Élettársunk – a termőföld
Az elmúlt két-három évben vajúdó termőföld tulajdonviszonyok – a meghozott, “Kárpótlási törvények” ellenére – rendeződni látszanak.Talán a kezdeti félremagyarázásokon, mesterséges akadályokon már túl vagyunk s aki termőföld tulajdonos akar lenni,azzá lehet,ha megvannak a feltételek.Reményeim szerint tehát véget ér mindörökre az a lidérces kor, amelyben egy idegen szellemű erő földnélküli pályára repítette, gyökértelenné tette a parasztságnak éppen azt a dolgos rétegét, amely együtt lélegzett a termőfölddel! E réteg , őseiket is beleértve – önként, karrier vagy kalandvágyból- nemigen hagyta el a hazát, az életet adó földet.Csak a háborúk és azok következményei vethették őket tartósan határon túlra, no meg a nincstelenség!A zselléri sors, a kilátástalan jövő ültetett sok embert hajóra – Amerikába ringatva őket, hogy aztán a centenként összekuporgatott dollárjaikkal siessenek haza földet, házat, tanyát venni! Rájuk és az otthon maradt, földhöz juttatott a magántulajdont ízlelgetőkre csapott le az önkény az erőszakos kolhozosítással! Sokan nehezen tudták feldolgozni a velük történt tragédiát, mély lelki válságba, depresszióba estek, összeroppantak, öngyilkosságba menekültek. Másokat a Tsz elől menekülve krampácsolni, Sztalinvárost építeni lökött a nagy “átalakulás” s hetenként utazhattak több száz kilométert a túlzsúfolt vagonokban vagy azok lépcsőin kapaszkodva,hátukon a házikészítésű vászonszütyővel. A szütyőben a kétkilós vekni, a kocka alakúra sajtolt zsír vagy mű-gyümölcsíz, az irány pedig a várostól a falu felé. A vonatból persze “kigyönyörködhették” magukat a pipacstáblák pirosan lángoló, hullámzó tengerében és a gaztól felvert jó termőföld lehangoló panorámájában. A sors kegyetlensége,hogy éppen e földért élők-halók közül nagyon kevesen érték meg az új “földosztást” az új honfoglalást. Akik pedig megérték, már nagyon idősek és mégis az lenne a természetellenes részükről, ha nem kezdenék újra. A csak azért is megmutatni a világnak, a nekifeszülés akarata és szelleme vibrált – a licit utáni földkiméréseknél – a kifényesült tekintetekben és a kisimult ráncokban, széles mosolyokban! Példaerejű lehetne az ifjabbak számára ennek a meggyötört,földre vert ,megtaposott és mégis “örökifjú” nemzedéknek makacs kitartása, hite mely azt példázza,hogy vert helyzetből is van feltámadás egyenes derékkal.És kitartással újra lehet és kell kezdeni! Újra lehet kezdeni, noha az újrakezdés természetrajza – a semmiből valamit teremteni. Azok , akik ezt vállalják nagyhitű emberek! Az örök újrakezdők, az örök optimisták,bár jól tudják,hogy már csak néhány napfényes esztendő van számukra engedélyezve. Némi elégtétel, kárpótlás a sorstól,hogy újra birtokba vehetik , újra együtt lehetnek az évezredes “élettárssal” – a termőfölddel. Ismét beszélhetnek hozzá, megsimogathatják tekintetükkel, becézgethetik, mint hajdanán. “A föld meghálálja, ha jól bánnak vele” – halottam nem egyszer családi körben. Igen, mert a termőföld is olyan, mint bármely élőlény – szeretetet és törődést érdemel.
Éles Mihály 1993.okt.12-én.