HA TÓTH KRISZTINA ELFELJTETTE VOLNA, MI VOLT A VALÓDI SZELLEMI KÚTMÉRGEZÉS, FELFRISSÍTEM AZ EMLÉKEZETÉT…
Tóth Krisztina kortárs költő hetekkel ezelőtt azzal került reflektorfénybe, hogy a haladó, liberális kultúraértelmezés és kánonátírás jegyében kivenné a kötelező olvasmányok közül Jókai Mór Aranyember című klasszikusát. Néhány napja pedig egy osztrák lapnak siránkozott a középkori maradiságot is alul múló, magyar viszonyokról.
És ahogy ez ilyenkor már csak lenni szokott, a menetrendszerű, halvány antiszemita vádak is szépen fröccsentek Magyarországra, amely a költőnő szerint kimondottan „mérgező ország”.
Be kell valljam – némi túlzással -, hogy hetekkel ezelőttig azt sem tudtam, hogy Tóth Krisztina a világon van. Nyilván az én hibám is mindez, elismerem, hiszen amikor versolvasáshoz támad kedvem és időm, inkább a klasszikusokat, mintsem kortárs költők műveit húzom elő. A valódi kikapcsolódás számomra ugyanis egyfajta irodalmi időutazást jelent, ami feltételez némi távolságot a mai, kizökkent világ időzónájához képest. Ezért is olvasom inkább régi idők, mára klasszikussá érett íróit, költőit.
S most ugyan beleolvastam Tóth Krisztina eddigi életművének darabjaiba, mégsem költészetét szeretném minősíteni. Az idő majd úgyis megteszi, helyettem is…
Amellett azonban nem tudok szó nélkül elmenni, amit a költőnő a hazánkról mondott külhonban. S ahelyett, hogy hosszasan sorolnám – minősíthetetlenül elfogult, hazug módon hitelrontó – kinyilatkoztatásainak tételes cáfolatát, csupán két kérdést szeretnék neki feltenni:
1. Az alábbiakban olvasható balliberális művészektől, közéleti emberektől származó – nem a teljesség igényével összegyűjtött – idézeteket szem előtt tartva, mégis mi volt a valódi szellemi kútmérgezés, ki tette ilyenné a légkört Magyarországon az elmúlt évtizedekben?
2. Ha mi írnánk ilyeneket róluk, vagy mindarról, ami nekik szent, vajon meddig hallatszana a visítás?
Spiró György író:„Jönnek a dúlt-keblü mélymagyarok megint,
füzfapoéták, füzfarajongók, jönnek a szarból,
csönd van.
(…) és nekünk kell jönnünk, pár csenevésznek,
hogy bebizonyitsuk: nemcsak a szemetek tudnak magyarul.”
Landeszmann György vezető főrabbi, a magyar kultúráról:“Ha felsorolnánk azoknak a zsidóknak az értékeit a magyar kultúrában, amit ha kivonnánk Magyarországról, akkor nem maradna más, csak a bőgatya és a fütyülős barack.”
Iványi Gábor lelkész, a turulról:„Dülledt szemű, mesebeli tojószárnyas…”
Kis János SZDSZ alapító, a Szent Koronáról:„Micisapka…”
Kertész Ákos író, a magyarokról:„A magyar genetikusan alattvaló (…) boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni. Hogy se tanulni, se dolgozni nem tud és nem akar, csak irigyelni, és ha módja van legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire.”
Esterházy Péter író:” Így gondozd a magyarodat!
A csokorba kötött magyart szétbontjuk, és éles késsel ferdén visszavágjuk. Kivétel a fásszárúak, mert azokat törjük, vagy kalapáccsal zúzzuk. Nehogy megrohadjon a magyar. Az összement magyart a savó leöntése után túrónak használhatjuk…
(…) Ki tartson magyart? Kezdő magyarbarát inkább kanmagyart tartson, ne szukát! (…) A magyart következetesen dicsérjük vagy dorgáljuk! Lágy, barátságos hang: jól van, jó magyar, illetve keményen, határozottan: pfuj, magyar, helyedre! (…) A rágalmaktól magyarod minősége alig változik, az esetleges vizeletfoltokkal ne törődj, bazmeg.”
Na, ennyit a szellemi kútmérgezésről, rossz hangulatról, meg „Orbán cirkuszáról”, Krisztina…
Javaslom: ahelyett, hogy a jövőben újra hülyeségeket beszélne majd üldöztetésről, Jókairól, elnyomó férfi karakterekről, meg a fasizálódó Magyarországról, könyörgöm, inkább írjon verseket!
Komolyan, még azzal is kevesebb kárt okozna. Pedig, hát…