„Engedjétek meg, hogy saját lábamon vonuljak a háttérbe. Ne nógassatok további teljesítményre. Ne csapjatok be; ne kapassatok el. Ne kompromittáltassátok egy tolakvó aggastyánnal azt a friss lángú fiatalembert, azt a szívós férfit, akinek emlékét én is jó szívvel őrzöm. Tegyetek elém egy pohár bort, de hadd köszönjem meg csak egy kézmozdulattal, arcomat se kelljen felétek fordítanom. Higgyétek, hogy a halál: legyőzhető, ha én, lám, elestem is. Ha mind elesünk is; kitartón, magányos hátvédként, a végsőkig, ahogy
TRIANON
ÉLES MIHÁLY:
Trianon…
“…VALAMI FÁJ, AMI NINCS.” ( Karinthy Frigyes
KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: MAGYAR KÖLTŐK SIKOLYA Európa költőihez 1919- ben.
“Ti messze költők, akik távol innen
emelkedtek az Isten szívihez,
mi földön ülünk már s szavak hamúját
kapargatjuk, és fölzokogva kérdjük,
mi lesz, mi lesz?
A versünk is már csak segélysikoltás,
mely ki se hat a tűzön-poklon át,
mint gyönge csecsemőé, kit megölnek,
és mint a szűzé, akit meggyaláznak
a katonák.”
– A feledés jótékony homályába vettetett pozsonyi csata szlogenje: “…decretum … Ugros eliminandos esse!” (rendeljük, a magyarok kiirtassanak!) Gyermek Lajos király leleménye: királyi rendelet harci lobogókon! A korabeli feljegyzések, írásos dokumentumok a Lajtán túli levéltárakban, eléggé beszédesek! Mintha már akkor, 907- ben “kódolták” volna a magyarság jövőjét Európában. A keresztény Európa nyugati fele már akkor is összezárt – grófok, hercegek, püspökök, érsekek, vezérletével jól felszerelt, százezres sereggel vonult Árpád népének kiirtására. Akkor nem sikerült; megalázó vereséget szenvedtek amely elvette a kedvüket a további “kalandoktól”. Ezer év elteltével még a trianoni mészárosok is csak a” csonkolásig” jutottak. A mai Európa pedig már elunta a várakozást, szemmel láthatóan ideges és úgy tűnik mindenre képes: eljött az idő – vélik! Kísért a múlt s kísért Trianon is, a szívtáji szúrást akarják: már a látszatra se figyelve! -1920. június 4. Magyarország keresztre feszítésének dátuma. Beszéljünk tehát erről a gyalázatról mert beszélni kell róla. A magyar írók sikolyát, segélykiáltásait évtizedeken át nem hallhattuk mert elzárták előlünk, indexre tették farizeus nemzetárulók! Hát lássuk hogyan éreztek, mit gondoltak erről a világbotrányról jeles íróink. Íme: – “Tíz óra után egy-két perccel jött a végzetes párizsi hír, és ekkor megkondultak a harangok, előbb Pesten, majd villámgyorsan szétfutott a hír, egymásután mindenfelé az országban. A magyarok két óra hosszat tartó harangkongással temették múltjukat és jövőjüket.
Budapest percek alatt feketébe öltözött. Perceken belül fekete gyászlobogók lengtek mindenütt, az ablakokban fekete drapériák. Az utcák fekete gyászruhákkal teltek meg. Emberek, asszonyok, férfiak mentek az utcán patakzó könnyekkel, nemegyszer hangosan zokogva. Emberek rázták az öklüket az ég felé átkozódva. Az Oktogon sarkán egy rokkant letépte zubbonyát és könyökben levágott csonka karját mutogatva, őrjöngve kiabálta: „Hát ezért?” Az utcákon ismeretlen, egymást soha nem látott emberek borultak egymás nyakába, a terek padjain zokogókat vettek körül vigasztaló emberek és a harangok kongtak, kongtak, szakadatlanul, szinte elviselhetetlenül .” (Padányi Viktor: Így történt)
– “Két keserű esztendeje már, hogy szemünk nyugat felé néz. Láttuk, hogyan hanyatlott le ott a nap. Reménykedő, bízó, sóvárgó és fájó szemünk nézte, hogy a könnyünk csordult ki attól. (…) Valahol aláírtak valamit, valahol megalkudtak valamit, valahol elosztottak valamit; valahol egy nyitott ajtót becsaptak, hogy legyen az bezárva örökre. Ahová a magunk erejével, ezer esztendő munkájával kapaszkodtunk, és minden lépcsőfokot a magunk izmaival és eszével vágtunk a magunk vérével öntözött irdatlan sziklába: onnan dobtak le minket. Tudjuk: miért. Régi zászlónk összetépve, fegyverünk csorba – lelkünkön bilincs.( …) Az ítélet végrehajtatott: Erdély, Bánság, Körös- vidék és Máramaros kétmillió magyarsága bekebeleztetett Romániába…” ( Kós Károly: Kiáltó szó, 1921.
