Készítettem egy tőlem telhető vázlatrajzot a valamikori Vártanyáról. Külön választottam a lakásokat a gazdasági létesítményektől oly módon, hogy az  Iskolát és a sorlakásokat római –  a gazdasági építményeket pedig arab számokkal jelöltem. Három gémeskút is volt a tanyán melyeket kis négyzettel jelöltem: egy az Iskola udvaron, egy  a közös istálló mellett itatóvályúval és egy a legelő szélén itatóvályúval és sertésdagonyázóval. Ez a “rajz” az 1945  és 1950 közötti állapotot mutatja. A lélekszám 95 – 100 körül lehetett, a keresztnevekre néhány kivétellel határozottan emlékszünk.

Tanító ügyben: a nővérem emlékezete szerint Mennyei Katalin előtt, Major Tibor volt a tanító a Vártanyán, aki még őt is tanította. E  hevenyészett rajzon az útirányt jelző nyilak: Demecser, Kolbárt-tanya, Fellegvár- tanya, Bessény-tanya felé mutatnak.

A római I az Iskola,                                                                                                                                                                                    II -ben lakott:   Borbély Pál és családja (5) gyerek,

Éles István és családja (6) gyerek,

Lakó András és családja (5) gyerek,

Tóth József és családja (3) gyerek.

III. Sipos János és családja (4) gyerek,

Somogyi József és családja (3) gyermek,

László István és családja (3) gyermek.

IV. Somogyi István és  családja (4) gyermek,

Lencsés István és családja (6) gyermek,

Batári ?. és családja (5) gyermek,

Zakor ?. és családja (2) gyermek,

Barati ?. és családja (3) gyermek,

Szűcs János és családja .

V. Ozsvári Ferenc tanyagazda és családja (2) gyermek.

VI.Szabó Dániel és családja (8) gyermek,

Barati András és családja (1) gyermek.

VII. Varga József mezőőr és családja (5) gyermek.

Az 1, 2, 3, 4- es számok dohányszárító pajtákat jeleznek.

Az 5-ös a közös istálló: a tanyán lakók lovainak és teheneinek szálláshelye.

Tisztelt Képviselő Úr , Tisztelt Képviselő Testület!

A  tiszaszederkényi temetőben található katonasírokkal,  kapcsolatban szeretném megosztani gondolataimat önökkel. Tiszaszederkényben születtem, a temető szomszédságában nőttem fel. Gyermekként gyakran játszottunk ott társaimmal. A játék mellett feladatot is kaptam szüleimtől. Édesanyám megmutatta a magyar katona, Balogh György  sírját – akkor még nem tudtuk a nevét – akit  1944. októberében tarkón lőttek felettesei mert katonaszökevénynek nyilvánították! ( Halotti anyakönyvi kivonatból: “Balogh György nős, született Nagyváradon (?) megh. 44 október, hadbíróság által golyóáltali halálra ítélve, állítólag szökés miatt, temető árkából kivétetett tetemének rendes sírhelyt ástak koporsóba téve az egyházközség jelenlétében eltemettük. 1945. május 1. Eötvös Ferenc lelkész.” ) Bűne az volt, hogy meglátogatta a hozzátartozókat egy Szederkény közeli faluban! A temetőárokba kaparták el! Pár hónappal később a falu lakói kihantolták és református egyházi szertartás szerint eltemették. Ezt a sírt gondoztuk mi testvéremmel, szüleimmel és a szomszédokkal. Később pedig már mások is ültettek rá virágot. Napjainkban is gondozott a sír, halottak napján koszorúk, virágok, mécsesek borítják.A kilencvenes években hosszabb ideig dolgozott itt egy sírköves mester, aki egy jó állapotban levő sírkeretet helyezett a sírra, így óvva azt. A sírkeretre helyezte el a temető hátsó részéből  –  a két román katona sírkövét amelyeket a temetőkerítés átépítése miatt emeltek ki. A két román pilóta repülőgépét  1919-ben lőtték le Sajóörös és Szederkény légterében,  ezt nagyszüleink elbeszéléséből tudjuk. Gyermekként az ő sírjaikra is vittünk virágot társaimmal, Mindenszentek napján. Most tehát az a furcsa helyzet állt elő, hogy a magyar katona, Balogh György sírján két román katona sírköve áll, az ő neve pedig sehol sincs feltüntetve. Ez ügyben én pár évvel ezelőtt magánemberként írtam a Honvédelmi Minisztérium Hadisírokat Gondozó intézményéhez, majd beszéltem helyi önkormányzati képviselőkkel is.Eredménytelenül. Pedig csak egy kődarab kellene, rávésve  a megfelelő adatokat, a román katonák sírköve pedig vissza kerülhetne arra a területre ahol nyugszanak. Én ahhoz a nemzedékhez tartozom, akik még emlékeznek ezekre az eseményekre szüleink, nagyszüleink elbeszélései révén. Szeretném ha utódaink is megismernék falunk múltjának ezt a részét is és tovább gondoznák, ápolnák az elhunyt katonák síremlékeit. Bízom benne, hogy az önök segítségével mindez valóra válik!

