Nyelv és irodalom
Irodalomról, versről és prózáról fogunk beszélni az elkövetkező időkben. A gondolatok közvetítője, kötőanyaga az anyanyelv. Az anyanyelv amelynek a minősége az irodalom minősége is. Minél nemesebb ez a kötőanyag annál masszívabb, időtállóbb az irodalom építménye. “Az a tény, hogy anyanyelvem magyar és magyarul beszélek, gondolkodom, írok életem legnagyobb eseménye melyhez nincs fogható (…) Naponta sokszor gondolok erre. Éppen annyiszor, mint arra, hogy születtem, élek és meghalok”. A nyelvművész Kosztolányinak, anyanyelvünk szerelmesének ihletett gondolatai ezek. Szerinte a nyelv legyen katedrális, a lélek temploma, szentély ahova csak áhítattal, illő alázattal lehet és érdemes belépni. Azt gondolom nekünk magyaroknak nincs okunk panaszra, nyelvünk kiállja a próbát más nemzetek nyelvével összehasonlítva is . Álljon itt néhány külhoni tudós, irodalmár, neves személyiség, véleménye a magyar nyelvről.
Sir John Bowing nyelvész: ” A magyar nyelv messze magasan áll, magában. Egészen sajátos módon fejlődött, és szerkezetének kialakulása olyan időkre nyúlik vissza, amikor a legtöbb európai nyelv még nem is létezett. Önmagában, következetesen és szilárdan fejlődött nyelv, melyben logika van, sőt matézis, erő, a hangzatok minden hajlékonyságával és alakíthatóságával. E nyelv a nemzeti önállóság, a szellemi függetlenség legrégibb és legfényesebb emléke (…) Aki megfejti, isteni titkot boncolgat, annak is az első tételét.”
Jakob Grimm meseíró, az első német tudományos nyelvtan megalkotója: ” A magyar nyelv logikus és tökéletes felülmúl minden más nyelvet…” George Bernard Shaw nobel-díjas angol író: ” Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerűen azért, mert ezen különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az érzelmek titkos rezdülését.” Giuseppe Mezzofanti bíboros (1774-1849) 58 nyelven írt és 103 nyelven beszélt. Egy német költőnek mondta a következőket: ” Tudja, melyik nyelvet tartom az olasz és a görög után minden más nyelv előtt leginkább dallamosnak és a verselés szempontjából a leginkább fejlődésre képesnek? A magyart. Ügyeljen, mert egy feltündöklő költői lángész még igazolni fogja nézetemet. A magyarok, úgy látszik, még nem is tudják, micsoda kincs lakozik nyelvükben…”
, – A bíboros nyilvánvalóan Petőfire gondolt! Most három – a Tiszáról – írt verset fogok felolvasni. Keletkezésük között körülbelül hetven-nyolcvan év telt el. Az első a nyelvújítás előtti időkben a XVIII. században, a második a XIX. században, a harmadik pedig a XX. században íródott. Közös bennük a természet gyönyörűséges megjelenítése, sugárzik belőlük a természetszeretet a természetcsodálat!
2011. febr. Éles Mihály