JÓZSEF ATTILA: NEM! NEM! SOHA! ( 1922 első fele)
“Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége
Nem lehet, nem, soha! Oláhország éke!
Nem teremhet Bánát a rácnak kenyeret!
Magyar szél fog fúni a Kárpátok felett!
…
Nem lész kisebb Hazánk, nem, egy arasszal sem,
Úgy fogsz tündökölni, mint régen, fényesen,
Magyar rónán, hegyen egy kiáltás zúg át:
Nem engedjük soha! soha Árpád honát!”
-“Édes kicsi fiam, te még nem tudsz olvasni, neked nyugodtan írhatok és szabadon és őszintén (…) valami fáj, ami nincs. Valamikor hallani fogsz majd az életnek egy fájdalmas csodájáról – arról, hogy akinek levágták a kezét és a lábát, sokáig érzi még sajgón az ujjakat, amik nincsenek. Ha ezt hallod majd: Kolozsvár, és ezt: Erdély, és ezt: Kárpátok – meg fogod tudni, mire gondoltam.” ( Karinthy Frigyes: Levél 1928 )
Igen!- Erdély, Kárpátok, élő, lüktető, levágott “testrészek”: nincs, és mégis fáj! Fáj hárommillió , kirekesztett, megalázott magyar. És kell, hogy fájjon minden magyarnak! Legyen ez a megmérettetés is egyben, ahogyan Illyés Gyula gondolja: “Magyar az, akinek fáj Trianon!”
-“Nem kell beszélni róla sohasem,
De mindig, mindig gondoljunk reá.” ( Juhász Gyula: Trianon)
Átérezve Juhász Gyula tehetetlen fájdalmát, gondolati mélységét, mégis azt gondolom: ma már igenis beszélni kell róla, persze “lila gőz” – nélkül!
Látjuk hova vezetett a több évtizedes hallgatás , pontosabban: elhallgatás! A mi múltunk, a mi keserves történelmünk, hát ki beszéljen róla, ha nem mi magyarok?! A tény, a valóság, amivel szembe kell néznünk: az ezer év előtti keresztény Európa után, a mostanra már keresztényellenessé vált Európa is – “méreget” bennünket! Fogást keres rajtunk! A gondolkodó ember pedig csak áll és csodálkozik… Vajon honnan, miből táplálkozik ez a mérhetetlen, kirekesztő, zsigeri gyűlölet!?… – UGROS ELIMINANDOS ESSE !!!
2013. június.
Születésnapodra
SZÜLETÉSNAPODRA
Hatvanöt éves lettél!
Köszönöm, hogy visszajöttél…
Mondtad: a TEREMTŐNEK még terve van velem!
Mondtam: a jóságod jutalma lehet,
hogy unokáiddal játszhass eleget!
Kik közül még csak Zsófit ismerhetted,
ám mellé adta Orsit, Jankát s Pannát Neked!
Legyen élted hosszantartó s vidám,
ezt kívánja Neked örök társad: Mihály…
2008. június
ÖT ÉVVEL KÉSŐBB…
Hatvanöt plusz öt az hetven!
Örvendjünk hát mind a ketten!