Tisztelettel: Éles Mihályné Tóth Irma

( Halotti anyakönyvi kivonatból: “Balogh György nős, született Nagyváradon (?) megh. 44 október, hadbíróság által golyóáltali halálra ítélve, állítólag szökés miatt, temető árkából kivétetett tetemének rendes sírhelyt ástak koporsóba téve az egyházközség jelenlétében eltemettük. 1945. május 1. Eötvös Ferenc lelkész.” )
Tiszaszederkény, Kossuth L. u. 16.

Kedves Laci! Nagyon jót lubickoltam az általad küldött anyagokban ( értem ez alatt a képeket, dokumentumokat, ) még nem olvastam el mindent de már is nagyon jó a hangulatom! Mindig kíváncsi voltam vajon milyen az egyedi történeti múltja Demecsernek , íme a véletlen tálcán nyújtja elém a Te  és az informatika segítségével!   Élveztem és újra átéltem a vártanyai szokásokról szóló írást. Köszönet érte.    Kedves László! Nincs hosszabb elmesélhető történetem amit személyesen is megéltem így hát ebben nem tudok segíteni de a nővérem ott él Demecserben az Árpád u. 1 – ben és nagyon sok vártanyai emléke van … Szeretettel üdvözöllek: Mihály

“Nyilvános életemnek,  s minden politikai működésemnek alphája s legmélyebb talpköve soha nem volt egyéb és soha nem lesz más, mint azon nemzetiség kifejtésének és nemesbítésének minden tehetségem szerinti előmozdítása, mellynek körében világot látnom rendelt a Végzés. Hogy lehetett volna tehát uj  hatáskörömben bármilly előbbi gondolatom, mint a Tiszavölgy, melyben legtöbb és legeredetibb magyar lakik, s melly naprul napra inkább közelít a végpusztuláshoz …” vallotta Gr. Széchenyi István      Távoli múltunk e három nagy formátumú alakjában közös vonás a mérhetetlen felelősségérzet, a jövőbelátás képessége és a tenni akarás. Lorántffy Zsuzsanna is tudta azt amit gróf Széchenyi István vetett papírra majd kétszáz év múlva: ” A tudományos emberfő mennyisége a nemzet igazi hatalma.” Ezért támogatta: iskolák, főiskolák létrejöttét , működését,  saját  jövedelméből. Az utókor ha megkésetten is, de méltányolja tetteiket hiszen, Lorántffy Zsuzsannának szobra van itt Szederkény főterén, iskolát, utcát neveztek el róla. De iskola és utca névadója gróf Széchenyi István és Vásárhelyi Pál is.Hiszem, hogy itt „jártuknak” látható, kézzelfogható nyomain kívül, szellemük is, mint a hely szelleme itt lebeg fölöttünk, fogva tart, nem ereszt!

“A legázolt bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben.  Ahhoz, hogy ezt a történelmi leckét megértse a fülét betömő, szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett elhullnia – s ez a vérfolyam most már alvad az emlékezetben.”

Albert Camus 1957.

Csak egymás kezét kéne fogni,
nem egymás torkát szorongatni!

Nem kellene  többé fegyver,
ha egy szív lenne csak az ember…

Bár az óhaj évezredes,
az emberiség mégsem kezes!

Egy fiatal tehén világra hozta fiát,

a négy lábon is csak csetlő-botló  bikát.

A kis bikácska olyan aranyos,

elől Barna hátul meg Lajos.

Kiskamaszként  eszes volt, jól tanult a bikaiskolában

örült is a sok barom  –  lesz értelmiségi a családban!

És “nagy” bika lett a kis bikából,

s elege lett a tudományból,

belezüllött az éjszakába

ahol, beteljesült minden vágya!

Megkapott minden marhát, tisztességest és szajhát,

nőttön nőtt  egója , fönn hordta az orrát,

amerre járt fű nem zöldellt, fa lehullatta lombját,

megrezzent  ember s állat ha hallatta a hangját!                                                                              Gyakran állt a tükör előtt illegetve magát,

kis csorbulásnál is, már köszörülte szarvát!

Így pörgette éveit  öntelt bikasága,

mígnem egyszer betévedt a nagy arénába.

Tíz marcona legény, éppen akkor:

vért kívánt venni egy virgonc bikából.

Őbikasága  nem tűrhette, ahogy fajtáját alázták,

szikrát szórtak szemei s kardként döfte szarvát!

A mozdulat végzetes  mert elhamarkodott,

amint tíz torreádorral tengelyt akasztott!

