Kilakoltatások
A mögöttünk hagyott évtizedek – vagy mondjuk inkább úgy: a kimúlt rendszer – talán egyetlen pozitívuma , hogy gazdasági okokból nem volta tömeges kilakoltatások. Generációk nőhettek fel úgy, hogy legfeljebb az irodalomból vagy a nagyszülők , szülők elbeszéléseiből ismerhették ezt a szomorú hatásaiban gyalázatos intézményt. A fordulat ( és nem rendszerváltás) csalhatatlan jele, hogy ismét szedi áldozatait – az érintett számára oly szívszaggató dobpergés – a rettegés birodalma. A június huszonharmadikával kezdődő héten a televízió két alkalommal is tudósított e fortélyos világról. A jámbor néző persze azt hihetné, hogy minden kilakoltatás, bárhol, bármikor történik, tragédia lehet. Ezt a hiedelmet megcáfolta a hét első felében látott tudósítás.
Kilakoltatás I:
Önkormányzati döntés alapján roma családokat lakoltattak ki , mert emberi lakhatásra alkalmatlanná váltak a lelakott hajlékok. Tárgyilagos képeket is láttunk: az ajtók ablakok keretestől hiányoztak, mintha irtózatos, pusztító belháború dúlt volna a családi fészekben. Természetesen (?!) az önkormányzat számlájára történik a lakáscsere. Négy lakásra futja . Romaasszony persze háborog, micsoda eljárás ez húsz embert bezsuppolni négy lakásba. Ziháló indulata azt sugallja, hogy nem tekinti véglegesnek ezt az állapotot, még lesz folytatása az ügynek! Magabiztos öntudat – tisztában van a jogaival, tudja mi jár(?!) nekik.
A polgármester is nyilatkozik, csendes belenyugvással jegyzi meg: nem tudja, ezek a lakások meddig bírják a strapát. Merthogy az otthagyott rom nemrég még ugyanolyan értékkel bírt mint azok a lakások , amelyeket most foglalnak el az “új honfoglalók”.
Kilakoltatás II:
Június 27. A Duna Televízió későesti híradója, téma: a kilakoltatás. Mennyire más hangulatú ez a kilakoltatás, mint “az” a kilakoltatás. Itt fekete fóliából készült kezdetleges sátor az ” új otthona” a frissen kilakoltatott családnak. Az elhagyott otthon pedig egy takaros , nem túl régen épült családi ház. Ezt a családot nem az önkormányzat költöztette ki, hanem az OTP nevű nagyúr akaratából lett földönfutóvá! Itt az apa nyilatkozik visszafogott indulattal, nyoma sincs ” cigánykodásnak” , jajveszékelésnek – pedig minden oka meg volna rá! Meg tudjuk, hogy a 80- as években lakásépítésbe kezdtek, természetesen OTP kölcsönnel( 450 ezer). ’92 – ben munka nélkül maradt, s nem tudta törleszteni az adósságot, így lett a 450 ezerből 750 ezer a tartozása. Az OTP pedig dobraverte a házat ami 500 ezerért elkelt. Az új tulajdonos már túl is adott rajta potom 1 millióért. Így most már csak 250 ezer forint tartozása maradt, no meg öt apró gyereke, akik ( a kép tanúsága szerint koruknál fogva nem sokat érthetnek meg az egészből ) önfeledten játszadoznak a fólia sátor előtt, fehér (!) bőrüket süttetve a perzselő nappal. Egy jólelkű barát felajánlotta, hogy egy gyerek egy nap megfürödhet nála. Hetente tehát egyszer mindegyikre sor kerül! Más segítségről még nem tudott beszámolni a szomorú tekintetű apa. Nem tudja, mi vár rájuk holnap vagy holnapután. ” Szakértői” nyilatkozat: ha egy jó szívű rokon ( nem önkormányzat) befogadná a családot, talán nyugvó pontra kerülne az ügy. De ha nincs ilyen rokon, akkor a gyerekeket állami gondozásba veszik, a szülők pedig mehetnek a hajléktalanok szállására is. Íme a magyar jövő. Ki van ez találva. Figyelmeztetés ez a javából. Adós , fizess! Mert ha nem fizetsz, megszólal a dob! Vajon alhatunk – e nyugodtan a történteket látva? Mi lesz, ha egyszer a Világbank és egyéb hitelezőink az OTP nyomán dobolni kezdenek? Lesz – e elegendő fóliasátor számunkra?! Vagy csak annyit biztosítanak, a amennyivel letakarhatnak bennünket!
Tiszaszederkény, 1996. Éles Mihály