Éles Mihály
A zsidók és a hazugságaik
Hír TV ·
Marhalegelő
Tiszaújváros — Nemzeti Sportváros — Virág(os)város — Fürdőváros — Triatlonváros —, s a következő stáció — Börtönváros?!
Ez itt a kérdés! Ezt a kérdést kell eldöntenie Tiszaújváros polgárainak szeptember 14-én. Döntsön a nép arról, „hogy munkahelyteremtő beruházás részeként az Ipari Park területén büntetés -végrehajtási intézet létesüljön?” Ez egy ördögi árucsere így leírva is elképesztő, hát még ha meg is valósul — háromszáz munkahelyért cserébe egy börtönt! Most tehát népszavazás következik a velejáró izgalmakkal és költségekkel (csaknem 3 millió forint). Mindez elkerülhető lett volna, ha az Igazságügyi Minisztérium „megkeresésére”, egy udvarias, de határozott elutasító választ ad az Önkormányzat. Valahogy így: Köszönjük, hogy ránk gondoltak, de az Ipari Parkunkat ipartelepítésre hoztuk létre, és azon fáradozunk, hogy ipari nagybefektetőket hozzunk városunkba. Városfejlesztési koncepciónk pedig más irányú, nem szerepel benne Büntetés – végrehajtási intézmény létesítése. Azonban ettől merőben eltérő válasz született. Kár.
Jelen helyzetben az elutasító válaszhoz úgy látszik önkormányzati, hogy nemondjam polgármesteri kurázsi szükségeltetne, de hát tudott dolog, hogy „hátszéllel” szemben nem érdemes… Elvárhatjuk-e ezek után az önkormányzat „erős” embereitől, hogy a kedvünkért tudathasadásos állapotba kerüljenek? Mert bevallva vagy be nem vallva ők mégis csak börtönpártiak! K. L. alpolgármester úr „racionális gazdasági érvek miatt támogatja”, úgy tűnik, számára a börtön csak matematika, gazdasági számítás — játék a számokkal, s játék a szerencsével. – A népszavazás is játék, méghozzá kétesélyes játék mert ha a „Nem” győz, az önkormányzat veszít, közel 3 milliót, ha az „Igen” győz, akkor viszont nagyot „kaszál”. Nagyot kaszál úgy, hogy még csak bele sem izzad! Magyarán, könynyen jött, „talált” pénzre tesz szert. A „talált” pénznek pedig ismerjük a sorsát…
A pénznek nincsen szaga ( “Pecunia non olet”) a pénz elmegy, de a börtön marad! Várhatóan a cél érdekében megkezdődik a puhítás, a gyúrás, mint ahogy olvashattuk is már „az elkövetkező másfél hónap erről fog szólni”.
A Tisza TV már el is kezdte az ez irányú ténykedést egy propaganda filmmel — amelyet az új veszprémi börtönről forgatott —, csupa jó hírrel! Megtudhattuk, hogy a veszprémi börtönben alkalmaznak mérnököket, orvosokat, pedagógusokat és minden bizonnyal — bár erről nem esett szó :— talán börtönőröket is! Az önkormányzatunk tehát gondolkodhat újabb iskolabezárásról, hogy a háromszázas létszámot feltöltse jobb sorsot érdemlő pedagógusokkal.
Amint azt a népszavazásra feltett kérdésből tudjuk, a börtön helyét az Ipari Parkban jelölték ki. Pontosabban az Ipari Park Szederkény felé eső részében. A közel nyolcszáz esztendős múltra visszatekintő település nyugalmát zavarta már a századok folyamán tatár, török, labanc, német, orosz. Most az MSZP-s többségű önkormányzat akaratából kockát vetnek, s ha úgy fordul a kocka: börtönnel sújtanak bennünket! Szégyen! Ez igazi zöldmezős beruházás! Lehet, hogy kevesen tudják, ezért elárulom, ezen a zöld mezőn nem is oly rég még szederkényi tehehenek (marhák) legelésztek — szegény marhák…
Komolyabbra fordítva a szót, én, mint a közügyek iránt fogékony állampolgár, nem tartom alkalmasnak ezt a helyet büntetés – végrehajtási intézet létesítésére! Mert mit látna a fogva tartott, ha kikönyökölne a rács nélküli ablakon?! Egyik oldalon látna egy futballpályát háló nélküli kapukkal, másik oldalon pedig hatalmas olaj és gáztartályokat, megtetézve percenként többszöri villanófénnyel a szemében.
