Bikaballada
BIKABALLADA
Alkalmi vers az idősek farsangjára
a Rímhányó Romhányi stílusában
Egy fiatal tehén világra hozta fiát,
a négy lábon is csak csetlő-botló, bikát.
A kis bikácska olyan aranyos,
szőre barna orra meg fitos.
Mint kiskamasz eszes volt, jól tanult a bikaiskolában,
örült is a sok marha – lesz értelmiségi a családban! És nagy bika lett a kis bikából,
s nem kért többet a tudományból! Belezüllött az éjszakába, ott, teljesült minden vágya! Megkapott minden marhát, tisztességest és szajhát, nőttön nőtt egója , fönn hordta az orrát!
Amerre járt, fű nem zöldült fa hullatta lombját, megrezzent ember s állat ha hallatta a hangját!
Gyakran állt tükör előtt illegetve magát, már kis csorbulásnál is köszörülte szarvát!
Így pörgette éveit öntelt bikasága,
mígnem egyszer betévedt a nagy arénába!
Tíz marcona legény , éppen akkor:
vért kívánt venni egy virgonc bikából.
Komorsága nem tűrhette, ahogy fajtáját alázták, szikrát szórtak szemei s kardként döfte szarvát!
A mozdulat végzetes, és elhamarkodott,
mivel tíz torreádorral tengelyt akasztott! Nem cifrázom tovább elmondom a valót: Harcolt vitézül a felbőszült, hatalmas bika, de a túlerő előtt meg kellett hajolnia!
Tíz tőrdöféstől rogyott térdre – szól a krónika- minden idők bikáinak legbikábbika.