Az én nagy könyvem, Móricz Zsigmond: Erdély
– A hetvenes évek közepén, egy író-olvasó találkozón, Végh Antal pályakezdéséről szólva elmondta, hogy kik s hogyan álltak mellé és követték nyomon szárnypróbálgatásait. Elsők között említette Szabó Pált és Veres Pétert. A kérdésre, hogy vajon elégedett lenne – e, ha élne Szabó Pál és elégedett – e saját írói teljesítményével – Végh Antal, Bethlen Gábor Báthory Gábor fejedelemhez intézett szavaival válaszolt:” A fejedelemnek, nagyságos uram, nem lehet olyan álmot álmodni, amilyet akar: csak amit lehet…” Az idézet Móricz Zsigmond Erdély című trilógiájából, pontosabban a Tündérkert – ből való. Miért is említem együtt, egy kontextusban ezeket az írókat? Elsősorban tehetségük és írói teljesítményük okán, másodsorban pedig egyazon gyökerűek; mindegyikük a mélyen szegény, de tisztességes paraszti világból jött és ezt a világot valósághűen emelte irodalmi, sőt – kimondom – világirodalmi szintre. Ez az a világ, amelyben -” …közös pitvar, nyirkos földjére/ négy család köpte tüdejét.” (…) S tovább idézve Váci Mihályt ” … itt egy krajcár mindig hiányzik/ mely örök gyaloglásra hív.” Ez utóbbi két verssor természetesen Móricz Zsigmondra utal.Én pedig Móricz Zsigmond Erdély című regényét ajánlom szívesen olvasásra vagy újraolvasásra. Az Erdély egy hatalmas regényfolyam, tulajdonképpen három regény – Tündérkert, A Nagy Fejedelem és a Nap Árnyéka. A három részre vágott ország, amely a töröktől, némettől és testvérharcoktól dúlva, kivérezve várja sorsa jobbra fordulását. S jön a fejedelem, a ” Nagy Fejedelem ” ,Bethlen Gábor okosságával, jó arányérzékkel, és persze politikai alkukötésekkel, ravaszkodással megteremti a békét, Erdély békéjét. Vallásszabadságot hirdet, virágzó gazdaságot és nemzeti kultúrát teremt. Mindezt Móricz varázslatos nyelvi fordulatai, utolérhetetlen lélek és jellemábrázolásai teszik maradandó élménnyé.
Megjelent a Tiszaújvárosi Krónika irodalmi rovatában. Éles Mihály