Meglehet — ilyen környezet láttán — a lakókat előbb-utóbb elfogja a bezártság érzése, s talán felmerül a szökés gondolata is…
Ezért alternatívaként egy másik helyszínt javasolnék. Épüljön például a Kertvárosban, ott is van zöldmező és jó rálátás a virágoskertekre, és a szebbnél szebb házakra. Igaz, hogy a másik oldalon a gát emlékeztetheti őket a szabadság korlátaira is.
Ha ez sem tetszene az illetékeseknek, van még egy ötletem: A POSTA épülete, amelyet annak idején kis Bastille-nak is nevezett a népnyelv. Apróbb átalakítással — néhány rács eltávolításával — ideális börtön lehetne. S ha valaki ezután azt gondolja, hogy fölöttébb vicces kedvemben vagyok, az nagyon téved. Mert mitől volnék vicces?! Attól, hogy hazudták: – az Ipari Parkban munkahelyeket teremtő ipar lesz, -vagy attól, hogy ha megépül a börtön, a befektetők és a turisták is elkerülnek bennünket, a szederkényi ingatlanok pedig elértéktelenednek!?2003. augusztus
Éles Mihály
” Ha még egyszer, azt üzeni…”
“Ne feledd a tért, hol ők elestek,
Az utósó s a legjobb vitézek;
Mind elmentek és kedves reményeink
Velök mentek, egy sírban enyésznek.”
(Thomas Moore után angolból fordította: PETŐFI SÁNDOR)
Az őszi – borongós kedvem már a múlté, mert jön a varázslatos tavasz, mert közeleg március 15- ike s emlékezhetünk a tavaszi megújhodásra, a kikeletre s a “népek tavaszára”. Igaz lehet a tétel, mely szerint ahány ember annyi március 15- ike. Gyermekkorom már-már ködbevesző emlékeiből próbálom előhívni az akkori ünnepeket, keresve kutatom mit is jelentettek nekem – a kis mezítlábasnak – azok a régi március tizenötödikék, ott a Demecser-Vártanyai Népiskolában az 1947/48/49 -es tanévekben? Bizony nem jelenthtett mást, mint a szikrázó márciusi napsütést, a talpamat bizsergető forró homokot, a kokárdát, Gábor Áron rézágyúját s jelentette Kossuth Lajos üzenetét , hogy elfogyott a regimentje, de mindenekfelett Csordás Szabó Mari felső tagozatos tanuló önfeledt, lelkesült szavalatát: ” Oh szabadság , hadd nézzünk szemedbe! “… Megvallom gyermeki lelkemet csak a külsőségek ejtették meg, ám a felnőtt énem már kigyógyult e gyermekbetegségből s nemcsak azért mert megértettem március tizenötödike üzenetét, lényegét,jelentőségét, hanem azért mert már nem voltak külsőségek! Nem voltak külsőségek, merthogy gróf Klebelsberg Kunó javaslatára 1927 – ben nemzeti ünnepé nyilvánított napot, 1951-ben fekete betűs munkanappá minősítette át a diktatúra. A diktátorokat bizonyosan zavarták,kellemetlenül érintették az 1948-as centenáriumi ünnepségeken látottak, hallottak. Megijedtek a tekintetekből sugárzó üzenettől – a szabadságvágy, a nemzeti együvé tartozás élményétől – s amint eljött az idejük, tettek is ellene! Diktátori logika: zárjuk karanténba a nemzet emlékezetét, írjuk át, töröljük el a múltját, s majd jön az idő amikor már a jövője sem érdekli! A későbbi diktatúra sem volt rest taposni még egyet a szabadság napján, amikor március 21-ike, és április 4-ike mellé silányította s Forradalmi Ifjúsági Napok összefoglaló névvel címkézte fel. A diktatúráknak immár vége s aki egészséges lélekkel élte túl, annak március 15-ike az, ami volt. Annak azt jelenti amit a “márciusi ifjaknak” és a forradalom névtelenjeinek: a forradalom