MÚLT, JELEN, JÖVŐ…
Valamikor, valahol, valakik úgy döntöttek, hogy itt a Tisza mentén ( Tiszapalkonya és Tiszaszederkény földjén ) a kukorica és a búzatáblák helyére ipari létesítményeket és várost építenek. Így lett az előbbi a Hőerőmű névadója, az utóbbi pedig egy rövid időre a városé. S jöttek az emberek , jöttek egy új világ építésének reményével, jöttek szabad akaratból s jöttek mert “hozták” őket: – „1955-ben egyetlen ember élt Magyarországon, aki Herakleitosszal, Buddhával, Lao-ce-vel és Shakespeare-rel mindenikük anyanyelvén nemcsak beszélgetni, hanem beszélni is tudott volna. Ha az emberi szellem e négy prófétája Tiszapalkonyán szállt volna le a repülővel, s megszólították volna az első munkást, s az épp Hamvas Béla lett volna…” – SZŐCS GÉZA költői képzelete szülte: irracionális találkozás egy irracionális világban… Ha leszálltak volna?! – De nem szálltak le s így a találkozás elmaradt; ez semmiképpen sem róható fel Hamvas Bélának. Ő ott volt a megjelölt helyen, mert a „korszellemnek” megfelelően egy Hamvas formátumú filozófus-író hol is lehetett volna máshol, mint erőmű-építkezésen, kőbányában, börtönben vagy éppenséggel az akasztófa árnyékában! Hamvas Béla szerencsésnek mondhatta magát, mert neki „csak” erőműépítés jutott s éppen Tiszapalkonyán, – ‘55- ben és utána is még jó néhány évig . Ott volt akkor is, amikor 1960 szeptemberében e tájra vetődtem, ( no nem repülőgéppel, hanem a Nyíregyháza-Ohatpusztakócs viszonylatú motorvonattal Polgárig, onnan pedig farmotoros Ikarus-szal vagy a nem nagyon kedvelt “fakarusszal”) a Tiszapalkonyai Hőerőmű barakkfalujába. S egészen bizonyos vagyok abban, hogy találkoztam Hamvas Bélával! Akár úgy is, hogy ott üldögélt a III- as telepi kocsmában, amikor tanulótársaimmal betértünk oda, merthogy sikerült összetallóznunk a fejenkénti 90 fillért – a pikoló világos – “akkori” ellenértékét. De az is életszerű és hihető, hogy arra a padra ültem le, amelyről ő éppen felállt vagy ajtót nyitottam utána úgy, hogy a kilincsen még ott volt a kézmelege… Akárhogyan is volt, akkor nem tudhattam kinek járok a nyomában. Ma már ismert a neve és a helye a magyar és a világ kultúrtörténetében. De vajon mennyire ismert s milyen nyomot hagyott ITT , ahol sok évet töltött? Lehetne persze költői is a kérdés, de hát e néhány róla írott sor mégiscsak válasz lehet – hiszem , hogy az akkori generációból még sokan járunk – kelünk itt az emlékek sűrűjében. A gondviselés kegyeltjének tudhatom magam, amiért éppen akkor vetett ide, s marasztott is itt. Mert mi fogott meg, mi tartott itt e tiszamenti tájon egy Nyírségből ( akkor sötét Szabolcsnak nevezték azok akik nagyon kedveskedni akartak ! ) jött legényt?! A hely szelleme (?) meglehet, de erről akkor még nem sejtettem, nem sejthettem semmit. Akkor csak azt tudtam, hogy van Tiszaszederkényben egy kisleány… Arra jóval később eszméltem rá, hogy milyen helyen is járok nap mint nap, hogy tapodom Lorántffy Zsuzsanna, gróf Széchenyi István, Vásárhelyi Pál – vélt vagy valós – már légiesült lábnyomát. Mert Ők jártak itt! Nemcsak cselekvő tetteikkel hagytak évszázadokra maradandó nyomokat, hanem Gróf Széchenyi István és Vásárhelyi Pál a Tiszaszabályozás tervével felhajózott Tiszabercelig a Pannónia nevű gőzhajón , így láthatták a szederkényi templomtornyot is közvetlen közelről. Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszony Szederkényt üszkös maradványain építtette újjá, s tette élhetővé a hajdúk letelepítése által. Elborzadhatunk a gondolattól is, hogy mi lett volna, ha nincs ez az önzést nem ismerő, csak a nemzetéért aggódó csodálatos teremtés. Iskolák alapítója, fenntartója, aki még a végakaratában sem feledkezett meg teremtményeiről. Meghagyta utódainak, hogy gondjuk legyen az eklézsiákra, iskolákra, tanítókra, szegény és jómódú diákokra egyaránt. Távoli múltunk e három nagy formátumú alakjában közös vonás a mérhetetlen felelősségérzet, a jövőbelátás képessége és a tenni akarás. Lorántffy Zsuzsanna is tudta azt amit gróf Széchenyi István vetett papírra majd kétszáz év múlva: ” A tudományos emberfő mennyisége a nemzet igazi hatalma.” Az utókor ha megkésetten is, de méltányolja tetteiket hiszen, Lorántffy Zsuzsannának szobra van itt Szederkény főterén, iskolát,utcát neveztek el róla és Emlékplakettet, amelyet minden év augusztus huszadikán adnak át az arra érdemeseknek . De iskola és utca névadója gróf Széchenyi István és Vásárhelyi Pál is. Hamvas Béla nevét pedig a városi könyvtár és a jól ellátott fiókkönyvtárak viselik.Hiszem, hogy itt „jártuknak” látható, kézzelfogható nyomain kívül, szellemük is, mint a hely szelleme itt lebeg fölöttünk, fogva tart, nem ereszt!
Magamról elmondhatom tehát , hogy jókor jöttem jó helyre! Akkor kerültem erre a vidékre, amikor jöttek szélrózsa minden irányából, az ország különböző vidékeiről fiatalok, idősebbek, tapasztalattal bírók és pályakezdők .Magam ez utóbbiak közé tartoztam, engem itt csapott meg először a “mozdony füstje”. Visszagondolva a Tiszapalkonyai Hőerőműnél eltöltött tanulóévek fabarakkos romantikájára, ma is kellemes emlékek ébrednek bennem . Emlékek a Tisza – parti Halászcsárdáról, a nótázásokról! Emlékek a Pahota Károly vezette amatőr színjátszók “művészi” előadásairól a környező falvakban is. Ma is eleven kép: a színpadi függöny előtt álló Varsányi Endre villamosmérnök mackós alakja, amint József Attila verset mond szenvedéllyel, nagy átéléssel! Mindeközben a gyárakkal együtt gombamód szaporodtak a még arculat nélküli emeletes házak, bölcsődék, óvodák, iskolák, lakóházak. Egyszóval épült a JÖVŐ! És láss csodát egyszer csak megszületett a: JELEN. Egy élhető, emberléptékű, emberarcú város amelyet az itt élő, sok helyről idesodródott ember szellemisége tett olyanná amilyen ma. Ez a szellemiség hozta létre 1968 – ban, az alig két éves városban a zeneiskolát is . – ” Legyen a zene mindenkié! (…)A zene lelki táplálék és semmi mással nem pótolható. Aki nem él vele: lelki vérszegénységben él és hal.” ( Kodály Zoltán ) – Ennek jegyében szerveződtek a bérleti hangversenyek évente négyszer – ötször, neves előadókkal: pl. ( Kocsis Zoltán) és karmesterekkel pl. (Kobajasi Ken-Ichiro ). Aztán ez a kezdeti lendület megtört és nem tudni miért teljesen elhalt , elmaradtak a hangversenyek sokunk bánatára, ám a zeneiskola tovább él… És élettel teli a sport és a kulturális élet is. A régmúlt szokásainak újraélése a hagyományápolás, reneszánszát éli. – Ma már templomai is vannak – s a sportváros és virágos város elismerések után – méltán megkaphatná a templomos város megtisztelő címet is! De megillethetné a biztonságos város valamint barátságos város kitüntető elismerés is ha volna ilyen kategória. És ez a város példaadó testvér város is! A teljesség igénye nélkül testvérvárosaink: Beregszász, Csíkszereda,Rimaszombat és a lengyel Swietochlowice amelyekkel élő eleven a kapcsolatunk.