ‘ volt a falu- és emberszeretetem. AmibÅ‘l egyenesen következik, hogy e kedves, Å‘si településnek rosszat ma sem akarhatok.
A nagyipar és általa a város a kedvezÅ‘ vÃzföldrajzi és geológiai viszonyok miatt települt erre a tájra. ÉpÃtményrendszere azonban nemcsak Tiszaszederkény, hanem Tiszapalkonya, Oszlár, Sajószöged és Sajóörös egykori közigazgatási területébÅ‘l is kihasÃtott kisebb-nagyobb darabot. Hogy pontos legyek : Tiszapalkonya területébÅ‘l többet, mint a szederkényi határból, amibÅ‘l az is következhetne, hogy Palkonya is igényt tarthatna a városnévre, városunk azonban, noha e kedves falucskák gyűrűjében épült, egyik településsel sem azonosÃtható. Bár az önkormányzatban, az SZDSZ abszolút többséget élvez és Ãgy szinte minden kérdésben egyedül is dönthetne, vélem, érzékelhetÅ‘, hogy egyik képviselÅ‘je se kerget pártérdeket: ki-ki legjobb tudása, lelkiismerete szerint áll döntéseiben erre vagy arra az oldalra. Ami gyakorta azt jelenti, mint például ,városnév eldöntésénél –
egymás ellen szavaznak
az SZDSZ-beliek. És ezt figyelembe
véve a más városok önkormányzatban érzékelhető pártviaskodást, minden városlakót megelégedéssel tölthet el.
A november 8-i önkormányzati ülés egységesen csak a városnév megváltoztatásának szükségességét mondta ki, de a névválasztást, a döntés jogát önmagának fenntartotta, gyakorlatilag a városlakókra bÃzta. És hogy ez a véleménykérés a költségkÃmélés érdekében nem népszavazással hanem levelezÅ‘lapos megkérdezés rnódszerével történt nem változtat a tényeken a beérkezett 4424 szavazatból Tiszaújváros 2084. Tiszaszederkény (bár a bizottsági ajánlás ezt a városnevet sugallta a levelezÅ‘lapon_) csak 1727 szavazatot kapott. Mindennek eredményeként — volt légyen bármelyik képviselÅ‘nek bármiféle véleménye — jogosan más nevet nem választhatott.
Mindez természetesen nem jelentheti azt, hogy a falu ne őrizhetné meg a továbbiakban is ősi, gyönyörű nevét Mint ahogyan Budapest közigazgatási határain belül például Újpest, Zugló, Óbuda, stb. a holnapokban is Újpest, Zugló. Óbuda marad.
Végezetül, kedves Éles Mihály néhány tárgyi tévedésére hÃvnám fel figyelmét.
1. ElÃtél, mert hozzászólásomban nem volt semmi ceremónia, ünnepélyesség, csak szürke (reménykedem: tényszerű) hétköznapiság.
Gondolom, az önkormányzat nem ünnepi beszédeket, hanem esetleg szürke, de mindenképpen igazságos, logikus érvelést vár el a képviselőktől. A harsogó szónoklatok elmondását az elmúlt hónapokban a Parlamentben gyakorolták.
2. Csak félrehallásból születhetett apróbb hiba, de el kell mondanom, hogy én nem Tiszaújvár hanem Tiszaújhely városnévre szavaztam a levelezÅ‘lapon. De hát ez, Ãzlelgetvén önmagamban a felsorolt kÃnálatot, szÃvem joga volt.
3, Nem hiszem. hogy a képeslapos megjegyzés a képviselőkre olyan hatást gyakorolt, hogy annak révén 12 dühös ember született. Gondolom a véleményalkotásban Váradi József okos érvelésének nagyobb súlya volt.
4. Befejezésként annak kijelentését is megkockáztatom, hogy a város lakosságának jelentős százaléka nem a Tiszaszederkény városnév, hanem a Tiszaszederkény városnevet zászlajára tűző, de helyi megnyilvánulásaiban is szélsőséges megoldásokat felvonultató MDF ellen szavazott. És ezért a véleményért a véleményt tükröző számszerű vereségért a képviselő testület felelőssé ugyebár nem tehető.
Kedves Éles Mihály! Szeretném ha leÃrt mondataimat és bennük érveimet nem ellenséges üzenetként értékelné. Hiszem, hogy ön abból a táborból azon kevesek közé tartozik, akiknek elképzelésében az enyémhez hasonló álmok élnek egy tiszta erkölcsű, szabad hazáról.
Tisztelettel:
Zabos Géza