tisztaságát, nagyszerűségét! Azt, hogy a nemzet kiegyenesítette gerincét felemelte fejét s szembe nézett a gyarmattartóval! Ehhez kellett kovásznak az ifjúság, a maga vehemenciájával, a 12 ponttal, a sajtó lefoglalásával, Táncsics kiszabadításával és a Helytartó tanács máris ” reszketni méltóztatott”! De kellett a nemzet függetlenségéért a legdrágábbat is feláldozni kész hazafiak sokasága , akik tették amit tenniük kellett… – “Habent sua fata libelli” a latin mondás szerint : a könyveknek megvan a maguk sorsa, története. Elmondható ez a magyar forradalmak utóéletéről is . Forradalomra emlékezni magyarhonban sosem volt veszélytelen cselekedet. Az ötvenedik évfordulón 1898-ban azonban már megengedőbb a hatalom s megengedi a nagyszabású, méltóságteljes ünneplést. A szervezők s a résztvevők között szép számmal találhatók olyanok , akik ama nagy napnak is cselekvő részesei voltak. De voltak verekedést provokálók s Marsailles-t éneklők, voltak olyanok is akiket kardlapozott a rendőrség. Erről a korabeli Budapesti Hírlap tudósítója így ír: – ” A sokaság a rendőrök kordonát valósággal széjjel szórta, mire azok kardot rántottak s lapjával ütve a népet, verték el a kaputól amelyet erre bezártak. Csak később nyitottak meg újra a kapuk s már most föltartózhatatlanul tódult be a nép. Az elsők futva rohannak a Múzeum lépcsőjéig. Elfoglalják az egész teret megmásszák Arany szobrát” . Ma már tisztán látjuk, hogy gyönyörű felejthetetlen nap 1848. március 15 -ike s az is ami utána következett! Az a tiszta forradalom s a dicsőséges honvédő csaták megannyi hősiessége! S mégis minden, minden hiába, mégis minden összedőlt! A hatalmas számú orosz hadsereggel szemben már nem volt elég a mindent feláldozó hősiesség. Góliát legyőzte Dávidot! Petőfi Sándor félelmetes, látomásos előérzete beteljesedett rajtunk:
” A Kárpátoktul le az Al-Dunáig
Egy bősz üvöltés,egy vad zivatar!
Szétszórt hajával, véres homlokával
Áll a viharban maga a magyar.”
És bekövetkezett Világos és Arad!
“Ima kivégzésem előtt, 1849. október 5 -ről 6 – ra virradóra”
“Mindenség ura! Hozzád fohászkodom! Te erősítettél engem a nőmtől való elválás borzasztó óráiban, adj erőt továbbra is, hogy a kemény próbát: a becstelen, gyalázatos halált erősen és férfiasan állhassam ki. Hallgasd meg, ó, Legfőbb Jó, vágyteli kérésemet! Te vezettél, Atyám,a csatákban és ütközetekben – Te engedted, hogy azokat kiállhassam, és a Te védelmező karod segített némely kétes küzdelemből sértetlenül kilábolni – dicsértessék a Te neved mindörökké!
Oltalmazd meg, Mindenható, az én különben is szerencsétlen hazámat a további veszedelemtől! Hajlítsad az uralkodó szívét kegyességre a hátramaradó bajtársak iránt, és vezéreld akaratát a népek javára! Adj erőt, ó, Atyám, az én szegény Emíliámnak, hogy beválthassa nékem adott ígéretét: hogy sorsát hitének erejével fogja elviselni.
Áldd meg Aradot! Áldd meg a szegény, szerencsétlenségbe süllyedt Magyarországot! Te ismered, ó, Uram, az én szívemet, és egyetlen lépésem sem ismeretlen előtted: azok szerint ítélj fölöttem kegyesen, s engedj a túlvilágon kegyes elfogadást találnom. Ámen. – Damjanich”
Elvégeztetett!!! – Legyen áldott az emlékük! Gondolat -Tiszaújvárosi szemle 2010.március 11. Éles Mihály
Szóljon hozzá!