Nem cifrázom tovább elmondom a valót:

Harcolt vitézül a felbőszült, hatalmas bika,

de a túlerővel szemben el kellett buknia …

Tíz tőrdöféstől rogyott térdre – szól a krónika

minden idők bikáinak legbikábbika!

Kedves Loránt !

Ez a megszólítás nem a bizalmaskodás jele hanem a nagyrabecsülésé, mert még mindig a fülemben vannak a tegnap Tiszaújvárosban hallott súlyos, veretes szavak,   a magyarság sorskérdéseiről! Magam is úgy érzem, hogy ami ma történik az  már a  vég kezdete  –  Arany János ” poloskái” úgy haladnak céljuk felé mint  “a kés a vajban ! Nincs karakteres, nemzeti kiállás csak magányos harcosok vannak mint évezredes történetünk során annyiszor.  Sorsukat pedig ismerjük! Bámultam Önt ahogyan idézte ,  kedvelt költőimet : Ady Endrét, Dsida Jenőt , Juhász Gyulát, József Attilát,Illyés Gyulát, a versidézetekkel Édesapjára emlékeztetett  –  akit nagyra becsültünk feleségemmel együtt . A televízión keresztül gyakran hallottunk tőle is Ady Endrétől valamilyen idézetet.Az előadásában szó esett a népiskolákról a tanyai iskolákról – bizony nagyon nehéz kemény világ volt de ezek a lépések a kilábolás irányát már mutatták. Magam is  ilyen tanyai iskolában kezdtem -az ötezerből egyben –  ahová több kilométerre levő tanyákról jöttek gyalog a vászontarisznyás ( bakós) gyerekek. Isten adjon nekünk erőt és  sokasodjon a látók tábora! Barátsággal üdvözli Önt: Éles Mihály aki Tiszaújvárosban felolvasta a felvezetőt.

ifj. Hegedűs Loránt válasza.

Szeretettel üdvözli Önt és Szeretteit: ifj. Hegedűs Loránt

Jeltelen sírban alussza örök álmát Balogh György honvéd a tiszaszederkényi református temetőben. Azért kellett meghalnia mert engedély nélkül (!) meglátogatta a családját egy Tiszaszederkényhez közeli faluban (a falu neve még ma is ismeretlen előttünk!). Bár visszatért a csapatához, bírái mégis ” katonaszökevénynek” minősítették! Azért kellett tehát meghalnia mert szerette az övéit! Az ítéletet 1944. október derekán hajtották végre. Tarkón lőtték majd elkaparták a temetőárokban, mint egy kutyát! Balogh György honvéd nem a távoli harcmezőn, az ellenség fegyverétől esett el, hanem nem messze lakóhelyétől meggyilkolták gyáva hatalmi tébolyultak! Ám a  jóhiszemű, tisztességes Tiszaszederkényiek szemében Balogh György honvéd nem volt hazaáruló katonaszökevény, hanem egy tébolyult kor ártatlan áldozata . 1945. május elején kihantolták az árokból és református egyházi szertartással eltemették ; visszaadva a tisztességét, amitől gátlástalan pribékek megfosztották . Sírját azóta is vigyázzák, gondozzák generációkon át – immár hetven éve…

Ősz van, az elmúlás érzete leng körül. Az elkövetkező napok, hetek ennek jegyében telnek el. E borongós ,szomorú időszak kísérői a Halottak napjának.Emlékezünk elhunyt rokonainkra,ismerőseinkre, rendbe tesszük szeretteink sírjait, virágot helyezünk el, gyertyát gyújtunk. A ravatalozó megújításával a szederkényi temető is méltóképpen várja a megemlékezőket. Az önkormányzat erkölcsi és anyagi támogatásával, sor kerül a temetőben nyugvó a két világháborúban elesett, nem szederkényi születésű katonák sírjainak felújítására. A román megszállás idején 1919-ben, Szederkény légterében lelőtt katonai repülőgép két pilótájának:Husuneszku Mihálynak és Bukurston nevű társának, valamint az 1944. októberében itt, Szederkényben kivégzett magyar katonának, Balogh Györgynek a nyughelyét újította meg Tiszaújváros Önkormányzata. A falu lakói, Balogh Györgyöt 1945. május 1-én újratemették a Református Egyház szertartása szerint. – Megadva neki a végső tisztességet…
Az elesett katonák távol szülőföldjüktől nyugszanak, szeretteik sohasem tudtak virágot helyezni sírjaikra.
A ma itt élő emberek közül kevesen ismerhetik történetüket, mindezekről szüleink, nagyszüleink elbeszéléseiből tudunk.

Mégis, így a megemlékezés napjaihoz közeledve az Ő sírjaikat is virágok, koszorúk borítják. Emlékezzünk Rájuk is…

Élesné Tóth Irma.
Tiszaszederkény.2016.okt.17.