Ár-dagály
Alighanem szelet vetett a tiszaújvárosi önkormányzat a millenniumi emlékmű pályáztatásával, mert a vihar előszele vagy mondjuk úgy, hogy szellői már cirógatnak is. A jelek azt mutatják, hogy még mindig nincs új a Nap alatt, még mindig nincs meg a képesség, a készség a közös akarásra, legyen bár az ügy magasztos, esetleg nemzeti!
– „Véget kellene már vetni a gigantomániának”, ,,…döbbenetesen magas…” tudniillik az emlékmű ára. Vagy egy másik „Nekem először is csak akkor tetszik valami, ha tudom mennyibe kerül.” – Világos beszéd, elvégre mindennek van ára – mondhatnám, de nem mondom, mert egy emlékműnek, pláne egy millenniumi emlékműnek nem lehet ára, csak értéke lehet. Ez az érték pedig az elmúlt ezer vagy ezerszáz év – minden keservével (véres háborúival, testvérharcaival, legázolt szabadságvágyával), és kevéske örömével. Ez az érték olyan érték, amely nem konvertálható sem forintra, sem dollárra, de még euróra sem. Ne tekintsük tehát ezt az emlékművet holmi vásári portékának, amire kedvünk szerint alkudozhatunk is. Adjuk meg az ünnep méltóságát, ünnepeljünk és örüljünk annak, hogy még meg van – eleinknek köszönhetően – az életterünk, hogy még itt vagyunk!
S most szeretnék néhány gondolatot fűzni a „Gondolatok a Millenniumi Emlékműről” című, Koscsó László grafikusművész által jegyzett íráshoz. A szerző néhány bombasztikus megállapítása késztet megjegyzésre, reagálásra. Pató Károly alkotásáról ilyeneket ír: ,,…megépülésével híressé teszi a várost, később megjelenik hazai és külföldi művészeti kiadványokban, lexikonokban, Tiszaújvároshoz köthető alkotássá válik, igazából ez szolgálja Tiszaújváros érdekét!” Nem folytatom. Végre van egy ember, aki tudja és ki is mondja, mi kell Tiszaújvárosnak, mitől válik híressé, mi szolgálja az érdekét! Szép kis kortesbeszéd, de ebben a helyzetben nem helyénvaló, mert kirekesztő! Azt sugallja ugyanis, mintha a többi pályázattal nem történhetne meg ugyanez. Mintha a többiről nem készülhetne képes kiadvány vagy lexikon címszó stb.
A művész úr nem a levegőbe beszél, mert megosztja velünk a lektorátus elmarasztaló véleményét is a többi pályázatról. Íme a szakzsűri véleményének summázata Józsa Lajos Hármas dombjáról: ,,…szellemiségük távol áll a millennium eszméitől.”
Tiszteletben tartva a lektorátusi véleményt, volna egy megjegyzésem: tekintve, hogy a hármas domb vagy hármashalom honfoglaláskori szimbólum, mégis csak találhatnánk valamilyen kapcsolódást Szent István királyhoz. Persze, ha nagyon akarnánk!
Végezetül még egy gyöngyszem az írásból. „Nem tudom hogyan lehet emlékezni, illetve kegyeletet leróni egy háromszög alapú gúlánál, vagy (…) a dombtetőn álló szobornál.” – Pedig igen egyszerű művelet kedves művész úr, mert még én is tudom a megoldást: Csak fel kell battyogni a dombtetőre és kész!
Éles Mihály 1999.11.01.