” Ha még egyszer, azt üzeni…”
“Ne feledd a tért, hol ők elestek,
Az utósó s a legjobb vitézek;
Mind elmentek és kedves reményeink
Velök mentek, egy sírban enyésznek.”
(Thomas Moore után angolból fordította Petőfi Sándor )
Az őszi – borongós kedvem már a múlté, mert jön a varázslatos tavasz, mert közeleg március 15- ike s emlékezhetünk a tavaszi megújhodásra, a kikeletre s a “népek tavaszára”. Igaz lehet a tétel, mely szerint ahány ember annyi március 15- ike. Gyermekkorom már-már ködbevesző emlékeiből próbálom előhívni az akkori ünnepeket, keresve kutatom mit is jelentettek nekem – a kis mezítlábasnak – azok a régi március tizenötödikék, ott a Demecser-Vártanyai Népiskolában az 1947/48/49 -es tanévekben? Bizony nem jelenthetett mást, mint szikrázó márciusi napsütést, a talpamat bizsergető forró homokot, a kokárdát, Gábor Áron rézágyúját s jelentette Kossuth Lajos üzenetét , hogy elfogyott a regimentje, de mindenekfelett Csordás Szabó Mari felső tagozatos tanuló önfeledt, lelkesült szavalatát: ” Oh szabadság , hadd nézzünk szemedbe! “… Megvallom gyermeki lelkemet csak a külsőségek ejtették meg, ám a felnőtt énem már kigyógyult e gyermekbetegségből s nemcsak azért mert megértettem március tizenötödike üzenetét, lényegét,jelentőségét, hanem azért mert már nem voltak külsőségek! Nem voltak külsőségek, merthogy gróf Klebelsberg Kunó javaslatára 1927 – ben nemzeti ünnepé nyilvánított napot, 1951-ben fekete betűs munkanappá minősítette át a diktatúra. A diktátorokat bizonyosan zavarták,kellemetlenül érintették az 1948-as centenáriumi ünnepségeken látottak, hallottak. Megijedtek a tekintetekből sugárzó üzenettől – a szabadságvágy, a nemzeti együvé tartozás élményétől – s amint eljött az idejük, tettek is ellene! Diktátori logika: zárjuk karanténba a nemzet emlékezetét, írjuk át, töröljük el a múltját, s majd jön az idő amikor már a jövője sem érdekli! A későbbi diktatúra sem volt rest taposni még egyet a szabadság napján, amikor március 21-ike, és április 4-ike mellé silányította s Forradalmi Ifjúsági Napok összefoglaló névvel címkézte fel. A diktatúráknak immár vége s aki egészséges lélekkel élte túl, annak március 15-ike az, ami volt. Annak azt jelenti amit a “márciusi ifjaknak” és a forradalom névtelenjeinek: a forradalom tisztaságát, nagyszerűségét! Azt, hogy a nemzet kiegyenesítette gerincét felemelte fejét s szembe nézett a gyarmattartóval! Ehhez kellett kovásznak az ifjúság, a maga vehemenciájával, a 12 ponttal, a sajtó lefoglalásával, Táncsics kiszabadításával és a Helytartó tanács máris ” reszketni méltóztatott”! De kellett a nemzet függetlenségéért a legdrágábbat is feláldozni kész hazafiak sokasága , akik tették ami tenniük kellett… – “Habent sua fata libelli” a latin mondás szerint : a könyveknek megvan a maguk sorsa, története. Elmondható ez a magyar forradalmak utóéletéről is . Forradalomra emlékezni magyarhonban sosem volt veszélytelen cselekedet. Az ötvenedik évfordulón 1898-ban azonban már megengedőbb a hatalom s megengedi a nagyszabású, méltóságteljes ünneplést. A szervezők s a résztvevők között szép számmal találhatók olyanok , akik ama nagy napnak is cselekvő részesei voltak. De voltak verekedést provokálók s Marsailles-t éneklők, voltak olyanok is akiket kardlapozott a rendőrség. Erről a korabeli Budapesti Hírlap tudósítója így ír: – ” A sokaság a rendőrök kordonát valósággal széjjel szórta, mire azok kardot rántottak s lapjával ütve a népet, verték el a kaputól amelyet erre bezártak. Csak később nyitottak meg újra a kapuk s már most föltartózhatatlanul tódult be a nép. Az elsők futva rohannak a Múzeum lépcsőjéig. Elfoglalják az egész teret megmásszák Arany szobrát” . Ma már tisztán látjuk, hogy gyönyörű felejthetetlen nap 1848. március 15 -ike s az is ami utána következett! Az a tiszta forradalom s a dicsőséges honvédő csaták megannyi hősiessége! S mégis minden, minden hiába, mégis minden összedőlt! A hatalmas számú orosz hadsereggel szemben már nem volt elég a mindent feláldozó hősiesség. Góliát legyőzte Dávidot! Petőfi Sándor félelmetes, látomásos előérzete beteljesedett rajtunk:
” A Kárpátoktul le az Al-Dunáig
Egy bősz üvöltés,egy vad zivatar!
