A mindennapi kenyér
A mindennapi kenyér
A magyar nyelv nagyon szépen árnyalja azokat a fogalmakat amelyek tartalmilag fontosak a nyelvhasználat számára. Az élet fogalma – a paraszti létben nemcsak azt jelentette, hogy lélegzünk, gondolkodunk, alszunk, eszünk egyszóval élünk – hanem a mindennapi kenyeret és amiből a kenyér lesz : a búzát és a gabonát . A paraszti világban: a kenyér egyenlő az élettel, ha nincs kenyér nincs élet . Ebből következik az élet tisztelete, féltése, becsülése is.
A nehéz paraszti munka nyomon követhető a vetéstől a kenyér sütésig, valóságos irodalma van: egyfajta babonás hiedelem világ lengi körül.
Idézetek következnek néprajzi gyűjtésekből:
” A vetés művelete valóságos szertartás volt. A magvetőnek előző este tetőtől talpig meg kellett mosdania, tiszta ruhát vennie, csak így kezdhetett a munkához. Az is előfordult, hogy a zsebébe fokhagymát tett a boszorkányok rontása ellen. A vetés ideje alatt nem volt szabad beszélni… Az is előfordult, hogy a karácsonyi ünnepi asztal abroszából vetettek. A munka befejeztével az üres abroszt a magasba dobta, hogy a gabona is olyan magasra nőjön.”
Idézet egy másik gyűjteményből: ” A mindennapi kenyérnek nagy a becsülete. A gyermeket kiskorától arra nevelik, hogy az utolsó falatig megegye. A héját nem szabad otthagynia. A vendég akkor sérti meg legjobban a háziasszonyt, ha nem fogyasztja el a leszelt karéjt. A földre esett kenyeret meg kell fújni, egyes vidéken meg is csókolják, mikor felveszik. A kenyérpocsékolás a leginkább tiltott dolgok közé tartozik.”
Emlékezhetnek néhányan az otthoni kenyérszegésekre: amikor a még megszegetlen kenyérre késsel rajzolt kereszt került elmaradhatatlanul! Ám ne feledkezzünk meg arról, hogy a vetés és a kenyérsütés között van a neheze: az aratás és a cséplés! A jelenlevők közül is átélhették, megélhették ezeket a kínkeserves időket. Ismét idézet következik az előbbi gyűjtésből: – “A perzselő hőség, a megfeszített munkatempó különösen próbára teszi az embereket, s ha a körülmények úgy kívánják, éjszakába nyúlóan is dolgoznak a telihold fényénél. Sokszor a késő esti órákra jut a kévék keresztberakása, az elhullott kalászok összegereblyézése. Ha messze a tanya , a falú vagy a város gyakran haza sem mennek, ott alszanak a búzatáblában.”
” Sokat arattam a nyáron,
Keveset háltam az ágyon:
Hol erdőben, hol mezőben,
Hol a tarló közepében.
Jaj istenem minek élek,
Minek születtem szegénynek?
Ha nem lettem volna szegény,
Nem aratnék más kenyerén.”
A fent idézett nehéz körülmények ellenére is születtek ilyen népköltések, rigmusok… De mert mint mindennek, így az aratásnak is vége van egyszer! A nehéz de jól végzett munka biztosította a megélhetést s a megkönnyebbülés, vidám hangulat , bálozás, ünneppé avatta az aratás végét – egy kis időre feledtetve minden gyötrő gondot.
Mi pedig ne feledjük, emlékezzünk: ez már a múlt ez már történelem , de a mi múltuk és a mi történelmünk!
Most pedig kérem fogadják jó szívvel rövid műsorunkat.