Szétszórt hajával, véres homlokával
Áll a viharban maga a magyar.”
És bekövetkezett Világos és Arad!
“Ima kivégzésem előtt, 1849. október 5 -ről 6 – ra virradóra”
“Mindenség ura! Hozzád fohászkodom! Te erősítettél engem a nőmtől való elválás borzasztó óráiban, adj erőt továbbra is, hogy a kemény próbát: a becstelen, gyalázatos halált erősen és férfiasan állhassam ki. Hallgasd meg, ó, Legfőbb Jó, vágyteli kérésemet! Te vezettél, Atyám,a csatákban és ütközetekben – Te engedted, hogy azokat kiállhassam, és a Te védelmező karod segített némely kétes küzdelemből sértetlenül kilábolni – dicsértessék a Te neved mindörökké!
Oltalmazd meg, Mindenható, az én különben is szerencsétlen hazámat a további veszedelemtől! Hajlítsad az uralkodó szívét kegyességre a hátramaradó bajtársak iránt, és vezéreld akaratát a népek javára! Adj erőt, ó, Atyám, az én szegény Emíliámnak, hogy beválthassa nékem adott ígéretét: hogy sorsát hitének erejével fogja elviselni.
Áldd meg Aradot! Áldd meg a szegény, szerencsétlenségbe süllyedt Magyarországot! Te ismered, ó, Uram, az én szívemet, és egyetlen lépésem sem ismeretlen előtted: azok szerint ítélj fölöttem kegyesen, s engedj a túlvilágon kegyes elfogadást találnom. Ámen. – Damjanich”
Elvégeztetett!!! – Legyen áldott az emlékük!
Gondolat -Tiszaújvárosi szemle 2010.március 11. Éles Mihály
„A költő, ha visszatér”…?!
“Hol a szem, szemével farkasszemet nézni?”
(Babits Mihály: Petőfi koszorúi)
Petőfi Sándor szelleme valóban visszatért néhány meghitt pillanatra, a tiszaszaderkényi művelődési házba március 13-án, a forradalom évfordulóján. Az emlékműsor nézői joggal hihették, hogy ez a megemlékezés valóban Petőfiről szól. Aki motorja, éltetője volt annak a – békésen forrongó – március 15-ének.
Ez a garabonciás kamasz-zseni, ez a világcsodája, akiben a szavak és tettek olyan harmóniában voltak egymással, aki költészetével égbe tudta emelni az egyszerű, elnyomott embert és porig tudta alázni a dölyföt, a zsarnokságot. Ezt a lángelmét a mindenkori hatalom – lett légyen az kemény zsarnokság vagy puha diktatúra – megsejtve a nagy lehetőséget a manipulálásra , lobogó fáklyaként emelte magasba, csak éppen szellemétől irtózott, félt – joggal!
“Csak a vak Megszokás, a süket Hivatal hozza koszorúit” — írja Babits Mihály, a fent már idézett versében.
Petőfi és társai által megfogalmazott és képviselt eszme, mindenkor erősebbnek bizonyult, átsütött, átfénylett az elsötétítő fortélyokon, mindig megtalálva azokat, akiknek szólt az üzenet! Ez a tiszta,igaz üzenet jutott most el hozzánk is, ezt idézte meg Závori Andrea előadóművésznő és tizenéves társai.
Závori Andrea művészi tisztességgel, komolysággal (és nem rutinnal), segítői, szereplőtársai pedig – élettapasztalat híján félszegen, gátlásokkal küszködve, de fegyelmezetten működtek közre. Itt meg kell néhány gondolatra állnom, mert volna a témától eltérő, de valahol mégis összefüggő megjegyzésem;
Ezek a félszeg, gátlásos gyerekek nem gyengébb képességűek a hasonló korú, de más környezetben nevelkedő társaiktól, csak éppen, ha a könyv után nyúlnak – a polcon nem találnak könyvet, lexikont, vagy hanglemezt. Örvendetes azonban, hogy elindult valami… Vannak akik nem nyugszanak bele a jelen helyzetbe – ami valljuk be, az elmúlt évtizedek terméke – változtatni akarnak. A homályt eloszlató lámpások kívánnak lenni; de nemcsak fényt, hanem melegséget is árasztva magukból. Ebben jó partnerra találtak Závori Andrea művésznőben.
A megemlékezés a templom előtti térre volt tervezve — a Jánosi népzenei együttes “toborzójával” indult volna a műsor – de az időjárás közbeszólt. Így korlátozódott az előadás, a kicsiny színpadra és a kicsi, de megtelt nézőtérre.
A vezérmotívum, amely vissza-visszatért a műsor folyamán: A költő visszatér című rockopera részletei felvételről. A gyermekektől hangzott el a magyar nemzet kívánsága: “Legyen béke, szabadság és egyetértés / Egyenlőség, Szabadság, Testvériség.”
Majd elhangzott a Nemzeti dal s a XIX. sz. költői – a mához is szóló üzenetekkel. Ady, Vörösmarty, Kölcsey intelmei hangzottak el a művésznő és a gyerekek tolmácsolásában. S Szilágyi Domokos megrendítő sorai: a Végről! Drámai kép a futó civil őrnagyról, ahogyan szembefordul- a kozák pikával – sokáig nem feledhető!…
“/Civil őrnagy,/Nincs lova se./ S reménytelen szerelmese a szabadságnak./
„…lihegve fordult vissza. Már / ha itt vagy: hát szemből Halál”
Hallottuk Kossuth lelépését a kormányról, átruházva a hatalmat Görgei tábornokra – a tábornok kétségeit, tépelődéseit a nemzet jövőjét és persze egyéni sorsát illetően : “…milliók árulással fognak vádolni.”
A tavasz, az öröm, az ifjúság forradalmi mámora odalett. A megszeppent, gyáva, osztrák térdre alázkodott Varsóban a zsarnoktársa előtt. Hogy aztán kegyetlen bosszút álljon azon a nemzeten, amelyik megelégelte az önkényt és fel merte emelni a fejét, ki merte egyenesíteni a gerincét …
„A cölöpök nem voltak magasak, a kivégzettek lába alig volt harminc centiméternyire a földtől …messzebbről nézve, úgy tetszett, mintha csak sorban állnának …
Egyiknek az arcán sem volt a félelemnek, vagy a kétségbeesésnek legkisebb nyoma sem.” BEVÉGEZTETETT!
A megemlékezést a Jánosi együttes zárta, a megveretés után, az elnyomás éveiben keletkezett dalokkal, majd zárószámként a Rákóczi-indulónak a magyar változatát adták elő, amelyet még Liszt Ferenc játszott!
“De tudjátok, míg magyar él, Petőfi visszatér.” ( Páskándi Géza)
1992. március
ÉLES MIHÁLY
Köszöntő
VADRÓZSA PIROSKÁNAK Viruljon százszor is a “tövises” Vadrózsa, amely alcímként blogod névadója. A blogod rózsája nem vad s tövise nem ejt sebet, mert tolladat nem a kéz vezeti hanem szeretet. Nyíljon ki blogod rózsája, alkoss nagyon szépeket, ezt kívánja Neked az öreg suszter miseles. 2012.január 25.